Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A szerdai erős kezdés után a szegedi Deja Vu fesztivál második napját ingyenes, családi napként rendezték meg, ami nem kifejezetten rossz ötlet egy nosztalgiafesztiválon, csak egy pünkösdi hosszú hétvége előtt két nappal, egy hét közbeni munkanapon kissé nehezen értelmezhető. A csütörtöki program alapján hosszú ideig meg voltam győződve róla, hogy ez lesz az a nap, amiről egyetlen sorban sem lesz érdemes megemlékezni, aztán valahogy pár hete idekeverték a Respect nevű vadiúj magyar formációt is, így végül pár szót azért mégis érdemes szólni az estéről.
A Respect Lányi Lala és Menczel Gábor együttese, előbbi a Scooter magyar helytartója, a Kozmix frontembereként ismert, utóbbi pedig annak idején a nagysikerű Bonanza Banzai billentyűse volt, és a zenekar húsz évvel ezelőtti feloszlása óta nem sokat lehetett hallani róla (bezzeg Ákosról, ugye.) A formáció nemrég alakult, vagy hát ki tudja mikor, de az biztos, hogy mostanában kezdtek el nyomulni. Ha minden igaz, pár hete tartották első koncertjüket Lala szülinapi buliján az A38-on, azóta adtak egy-két tévés meg rádiós interjút, a szegedi fellépésük pedig az első, nagyobb közönség előtti bemutatkozásuk volt.
Nyilván nem kellett túl sok fantázia ahhoz, hogy megtippeljem, nagyjából mire lehet számítani egy ilyen formációtól. Szintipopra, mi másra? A produkció pedig tökéletesen illeszkedett a fesztivál koncepciójába: olyan volt az egész, mintha egy Bonanza Banzai tribute zenekart hallanánk, akik egy ideje úgy döntöttek, most már inkább elkezdenek saját dalokat írni. Lányi a feladat rá eső részében egész ügyesen igyekszik megközelíteni a 20 évvel ezelőtti Ákos-szövegek színvonalát, Menczelnek pedig nyilván nem okozhatott túl nagy kihívást, hogy akár Hauber Zsolt nélkül is tudjon olyan zenei alapokat írni, mintha még mindig létezne egykori sztárzenekaruk.
A közönség láthatóan jól szórakozott a rövid, nagyjából fél órás bemutatkozó koncert alatt, és el kell ismernem, pár percre engem is elkapott a Bonanza-nosztalgia. Főleg akkor, amikor a vége felé elnyomták a Kihalt mindent.
Egy nosztalgiafesztiválon, pláne Zoltán Erika és DJ Dominique után egészen jó volt hallani a Respectet. A kérdés már csak az, mire és meddig elég, ha egy zenekar már a bemutatkozó koncertjén is főleg azért sikeres, mert pont olyan, mint egy másik, 20 évvel ezelőtti közkedvelt együttes, és hogy Lányi Lala mit tud vajon mondani a világnak 2014-ben olyan szövegekkel, amiken már Kovács Ákos is közel két évtizede túllépett.
