2014.06.06. 10:31 – Hirdetés

Vasárnap kiderül, kik lesznek az idei Talentométer győztesei

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

talentometer.jpg

Június 8-án, vasárnap az A38 Hajón rendezik meg a negyedik Talentométer döntőjét. A Koncertteremben a döntős zenekarok lépnek fel, az A38 Étteremben és a teraszokon egész napos borfesztiválon vehetnek részt a látogatók, a Kiállítóteremben pedig átadják a legjobb koncertfotósnak járó díjakat. A programok a borkóstolót kivéve ingyenesek, de utóbbira is benevezhetünk egy 3000 Ft-os kóstolójegy megváltásával.

A több szálon futó Talentométer verseny idén már negyedik alkalommal mozgatta meg az itthoni fiatal tehetségek táborát. A legkorábban indult könnyűzenei számban, a harmadik éve futó Fiatalok Borversenyén, illetve a legfrissebb koncertfotó-pályázaton is több száz jelentkezés érkezett. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség is igen aktív volt, hiszen a nevezéseken túl számos szavazatot kaptak a versenyzők a Talentométer Internetes oldalán keresztül.

Június 8-án, amikor az idei Talentométert illetően minden eldől, szintén lesz lehetőség beleszólni a végeredményekbe. Sőt, a közönség soraiból szavazók értékes nyereményekkel térhetnek haza a nap végén. Az egész napos borfesztiválon a szavazáson túl a belépőjegyért cserébe az A38 éttermében és teraszain végigkóstolhatjuk a Fiatalok Borversenyének döntős borait.

A fotóművészet iránt érdeklődők az A38 Hajó Kiállítótermében tekinthetik meg a 25 legjobbnak ítélt koncertfotót. A kiállítást neves fotósművészek nyitják meg, így az ünnepélyes díjátadón részt vesz Bánkuti András, a Magyar Fotógráfusok Házának társalapítója, Somay Márk, az A38 Hajó koncertfotósa, és Wlcsek András, a Random Trip állandó fotósa. A zenekedvelők a magyar könnyűzenei szcéna ismert személyeiből álló zsűri - Beck Zoli, Sena, Csongor Bálint, Pándi Balázs és Kiss Ferenc - előtt élőben fellépő döntősök produkcióit élvezhetik a Koncertteremben.

Nem érdemes tehát június 8-án keresgélni Budapesten a programok után, hiszen az A38 Hajón mindenki megtalálja a számára legjobb elfoglaltságot – a negyedik Talentométer döntőinek napján.


koncert program a38 tehetségkutató talentométer



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása