2014.06.15. 22:09 – Lángoló

Dohányfüst és Jóindulat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2005 nyarától zenél együtt a Jóindulat zenekar, amelynek tagjait rokoni szálak fűzik egymáshoz. A csapat stílusa alternatív-rock. A kezdeti stádiumban feldolgozásokat játszottak, majd saját dalokat készítettek, amelyeket 2009-ben egy demó formájában adtak ki.

Az első jelentős mérföldkő 2010-ben volt, amikor megnyerték egy tehetségkutató regionális döntőjét, amelynek révén kiadhatták első EP lemezüket, a Mondom…-ot. A profi körülmények között felvett dalok több ajtót nyitottak ki a zenekar számára, megkapták első meghívásukat egy neves hazai fesztiválra, a Fishing On Orfűre és több rádió játszotta a dalokat. 2012-ben újabb lemezzel jelentkeztek, Műszakcsere címmel, amelyre már a banda kiforrott, egységes hangzásvilága jellemző.

Ez az egység beindította a zenekart és több nagyobb városba, illetve fesztiválra (Pannónia Fesztivál, Alterába Fesztivál) kaptak meghívást, illetve olyan zenekarok előtt játszhattak, mint a Supernem, a 30y, Kiscsillag és a Vad Fruttik. 2014 májusában átutazták az országot, hogy jó stúdió helyet találjanak, így jutottak el Kecskemétre, az Origo Studio-ba, ahol felvették az év végén megjelenő Dohányfüst című album egy részét. Az első dal a Játék címet kapta, amely az MR2 Petőfi Rádióban debütált, majd online MOST itt alább.


rock hír jóindulat



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása