2014.06.27. 11:55 – Lángoló

Újra lesznek magyar zenék a Sziget Nagyszínpadán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei Szigeten több mint 200 magyar fellépő lesz, róluk adott ki most közleményt a fesztivál. A legérdekesebb fejlemény, hogy ismét játszik több magyar zenekar is a Nagyszínpadon. Erről, és a többi hírről a katt után.

A hazai zenekarok központi helyszíne idén is a szabadtéri magyar zenei nagyszínpad lesz, most Petőfi Rádió – Volt Fesztivál színpad néven. A mínusz egyedik naptól vasárnapig több mint 50 fellépő lesz itt. A program minden nap délután kettőkor indul, a késő esti sávban pedig akusztikus koncerteket hallhatunk majd, lesz például Alvin és a Mókusok Unplugged. Az akusztikus koncertek után itt is lesznek bulik, vasárnap este pedig Müller Péter Sziámi zenekara, a … And Friends ad majd Szigetzáró koncertet.

Az igazi Nagyszínpadot idén magyar zenekar nyitja, a Sziget himnuszát jegyző Ivan & the Parazol fog fellépni hétfő délután elsőként a központi helyszínen. Ahogy arról már korábban is írtunk, aznap főműsoridőben, a Blink 182 előtt is lesz magyar fellépő itt, az ő kilétét azonban majd csak július 26-án tudhatjuk meg. Az viszont már most biztos, hogy a Nagy-Szín-Pad győztese, a Mary PopKids is helyet kap a fesztivál legnagyobb színpadán, csakúgy, mint a Punnany Massif, akik a szervezők szerint már kinőtték a magyar színpadot. Hasonló okokból az Irie Maffia koncertjét idén az A38-sátorban láthatjuk majd, sok magyar projekttel pedig kisebb helyszíneken lehet majd találkozni. A részletekért itt érdemes körbenézni.


sziget hír irie maffia magyar zene punnany massif mary popkids ivan & the parazol



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.