2014.08.20. 11:24 – Magyar Ádám

Ez egy luxusszálloda - Ezért jön ennyi külföldi a Szigetre

A Szigeten évről évre egyre több a külföldi vendég. Még akkor is, ha idén egész sok magyar hangot is lehetett hallani a fesztiválon járkálva az előző évekhez képest. Kíváncsiak voltunk arra, hogy miért választják ennyire sokan Európa fesztiváljai közül épp a Szigetet, ezért az utolsó napon végeztünk egy nem reprezentatív, mini-közvéleménykutatást, amely során három kérdést tettünk fel nekik:

  1. Miért döntöttél úgy, hogy eljössz a Szigetre?
  2. Olcsóbb a Sziget, mint a hasonló rendezvények a hazádban?
  3. Maradsz még pár napot Budapesten a Sziget után, vagy egyből hazamész (vagy előtte eltöltöttél pár napot itt)?

Arra számítottunk, hogy az első kérdésre nem jön az instant „azért mert olcsóbb” válasz, ezért született a második kérdés, a harmadik kapcsán pedig kíváncsiak voltunk, hogy érdekli-e őket bármi más is Magyarországból, mint a Sziget. A válaszok alapján festett kép nagyrészt tükrözi a várakozásokat, de azért értek meglepetések is, a negatív sztereotípiákat pedig egyáltalán nem igazolták a válaszadók.

Az első kérdésre elég változatos válaszok érkeztek, viszont egyik sem volt az, hogy azért, mert itt olcsóbban tudok berúgni és koncertre menni, mint otthon. Többen említették viszont a jó lineupot (és nem egy ember emelte ki Calvin Harrist), vagy azt, hogy barátaik javaslatára indultak el Budapest felé. Gerendai Károly kedvenc válasza az lett volna, amit egy svájci srác adott, ő ugyanis azért választotta a Szigetet, mert nagyon sokféle zene van itt egy helyen, nem csak egy műfajra épül az egész. Ráadásul Svájcban ilyen nagy fesztivál nincs is.

A második kérdésre a megkérdezettek nagy részénél igen volt a válasz, bár a visszajárók közül többen megjegyezték, hogy már nem annyival olcsóbb itt bulizni, mint régen. Amin viszont meglepődtem, az az, hogy a dán válaszolók szerint a Sziget nem igazán olcsóbb, mint otthon fesztiválozni. Utánanéztem, és a Roskilde-hetijegy idén hetvenötezer forintnyi dán korona körül volt, úgyhogy nagyságrendbeli árkülönbség tényleg nincs a Sziget és az idén a Rolling Stonest is felvonultató fesztivál között. Azt persze elmondták, hogy az élet (és a cigi meg az alkohol) azért drágább Dániában.

A HÉV-en is találkoztunk külföldiekkel (minő meglepetés, mindenütt ott voltak). Például egy párral. Az egyikük angol, a másik francia, de mindketten Dániában élnek, emiatt aztán a legendás Roskildére járnak általában. Most viszont eljöttek megnézni a Szigetet, mert sok jót hallottak róla. Természetesen a Roskilde van amiben jobb a Szigetnél, például lineup, de szinte minden másban elmaradt tőle. Például nekik nagyon tetszett, hogy a fesztiválterületen lehet sátrazni, és nem kell kilométereket gyalogolni, ha kell egy pulóver. Infrastruktúrában olyan a Sziget a dán fesztiválhoz képest, mintha egy luxusszállodát hasonlítanánk össze egy lepukkant motellel. Dániában borzalmas állapotban vannak a vécék, kevés van belőlük, de ha mégis ki kell menni, akkor egy full koncert ugrott, annyit kell sorban állni. Ja, és számukra jóval olcsóbb a Szigeten élni a Roskildéhez képest. Budapest pedig nagyon tetszett nekik, és ugyan bent is jók a zuhanyzók, de ők inkább a fürdőkben pihentek mindig az esti bulik előtt. (edicsek)

A kedvenc válaszadóim egyébként épp dánok voltak, akik Interraillel jöttek, és hogy minél többet lássanak Európából, egy nap után tovább is mentek Belgrádba. Ott viszont nem érezték olyan jól magukat, ezért az esti vonattal visszajöttek, és vettek még egy napijegyet. Egy színesbőrű srác is volt velük, aki elmondta, hogy imádja a magyarokat, mert kedvesek, és egyáltalán nem rasszisták.

A válaszolók körülbelül fele marad még pár napot Budapesten a fesztivál után, van aki azért, hogy megismerje egy kicsit a várost és a magyar konyhát, más azért, hogy bulizzon tovább a belvárosban. A konkrét válaszoknál viszont talán fontosabb az összbenyomás. Például az, hogy a megkérdezett külföldiek számára a Sziget nem egy gagyi-de-olcsó fesztivál, hanem tényleg az árain kívül is vonzó tud lenni nekik. Másrészt az, hogy igenis van olyan külföldi, akit érdekel a város és Magyarország is, nem csak az, hogy olcsón berúgjon egy fesztiválon, aztán meg felszedje a különlegessége miatt sokszor hozzá vonzódó magyar csajokat.

Ami pedig teljesen egyértelmű volt, az az, hogy a legtöbben egyszerűen tényleg sokkal lazábbak és kevésbé aggodalmaskodók, mint a magyarok – az alanyokat egy idő után már nem is a vonásaikat figyelembe véve, hanem csak úgy ránézésre, összbenyomásra kérdeztem meg, és csak egyszer mentem oda véletlenül magyar fiatalokhoz. Minden bizonnyal ennek a gondtalan szemléletnek is vannak (például anyagi) okai, de talán mégis érdemes lenne átvenni valamit belőle. Főleg egy fesztiválon.


fesztivál sziget sziget2014



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé 2014.08.20. 12:52:08

na eléglesz mán ebből a fesztiválnak nevezett disznóólból

lavór 2014.08.20. 13:16:34

Szerintem kár túlmisztifikálni a dolgot. Isznak, dugnak, belövik magukat... Szóval bármit megtehetnek szülői felügyelet nélkül.

nyílméregbéka 2014.08.20. 13:41:55

@Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé: ja, alig vártam, hogy vége legyen, lépni nem lehetett az egész városban. Közben az ember amúgy dolgozni járna, de nem lehet, mert át kell verekedned magad a 10-20 fős dán/angol/francia stb. seregeken a metróban.

ohmyFgod 2014.08.20. 14:02:24

@nyílméregbéka: szörnyű, tényleg! Bár, ha belegondolsz, mégiscsak jó dolog lehet ez számodra, nem? Így legalább van plusz egy valami, amin lehet keseregni, és amiért sajnáltathatod magadat.

ohmyFgod 2014.08.20. 14:03:34

@nyílméregbéka: szörnyű, tényleg! Bár, ha belegondolsz, ez mégiscsak jó dolog számodra! Így legalább van plusz egy dolog, amin lehet keseregni, és ami miatt sajnáltathatod magadat!

ohmyFgod 2014.08.20. 14:04:26

@ohmyFgod: nahát, pedig 5 frissítés után sem jelent meg az eredeti komment, aztán egyszer csak mégis.

aranyláz 2014.08.20. 14:04:37

@nyílméregbéka: mecsoda gondjaid vannak! tipikus magyaros hozzászólások egyébként, bravó kedves honfitársaim!

ja, nekem tetszett a sziget :)

2014.08.20. 14:13:45

Gratulálok, ez a "cikk" egy nagy retek. Megkérdezel 4-5 külföldit, majd tolod itt az okosságot, hogy nem is azé' jönnek me'olcsó, de majd mindegyik kijelenti, hogy hát azé' ocsó.
Feküdj vissza, azt ha kipihented magad, fuss neki még egyszer. Ja, vagyis ne, felejtsd el a blogolást, mert még ehhez is hülye vagy.

drisa 2014.08.20. 14:22:32

Nekem is tetszene a Sziget, korábban voltam is párszor, de nem lehetne valami lakatlanabb részen rendezni? Itt Angyalföldön baromi hangos, Újpesten járva is ezt tapasztaltam, gondolom, az óbudaiak se véletlenül nyígtak ezért pár éve.

Az a kedvencem, amikor Gerendai minden évben kamerák előtt leméreti a zajszintet, majd a - nyilván nem lefizetett - szakértők kihirdetik, hogy idén még csendesebb, mint tavaly és hogy bőven a határérték alatt van.

Pár éve a hiszti miatt éjjelre sátrakba vonultak a rendezvények, de mostanra úgy hallom, ez is megszűnt. Egész kurva éjjel dörömbölnek, azért ennek kitenni legalább 3 kerület többnyire koránkelő és dolgozó lakosságát, az disznóság.Nálunk még újszülött gyerek is van, annak aztán különösen jó volt.

Úgy tudom, ez az agyonajnározott roskildei fesztivál sem a városban van, hanem attól délre. Nem szüntetném meg, mert biztos jó pénzt hoz, javítja az országimázst és amúgy is jó buli, de kipaterolnám a Szigetet is valami kültelki szigetre (ok, maradjon szigeten), vagy visszahoznám az éjjeli hangfogó sátrazást.

fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout 2014.08.20. 14:59:59

@kukacgeci: Neked meg mi faj baratom?
Nem volt szex este? Vagy volt, csak a rosszabbik oldalon voltal?
Miert kell frocsogni egy ilyen cikken? Bant, hogy nem arrol irt a szerzo, hogy mennyire szornyu es szar minden? Nem mondom, hogy nem tartom szanalmasnak az ilyen "hozzaszolasokat"..
@drisa: En a Raktar utcaban lakok, legvonalban kb 1.5 km-re a szigettol, raadasul a 9.-en, de igazan soha nem volt annyira hangos, hogy zavaro lett volna. Sot, pont ellenkezoleg, az autobbi evekben egyre halakabb... Bocs, ez nem jott be.

drisa 2014.08.20. 15:25:16

@fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout:

Nem értem a kioktató hangnemet, barátom. Meg azt sem, hogy mire célzol azzal, hogy ez nem jött be. Mi nem jött be? Gerendai úr, maga az? :)

Talán a kilencediken már nem verik vissza a szomszéd házak falai a zajt, erre tudok gondolni. Mi a negyediken lakunk a Gönczöl utca környékén, hasonló házaktól körülvéve és az ablakunk nem is a Duna felé néz, de marhára idegesítő volt a múlt hét. A Béke úti Aldinál is hallatszott. Az újpesti Virág utcában járva is hasonlót tapasztaltam.

Persze lehet, hogy nem is a Raktár utcában laksz, csak kötözködsz. Bocs, ez nem jött be.

drisa 2014.08.20. 15:28:35

@fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout: Ja, igen, most nézem: "En a Raktar utcaban lakok". Lakok? Muhahaha! Mindent értek.

fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout 2014.08.20. 15:30:54

@drisa: Ezt most nem ertem. Marmint az, hogy mi faj ebben a mondatban?

fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout 2014.08.20. 15:33:25

@drisa: Ez eroesn ember fuggo, szoktam beszelgetni a szomszedokkal, lakotarsakkal, meg egy sem nyavajgott, hogy a Sziget ideje alatt nem tudna aludni a hangos zene miatt. Utoljara talaln tiz eve volt igazan hangos.
Ez viszont minden vevben elojon, mint tipikus hiszti a "kornyekbeli lakosos" reszerol. Aztan persze egy forumban, nevtelnul, mindenki azt irhat, amit csak akar nem?

rock_lobster 2014.08.20. 15:36:19

Vidékről vicces nézni ezt a nagy, fővárosi szájkaratézást. :D

fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout 2014.08.20. 15:52:13

@drisa: Jaratom az agyam, mi a fene fajhat neked a lakok szon. Esetleg arra gondoltal, hogy ugy lenne helyes, hogy lakom? Csak mert ha eloveszed a nyelvtan tankonyvet, akkor abban utana nezhetsz az alanyi-es a targyas igeragozasnak. Az elobbi szerint lakok/laksz/lakik, mig az utobbi szerint lakom/lakol/lakja. Nem tudom, melyik is lehet a helyes mod. Szerinted, draga nyelvesz kollegam?
Vagy valalmi egesz mas miatt erezted ugy, hogy kimutahatod szellemi folenyedet?

drisa 2014.08.20. 16:02:22

@fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout: Bocs a kinevetésért, a lakok-on derültem, de biztos én sem a legszebb anyanyelvünket beszélem, meg amúgy sem akarok bunkó lenni, csak hülye voltam, szóval bocs.

Ja, lehet, hogy emberfüggő, minket zavart a zaj. De szeptembertől szerencsére már mi is vidékről nézzük a pestiek szájkaratéját :)

drisa 2014.08.20. 16:10:09

@fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout:
Az ikes igéknek nincsen alanyi és tárgyas ragozásuk, csak egyféle ragozásuk van, az ikes ragozás. Lakom, eszem. De élőbeszédben, nem hivatalos helyen, blogokon elfogadható a hibás ragozás is, legalábbis felesleges fennakadni rajta. Azért hivatalos levélben ne így írd!

fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout 2014.08.20. 16:30:31

@drisa: Utana neztem, valoban, en tudtam rosszul, de nagyon nem tetszik.. :)
De hat a szabal az szabal..
Mondjuk valoszinuleg nem veletlenul van kihaloban a mai magyar koznyelvbol ez a ragozasi mod.. :)

KopaszMercis 2014.08.20. 16:51:43

@nyílméregbéka:
járj autóval te lusta csóró ingyenélő szar

♔bаtyu♔ 2014.08.20. 17:00:56

Teljesen korrekt, mindezt megerősíteni tudom, rengeteg fiatal tényleg nem azért jön, hogy bebasszon, még akkor sem, ha így sikerül.

Sokan, pld. Kínaiak, oroszok, de nyugat-európaiak is, szép sorban végig mennek a "kötelező" nevezetésseken, amiben pld. a romkocsma is benne van, sőt amiről jót olvasott, pld. a Menza. Ráadásul jó a hírünk, a magyarokat udvariasnak és segítőkésznek tartják, de azok is vagyunk, itt még divat nőket és időseket előreengedni, általában kedvezni nekik apróságokban és ha más nem, de kézzel*-lábbal segíteni a turistának.

A hazai libsik szerencsére inkább már csak a fórumokon fejtik ki hatásukat. Elkezdik dicsérni a magyarokat, a magyarok milyen szuperek, az ország milyen szép és akkor rögtön jön a csóka, (persze lehet, hogy ez román, vagy szlovák, elkeseredett izraeli zsidó) és odahányja azokat a libsi panelokat amelyek itt mindennaposak. Nagy a rasszizmus, Orbán diktátor, a vendéglátók csalnak és udvariatlanok és efféle baromságokat.

♔bаtyu♔ 2014.08.20. 17:15:57

@flash.gordon: Ja, mert elsősorban a fiatalokat vonzza, nem mindegy, hogy tízen-huszonéves korában ismeri meg Bp-t/Mo-t, vagy jóval később.

Szerencsére itt azért elég sok minden van, el leht tölteni rendesen az időt.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.08.20. 17:33:42

@♔bаtyu♔: Pontosan. Jöjjenek csak ide, verjék el a pénzt érezzék jól magukat, szerezzenek életreszóló élményeket. :)

gizmo26 2014.08.20. 17:46:14

@nyílméregbéka: Jaja, tele volt a HÉV koszos-szandálos-hátizsákos idiótákkal, a kerékpárúton meg közlekedni nem lehetett a sok külfölditől, akiket nem nagyon érdekelte, hogy van mellette egy járda is.

gizmo26 2014.08.20. 17:48:50

@♔bаtyu♔: Jaja, jól mondod, itt fasizmus van, meg rassziszmus. Persze főleg Vidéken, de oda meg nem mennek a külföldiek. Ja, éljen Izreal. Salom.

Keszkeno 2014.08.20. 18:53:55

Hat aki nem bir ki egy hetet....az sose volt igazan fiatal.

2014.08.20. 19:05:42

@fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout: csitulj he te barom állat, mert nem hozzád szóltam.
A másik, hogy még zuglóban is hallottam a dörmögést, szóval indulj meg a fülészetre, mert a jelek szerint a haverod éjjelente bele veri a farkát.

andalgó kandalló 2014.08.20. 19:32:38

Tényleg jobb lenne lejjeb a Dunán, egy másik szigetet találni, vagy a ráckevei legalján:)

ricamaca 2014.08.20. 19:42:34

Az még hagyján, hogy van 1 db Sziget évente, talán az egyetlen ahol jelentős a külföldiek száma, és növeli a GDP-t. Na de itt egész nyáron egyik fesztivál a másikat éri, ma ismét Zamárdiba vándorolnak, és lesz még egy szegedi is...Teljesen mindegy kik a fellépők, a Petőfi Rádió is jó, csak együtt lehessen dagonyázni. A vállakozóknak meg sokkal nagyobb alkoholfogyasztást generál a bentlakásos sátortábor, mintha a magyar zenekarokat utaztatnák, - ahogy régen - városról városra.

Cimili 2014.08.20. 20:12:11

Az Óbudaiak tuti nem aludtak éjszakánként, mert itt Pilisborosjenőn sem lehetett, annyira hangosak voltak a koncertek. Örülök, hogy vége!!!!!!!!

samot 2014.08.20. 21:43:25

@drisa: Béke ut,Gönczöl utca, Aldi.na ez nyavalyàs XIII.ker!Màs nem zavar ebben a kerületben,csak az 1hét Sziget?
Bocs ez nem jött be.Költözz Csepelre.Az legalàbb màs formàja a szigetnek,de a nivo passzol hozzàd.

samot 2014.08.20. 21:56:04

@gizmo26: Talàn ugylett volna korekt,hogy KOSZOS HÉVEN "koszos-szandàlos-hàtizsàkos"turistàk.Te mit kerestél a Héven?

gizmo26 2014.08.20. 22:02:17

@samot: talán meglepő, de dolgozni jártam vele reggel-este

micsoda? 2014.08.21. 07:48:37

Szerintem sem azért jönnek a külföldiek, mert olcsó az élet. Magyarország mindig vonzó volt. A rendszerváltás előtt mi voltunk a nyugat, utána meg a külföldi visszhang tett róla, hogy az érdeklődés középpontjában legyünk:)

Inkább olvasom a szigeti eseményeket, mint a felturbózott augusztus 20.-i eseményeket.