2014.09.29. 13:20 – Rácz Mihály

Nincs itt semmi bántó - Horhos-lemezkritika

Horhos – Horhos 2014 (Szerzői)

horhos.jpg

A magyar zenei élet idei tán legrosszabb híre a börzsöny-folk együttes, a Bajdázó megszűnése volt. Igaz, pontosabban így fogalmaztak: „bizonytalan időre csöndbe burkolózik”. A csöndből azonban bontakozni kezdett még a Bajdázó munkássága alatt egy új projekt, vagy együttes, ki tudja, mi a jó kifejezés erre, mindenesetre már az utolsó sorlemezre két olyan darab is felkerült, ami valamelyest, vagy ha tetszik jelentősebben elütött az anyazenekar dalaitól. Első felütésre annyira nem is jelentősen, mert a Bajdázó is gyakran elidőzött hosszú fel és levezetésekkel, vagy akár középrészekkel, az ambient szövetekkel való játék és kísérletezés nem volt idegen terep számára, mi több, az alkotói második felvonás már alapvetően nem a hagyományos dalformát tekintette vezérelvnek. A Bajdázó lényegi triójából végül is ketten alkotják a Horhos névre keresztelt formációt, a facebook oldalunkon erről ennyi olvasható: „Győrffy Ákos, Gugyella Zoltán és az ismert Univerzum akusztikailag megragadható elemei.” Szűkszavúságuk az úgynevezett névjegy alatt látható leírásra is kiterjed: „Barkács ambient-drone-folk. Középhegységi zene”.

Egy pillanatra álljunk meg itt, az ambient kifejezés sokak szemében annyit tesz, mint valami odakent szintiszőnyeg, liftzene, vagy new-age dolog, de ne tévedjünk meg, egészen más a valóság. Az ambient gyökerei minimum egyidősek az elektronikus és pszichedelikus zenei mozgásokkal, sok évtizedes távlatában szemlélve egészen elképesztő mennyiségben születtek ilyen jellegű munkák, ráadásul a színtér közel sem egységes, vagy homogén. Vannak teljesen elektro-akusztikus zajzenék, aztán kizárólag laptoppal előállított és a különböző elektronikus tánczenék határmezsgyéin lüktető szabad-mozgások, vagy a végtelenbe lőtt dallamok repetitív textúráinak rétegezései, de előfordulnak kizárólag ősi ütősökkel, csörgőkkel, magokkal, kecskepatákkal minimalizált sivatagi tripek, aztán az ambient gitárosok is külön kasztba tartoznak, akár a magukat komolyan vevő valóban new-age-es Castaneda követők. 

A Horhos használ hangszereket, vagyis elsősorban azokat használ, gitárt, basszust, citerát és ütősöket, valamint persze börzsönyi hangmintákat, szintetizátorokat és bőséges effektparkot is, de nem ez a lényeg, és az sem, hogy rokonítható-e bárkivel ambient körökből. A Horhos lelkét a hozzáállása adja, hogy a világot maga körül minél mélyebben megértse és azt ilyen eszközökkel megérintse. Ez az érintés elsősorban, sőt, mondhatni kizárólag költői. Mert a Horhos a zene költője, pont úgy képekkel, hasonlatokkal, rímekkel, és szabadfogású folyamatokkal dolgozik, mint amikor verseket vagy költői prózát fogalmaz. Azért is mondom ezt, mert Győrffy Ákos eleve költő, és ha az ember beleolvas a verseibe, vagy a legutóbbi prózakötetébe, akkor pillanatok alatt nyilvánvalóvá válik, hogy a zene és a szöveg nála ugyanaz. A Haza című könyve első pár oldala után meg is fogalmazódott bennem, hogy megvalósította a tökéletes ambient irodalmat, egészen hasonlót éltem át, mint amikor most a Horhos albumát hallgatom. Persze ne feledkezzünk meg Gugyella Zoltánról sem, hallani, hogy mindenben partnere Ákosnak, ráadásul akár a Bajdázó esetében, ő volt a zenei rendező is, és ezért most sem lehetünk elég hálásak, ahogy ez az anyag megszólal, azt tanítani kellene. A Horhos lelki lényege viszont az a valami, amit nem lehet tanítani. A zenei és nem-zenei textúrák, finoman szőtt hangszövetek, a repetitív dallamok hosszú bontakoztatásai minden esetben belső melegségből, és nem túlzás azt mondani, hogy a szív fényéből keletkeznek. Nincs itt semmi bántó és ártó még véletlenül sem, akkor is valamiféle belső körben maradunk, amikor fájdalmasabb zajok uralják el a teret. Ezekből a zajkollázsokból ritka őszinteség árad, vagy épp egy zenébe öltöztetett meditáció csendjéből szólnak, vagy pedig közölni szándékoznak valami fontosat, még a ködös hangulatok sem eltakargatni akarnak valamit, sokkal inkább megszülni és a világba árasztani egy-egy minőséget.

Persze meglehet, mindössze annyi történt, hogy két tehetséges muzsikus teszi a dolgát, csinálja amihez ért, mindenféle ideológia és háttértörténet nélkül. Igaz, az ő dolguk semmi más, ha pedig a hallgatót mindez messzire viszi, új felfedezések, új összefüggések meglátása felé löki, vagy csak szelíden tereli, az a történések velejárója.

De ki-ki eldöntheti, miről is van szó tulajdonképpen, az egész album meghallgatható itt: 


folk világzene ezt hallgasd horhos



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.