Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Idén megtörtént a Prosecturával az, amit korábban a zenekar tagjai el sem tudtak volna képzelni. Huszonöt éves lett. Ebből az apropóból, na meg azért, mert az évforduló tiszteletére november 8-án jubileumi koncertet adnak, beszélgettünk Imre Norbert énekessel. A legfontosabb infó, hogy jövőre már tényleg lesz új Prosectura-lemez, de sok más témáról is olvashattok lejjebb.
Mi a helyzet mostanában a zenekarral?
Készülünk a huszonöt éves jubileumi koncertre. A franc se gondolta a legelején, hogy ilyen is lesz majd, sőt még öt évesre sem gondoltunk volna. Ahogy kezdődött a zenekar, az nem ezt mutatta anno. Szóval most elsősorban erre a koncertre készülünk, és utána már tényleg jön az új lemez.
Gyakorlatilag a rendszerváltás alatt alakultatok. Volt valami köze a kor szellemének ahhoz, hogy létrejött a Prosectura?
Igazándiból mi már elkezdtük az együtt zenélést 16 éves korunkban a Polgár Tomival, ami 1986-ra tehető, tehát még bőven a Kádár-korszakban volt ennek a legeleje. Gimisek voltunk, ugyanazt a zenét hallgattuk, aztán nekiálltunk mi is csinálni. A zenekar maga 1989-óta van, és persze, azok baromi jók idők voltak, és inspirálóan hatottak mindenkire. Hónapról hónapra lehetett érezni, hogy nyílik ki a világ.
Most könnyebb zenekart csinálni, vagy akkor volt az, mikor kezdtétek?
Ezen gondolkodtam egy időben, hogy most jobb, vagy régen volt jobb, könnyebb. A fiatalok ugye értelemszerűen azt mondják, hogy régen volt könnyebb, mi meg azt, hogy nekik egyszerűbb a dolguk. De mind a kettőben van igazság. Régen olyan szempontból könnyű volt, hogy nagyon sok klub volt, az embereket érdekelték ezek a dolgok, és eljártak koncertre. Terjedtek a kazetták, ami egy kurva izgalmas dolog volt, egymás kazettáit másolgatni. Ezzel szemben most minden ott van a neten, egy zenekar életműve gyakorlatilag három kattintással elérhető, ami kurvára nem probléma szerintem. Az viszont igen, hogy akik letöltik, azok pont le is szarják, meg sem hallgatják, vagy mondjuk csak egy számot belőle. Mi megszereztünk anno egy demót, valami rommá másolt szart, és aztán azt rengeteget hallgattuk. A Ramones It’s Alive című albuma például nekem csak az I Don’t Care-ig volt meg, és két évig minden nap így hallgattam. Emlékszem, egy Fuji kazi volt! Aztán meglett egészben és hallgattam még kb. 10 évig minden nap. Életem lemeze!
Szóval most mindenkit el tudsz érni egy perc alatt, de nem tudod megszólítani őket. Régen nem tudtál elérni mindenkit, de meg tudtad szólítani az embereket. És ez nagy különbség. Egészen más az emberek ingerküszöbe. Olvastam, hogy a ’900-as évek elején a férfiak eljártak a lóvasút megállójába, mert a felszálláskor láthattak egy-két fedetlen bokát. Szerintem azon nyomban bele is élveztek az öltönynadrágjukba. Mi azért már nem voltunk ekkora szarban, de azért még könnyebb volt minket és a generációnkat felpiszkálni. Régen olyan szempontból is szarabb volt, hogy az akkori zenekarok az elején nem láttak el odáig, hogy legyen mondjuk egy Marshall erősítőjük. Vermona, Regent volt a favorit. A mai zenekarok viszont sokkal jobb felszereléssel rendelkeznek, de ez így rendben van. Viszont az sokkal nehezebb, hogy nem kaphatnak egy klubban egy estét, nem tudnak hol játszani. És nagyon sokan angolul próbálkoznak, nem tudom, mi a faszért, szerintem nagyon nehéz Magyarországon megszólítani az embereket angol nyelvű szöveggel. Szóval kurvára nem könnyű most egy kezdő zenekarnak. A mai fiatalok egyébként biztosan azt mondják ránk, hogy ki foglalkozik ezekkel a vén faszokkal, és igazuk is van. Fiatalon én is azt gondoltam, hogy aki még harminc évesen is színpadon áll, azt agyon kell lövöldözni, de később ezt revideáltam, mert betöltöttem én is a harmincat. Amíg van arra igény, amit csinálsz, addig csinálod. Ha már nincs, a közönséged úgyis megmondja: nem jön el a koncertre…
Mennyivel másabb most punkzenekarnak lenni, mint a nyolcvanas évek végén?
Annyiban, hogy akkor baromira nem kellett sokat gondolkodni, hogy ki az ellenség, ez egy viszonylag egyszerű dolog volt. Volt ugye a kommunista rendszer, és mi ezt nagyon nem kedveltük. Aztán utána meg lett mindenféle irányzat, és ezért mi a politikai témákat le is vettük a palettáról. Megvan azért a véleményünk, és ez tetten érhető minden albumon, de már nem olyan markánsan fogalmazzuk meg. Mi a kommunizmust utáltuk nagyon, az egyszerű képlet volt. Ma azt sem tudod, hogy valójában ki kicsoda, és amit mond, azt ki mondja – és ez valójában nagyon ijesztő.
Mi lett volna veled, ha nincs a Prosectura?
Azt el sem tudom képzelni. Ez az egész szabadidő-eltöltésnek indult, és bár mi véresen komolyan gondoltuk a legelejétől fogva, realitása nem sok volt annak, hogy ebből lesz majd bármi is. Ha azt nézem, hogy annak idején elvégeztem volna időben egy egyetemet, és építettem volna egy karriert, valószínűleg előrébb tartanék anyagilag, mint most. De ettől függetlenül ezt az életet nem cserélném el semmire, mert nekem erre baromira szükségem volt, és azt gondolom, hogy még van is.
A zenekar a hobbitok vagy a munkátok? Említetted, hogy véresen komolyan vettétek az elején.
Igen, olyan értelemben, hogy mikor még ketten voltunk egyszerre tíz órákat is próbáltunk, ami visszagondolva tök fasza. És ezt annyira élveztük, hogy nem is érdekelt minket semmi más, csak ez. Az az energia, amit az első pár évben mi beletettünk ebbe, elég sokáig kitartott. Elképesztően sokat foglalkoztunk akkoriban a zenekarral, gyakorlatilag ezzel keltünk, ezzel feküdtünk. Később azért az úgy már más, mikor már kicsit megszokod az élményt. Persze akkor is próbáltunk meg csináltuk, de munkaként igazából soha nem tudtunk erre a dologra tekinteni. De azért volt olyan, hogy nem volt munkahelyünk, és ebből éldegéltünk, bár nem fényesen.
A szövegeket Tomival közösen írjátok, fel lehet fogni a zenekart a ti szócsövetekként?
Ez olyan dolog, hogy nem igazán van tudatosság abban a tekintetben, hogy ezt miért csinálod. De aztán rájössz, hogy mi miért történhetett, és igen, valószínűleg mi ezt a fórumot találtuk a legalkalmasabbnak arra, hogy elmondjuk a véleményünket a dolgokról. Nem voltam egy fajsúlyos tényező a 40 kilómmal és 188cm-es magasságommal, a lányoknál sem. Ezért kellett egy fórum, ahol odafigyelnek az emberre. Sok mindent kellett bepótolnom, mikor már koncerteztünk . És kurva érdekes, hogy bár nem szándékosan, minden szövegünket egyes szám első személyben írtuk, valószínűleg ez is az önkifejezésnek egy módja. Aztán közben rájöttünk, hogy úgy sokkal könnyebben el tudjuk mondani a véleményünket bármiről, ha azt mondjuk, hogy én vagyok mondjuk a rendőr vagy bármi, mert akkor úgymond a saját érzéseidről beszélsz. Ami persze nem igaz, de mégis meg van személyesítve valaki, és ez így sokkal frankóbb.
Mikor volt a csúcson a zenekar?
Volt kettő elég jó időszakunk is. Az első két lemez után volt az első, akkor még mindenhol játszottunk, és voltak nagykiadós érdeklődések is. Aztán pedig a Vulgária után megint elég jól ment a dolog, és érdekes módon a legutolsó lemezünk után is elég jól ment az egész. Azt viszont kisebbfajta csodának élem meg, hogy mi most már hét, vagy lassan nyolc éve nem adtunk ki lemezt, és még a mai napig tudunk úgy koncertezni, hogy vannak is a koncertjeinken. De most már mindenféleképpen csinálunk egy albumot. Van kurva sok számkezdemény, rengeteg szövegrészlet.
Mostanában gondolkodtam egyébként ezen a kérdésen, és úgy gondolom, hogy sok zenekar életében van egy olyan időszak, amikor igazán meg tud szólítani egy generációt. Szerintem akkor a legnépszerűbb. És ez a népszerűség nem csak azzal mérhető, hogy sokan vannak a koncerten, hanem hogy pont eltalálod azt, amit az a generáció éppen akar, képvisel, gondol, óhajt. Lehet, hogy te utána tizenöt évvel is kurva sikeres vagy, de az már egy másfajta kommunikáció. Ott van mondjuk a Tankcsapda, baromi sikeresek a mai napig, sőt! De biztos vagyok benne, hogy ilyen értelemben nem ez a csúcsidőszakuk. Ha így nézzük, nekünk is mindenképpen az első pár év volt a legsikeresebb periódusunk. Ez kitart egy pár évig, utána lehetsz még sokkal sikeresebb is, de a közös nyelv valahogy elveszik. Nézd meg az Eddát, aminek az első két lemeze tényleg nagyon megfogott egy generációt. Lehet, hogy ma tízszer többen járnak a koncertjeikre, de igazán akkor voltak a csúcson ebből a szempontból. Ez persze csak egy szempont, anyagilag vagy népszerűségben lehetsz sokkal feljebb más időszakban éppen. De ha elkapod egy generáció hangját, az csodálatos érzés!
Említetted, hogy jövőre lesz új lemez. Hogyhogy ilyen sokat kellett várni rá?
Mikor elkezdtük, akkor évente adtunk ki új albumot, aztán egy idő után ráálltunk két évre. Most meg valahogy így alakult. A magánéletében mindenki ment szanaszét az elmúlt hét-nyolc évben, és sokkal nehezebb volt mindent összehozni, akár egy próbát is. Volt, hogy Tomi költözött Pestre mi meg maradtunk vidéken, volt, hogy aztán mi költöztünk fel és ő nem lakott itt, szóval így fizikailag is nehéz volt összehozni minket. De most menni fog.
A punkzenészek ránézésre kevésbé tűnnek tudatosnak, mint mondjuk Ákos. Ti mennyire menedzselitek magatokat?
Semennyire, ebben szerintem mindig baromi gyengék voltunk. Abban, hogy a zenekarról szánt szándékkal adjunk egy képet, vagy egy sugallatot, hogy ez ilyen vagy olyan, nagyon bénák voltunk midig is. Inkább így természetesen adjuk magunkat, például át sem öltözünk a koncertre. Ez sem szándékos, csak egész egyszerűen így alakult. Szóval mi ilyennel nem nagyon foglalkozunk, és nem azt mondom, hogy ez jó.
Lehet, hogy pont ez kell ahhoz, hogy egy punkzenekar ilyen sokáig fennmaradjon.
Sosem hittem abban, hogy egy úgynevezett punkzenekarnak, ami ír kettő perces dalokat, és van egy markáns és erős véleménye valamiről, valami extra giga színpadi showt kéne e mellé pakolnia. Milyen kibaszott fura lenne, ha a Ramones mélyinterjút adna arról, hogy miről szólnak a szövegeik. Az ember elmondja a lényeget, és kész, ezt nem kell megmagyarázni, meg író-olvasó találkozó keretében elemezgetni, hogy mondjuk nem akarok veled bulizni, vagy nem akarok lemenni a pincébe.
Úgy tapasztaltam, hogy a közönség elég vegyes szokott lenni a koncertjeiteken. Ezt te is így látod?
Hál’Istennek, mert ha csak olyan vén hülyék lennének, mint mi, akkor már tíz évvel ezelőtt is lehúzhattuk volna a rolót. Ez a szerencse, hogy azért mindig előkerülnek fiatalok, azt nem tudom pontosan, hogy honnan, de jönnek. És amíg jönnek, addig azért valamennyire van létjogosultsága annak, amit csinálunk.
November 8-án tartjátok a szülinapi koncertet. Készültök erre valami különlegességgel?
Hát most tényleg készülünk, mert ugye voltak olyan számaink, amiket a felvétel után rögtön a kukába is dobtunk, nem is játszottuk őket. Ezeket megpróbáltuk összeszedni, és hallható lesz pár a koncerten. Meg például van a Rúzsa Sanyi című dalunk, na ahhoz most hívunk komolyzenészeket például. Szóval egy kicsit érdekesebbé, frissebbé lesz téve a dolog.
Hogyhogy pont a Roham Bárban lesz a jubileumi koncert? Nem lesz túl kicsi?
A Roham bár az, ami végülis befogadott minket erre a koncertre, ugyanis ez már dátum szerint le volt szervezve az A38-al. Annyi volt még a kikötésük, hogy nyár végén még beszéljünk egy leokézás erejéig, és akkor egyszer csak mégis mondták, hogy ők ebből inkább nem kérnek. Tudod, kurva rettenetes zenekar vagyunk! Megnéztem, rém bivaly programok vannak a hajón sokszor, szoktam nézni a tévés közvetítéseket is, hogy szétdenszelik a házat, annyian vannak néhány koncerten, de hát nem baj. Magyarországon ez így működik, hogy megvannak a haverok, aztán ők játszanak. És akkor a Roham mondta, hogy ők szívesen helyet adnának a koncertnek. Az előzetes visszajelzésekből úgy látszik, hogy nem fogunk beférni, egyelőre dupla annyian vagyunk, mint amekkora a hely, de hát mindegy, ez van. A Roham egy jó helyszín egyébként, és az biztos, hogy rendkívül „rátermettek” vagyunk a megfelelő helyszín kiválasztásában. A huszadik évfordulót két naposra csináltunk a Rocktogonban, első nap az első tíz év dalaiból, második nap a második tíz év dalaiból. Az első nap bejött négyszázötven ember, a többi hazament, de hát ez is tragédia volt, ebből szerintem kétszáz nem is látott a koncertből semmit. A második nap megtörtént ugyanez. Hát nem baj, így alakult.
Jóban vagytok még az olyan régi zenekarokkal, mint mondjuk a Picsa?
Igen, együtt játszunk most is az ősz folyamán, együtt csináljuk a Punkhenger turnét. Ennek voltak az előzményei még annak idején, tizenöt-húsz évvel ezelőtt a punkcirkuszok, az is egy baromi jó kezdeményezés volt, és akkor még vadabbak és fiatalabbak voltunk. Manapság már inkább így működnek ezek a koncertek, mint a Punkhenger esetében, hogy kell hozzájuk egy esemény. Szóló koncertjeink is vannak, de a közönség már jobban el van kényeztetve, és szívesebben elmegy egy olyan helyre, ahol kap egy kompakt csomagot.
Meddig lesz még Prosectura?
Mi ilyeneket már nem tervezünk, csak csináljuk, amíg még jó. Ha még tudunk koncerteket adni, akkor jó, amikor már nem, akkor annak már nincs értelme, hogy magunkba borulva elzenélgessünk. Volt olyan időszakom, amikor úgy gondoltam, hogy egy kicsit le kéne építeni ezt a dolgot, mert sok, de rájöttem, hogy kurvára nem, és nem tudom elengedni. Szóval úgy állok hozzá, hogy inkább játsszunk kevesebbet, de játsszunk, és legyenek ilyen események, mint a Punkhenger vagy a jubileumi buli. Most már nem megyünk el minden hétvégén, már nem is lehet szerintem, és ez így pont jó. Mi már huszonöt éve ülünk egy buszban, ami nem egyszerű, de megtanultuk egymást kezelni, és most tök jól működik. Olyan ez, mint egy házasság, miután voltál egy terápián, és megtanultad, mit kell csinálni a másikkal, hogy ne legyen konfliktus. Úgyhogy ez így most jó, ebben a ritmusban.
Prosectura-diszkográfia:
1990 - Analis Coitus: 0. demó
1990 - Szép az élet!? - demó
1991 – Namármeginteza Prosectura
1992 – Szép az élet!?
1993 – Aki …, azt …
1994 – Akkor inkább úthenger
1995 – Sátán sátán hátán
1997 – Banális coitus
1998 – 8 éves a legszebb kor (koncertlemez)
1999 – F.A.S.Z.A.
2001 – Vulgária
2002 – Greatest Shits
2003 – Szegény ember kézzel nőz
2007 – Sándor, József melegek
2009 - Szép az élet!? - remaszterizálva, plusz az ezredik koncert DVD-je
