2014.03.20. 10:19 – Lángoló

Most Hiperkarmát dolgozott fel a Budapest Voices

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Budapest_Voices_akusztik.jpg

Ahogy azt már előző posztunkban írtuk, a soktagú Budapest Voices kórus 14 dalt énekelt fel a Petőfi Akusztik rádióműsor számára. Ebből legutóbb Péterfy Bori egyik dalát mutattuk be, most itt Hiperkarma Dob + Basszus című száma. A felvétel most sem klip, hanem maga a műsor rögzítését mutatja meg. A kórus még nem telt házas következő koncertje a Kobuci Kertben lesz május 10-én.


pop hír kórus budapest voices



2014.03.20. 09:34 – dankógábor

Itt az új Metallica-dal hivatalos demóverziója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 

Eddig csak borzasztó minőségben lehetett meghallgatni a hétvégén élőben debütált új Metallica-dalt, most viszont itt van demóverzióban is a Lords Of Summer. Sajnos a szám semmiféle izgalmat nem tartogat. Van rész benne, ami az ős-Metallicára utal vissza, van ami a belassultabb későbbiekre, de úgy összességében nagyjából három és fél perccel hosszabb, mint kéne, a tök felesleges hosszú gitárszólókról nem is beszélve. De ne feledjük, ez csak demo, lehet még jobb is. Vagy rosszabb.


metál hír metallica thrash



2014.03.19. 14:00 – Lángoló

Nagyon megy a Cloud 9+ szekere, ki is adtak egy klipet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nincs is sok infó a fenti kliphez, csak ennyi: "A videó az elmúlt időszak koncertjein készült felvételekből lett összevágva. Rendezte Rimóczy Zsófia." - mondják, és még ezt is hozzáteszik - "Iszonyatosan beindult a szekér, rengeteg koncertmeghívásunk van." Ennyi. A fenti koncertklip mutatja meg milyen a most egyéves Cloud 9+.


rock hír dubstep drumandbass cloud9+



2014.03.19. 12:36 – dankógábor

Kylie Minogue már megint a seggével adja el a lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 

Két klip is kijött most hirtelen a Kylie Minogue hétfőn megjelent új nagylemezén található Sexercize című dalhoz. Mindkettő arról szól, hogy a 45 éves énekesnő milyen szexi. Sőt, mindkettő Minogue seggéről szól. A fenti Will Davidson rendezte változatban egy edzőteremben vonaglanak fülledten szexisen, majd simogatják egymást nagy átéléssel, a lenti, Roman Coppola dirigálta videón pedig az énekesnő simogat ugyanilyen átéléssel egy autót (Kenneth Anger Kustom Kar Kommandos című rövidfilmje után szabadon). Egyik klipben sincs valami hosszú ruha rajta. Vajon az őszi budapesti koncertjére mit vesz majd fel?


pop hír kylie minogue



2014.03.19. 11:04 – dankógábor

Hurrá, jön az új Fucked Up-lemez! És egy dal is van róla!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fucked_up_boud2.jpg

Az előző, gigantikus hosszúságú, koncepciózus Fucked Up-lemezt kifejezetten szerettük, úgyhogy most nagyon várjuk a kanadai punkzenekar új albumát is. Ez június 2-án jelenik meg Glass Boys címmel, és a frontember Pink Eyes szerint jóval személyesebb lesz, mint a 2011-ben megjelent monstre, karakter orientált, mesélős David Comes To Life. Itt egy dal róla.


punk rock hír fucked up



2014.03.19. 09:11 – Lángoló Gitárok

Önműködő misszió – Varga Livius, az Antirasszista Világnap művészeti vezetője

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Livius.jpgMárcius 21-e az Antirasszizmus Világnapja. Ezt a dátumot 1966-ban jelölte ki az ENSZ emléket állítva az 1960-as dél-afrikai, vérfürdőbe torkollott apartheidellenes demonstráció hatvankilenc áldozatának. Léteznek olyan folyamatok a világban, amelyek egyes embercsoportok kitaszítását kezdeményezik azoknak a köréből, akik hozzáférhetnek a mindnyájunkat megillető kulturális és anyagi javakhoz. Az Antirasszista Világnap a kultúrák egymás mellett élésének szükség- és törvényszerűségét hirdeti, elősegíti egymás jobb megismerését és elfogadását, emléket állítva azoknak, akik a rasszizmus elleni harcnak szentelték életüket. Az Antirasszista Világnap 2014-ben a kultúrán keresztül kívánja felmutatni, hogy mi az, ami összeköt és nem szétválaszt bennünket.

Az eseménysorozat egy nagyjából jól bejárható területen, Budapest népszerű Bulinegyedében, pár utcányi távolságra egymástól, több helyszínen kapcsolódik össze. A programok a U-CARE – Urban Culture Against Racism in Europe nemzetközi projekt munkái köré csoportosulnak, melynek művészeti vezetője Varga Livius, a Quimby zenekar ütőse.

Miért fontos számodra, hogy foglalkozz ezzel a kérdéssel? Mint művész van benned egyfajta küldetéstudat, hogy foglalkozz efféle társadalmi problémákkal is?

Elsősorban mint a társadalom egy tagja foglalkozom társadalmi problémákkal, "művészetemben" sokkal absztraháltabban ugyan, de szintén felmerülnek ezek a kérdések. Nagyon fontos számomra, hogy az alapvető emberi értékek mellett kiálljak. Ezek közül az egyik, hogy embertársainkat ne ítéljük meg. Pláne ne faji alapon. Ez avítt, tudományos szempontból egyenesen röhejes, mégis tragédiák szülője a mai napig.


interjú quimby varga livius antirasszista világnap



2014.03.18. 15:06 – dankógábor

Újabb véresen beteg klip az Angerteatől

premier!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 

Az Angertea zenekar elkészült a 2012-es Nr.4: Songs Exhaled lemezhez tartozó utolsó klipjével. "Az A for Afrodita című dalhoz készült videó hűen tükrözi azt amiről a dal szól: átállás a sötét oldalra." - mondja a zenekar és még hozzáteszik - "A videót Nagymágocson és Békéscsabán az ottani bábszínházban készítette Stibál Róbert." A zenekar basszusgitárosa, Peralta Miguel Angel apa lett ősszel, és emiatt volt egy fél éves, előre megbeszélt szünet, de most újra aktivizálja magát a zenekar. Március 28-án lesz a visszatérő koncert Budapesten a Gozsdu Manó Klubban, illetve játszanak még Szegeden is április 11-én a Rongy Kocsmában, lesz egy buli Szentesen májusban, és várható egy-két fesztiválfellépés is a nyáron. Közben újra beindultak a próbák is, és körvonalazódik pár új dal is. Az új lemez rögzítése várhatóan 2015 elején kezdődik majd. Fentebb a klip.


rock metál hír grunge angertea



2014.03.18. 14:05 – Lángoló

Neonballada fénytörésben – A Lángolón debütál Marge Stronger című dalának klipje

premier!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

marge3.jpg

Marge arculati és zenei megújulása keretében, 2013 szeptemberében jelent meg a Stronger EP. A kislemez címadó dalához Marge elismert vizuális szakemberekkel készített futurisztikus beauty-hangulatklipet. A dal ritmusára az énekesnő arcát/alakját mindig más és más fény- és színtörésbe helyező monovideot a Ludwig Múzeum kiállítóterében forgatták le.


premier pop hír vizuál electro marge



2014.03.18. 13:00 – Gitárok

Wacken Metal Battle – másodjára Budapesten!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március 30-ig tart a jelentkezés a második magyarországi Wacken Metal Battle tehetségkutatóra. A 2004-ben alapított Wacken Metal Battle a világ legnagyobb metál tehetségkutatója, melynek magyarországi fődíja, csakúgy, mint tavaly az értékes tárgynyeremények mellett fellépés az idei, már telt házas Wacken fesztiválon, Németországban. Aki a fesztiválos részt is megnyeri, lemezszerződést kap a világelső metálkiadótól, a Nuclear Blasttól, illetve egy komplett európai turnéra is elmehet. (A képen a tavalyi győztes Kill With Hate wackenes fellépése látható.)


metál hír metal battle



süti beállítások módosítása