2014.03.27. 14:31 – dankógábor

Metálzenekarok dolgozták fel a Florence + The Machine dalait

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

197337.jpg

Florence + The Sphinx című lemez május 13-án jelenik majd meg, és olyan csapatok játszanak rajta egy-egy Florence + The Machine-dalt, mint a Periphery, a Stick To Your Guns vagy Ben Bruce az Asking Alexandriából. Az ötlet amúgy a Sumerian kiadó egyik alapítójától, Ash Avildsentől jött, aki a 2011-es Ceremonials című Florence + The Machine-nagylemezt az utóbbi idők egyik legidőtállóbb albumának tarja. A metálfeldogozások pedig úgy kerültek képbe, hogy Avildsen szerint valami megfoghatatlan keménység is van a Florence + The Machine dalaiban, ezért aztán az utóbbi idők egyik legkeményebb anyaga is egyben a Ceremonials. Alább három átdolgozást is meg lehet hallgatni.


pop metál hír florence and the machine



2014.03.27. 13:49 – Lángoló

Erőteljes csajozás a SirVive klipjében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A mindössze két, húsz év alatti tagot számláló Pécsi SirVive 2008-ban alakult. Zenéjükben többek között hiphop, rock és elektronikus zene keveredik egymással. Ők azt mondják, hogy ez garantáltan nyomot hagy a hallgatóban sőt, még azt is hallottuk róluk, hogy élőben nagyon jók, mivel erős kontrasztban van az, hogy csak két tagból álla csapat azzal, hogy a zenéjük ehhez képest komplex. A Hey Girl! című dalukhoz készített klipet Lengyel Andor (theimagement) rendezte és Temesi Ádám “Zed” (Studio-x) fényképezte illetve Derzsy András “Brains” (Studio-x) vágta. A főszerepben a Kolibri Színház társulatában tevékenykedő Bárdi Gergőt láthatjuk aki minden vonzerejét beveti annak érdekében, hogy végre becsajozzon. Tessék alább megnézni!


pop rock hiphop hír electro sirvive



2014.03.27. 12:12 – dankógábor

Az Autopsy is új lemezzel jön, meg egy csodaszép borítóval

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

autopsy20_sized.jpg

Kegyetlen jó lesz 2014 a klasszikus death metal rajongóknak. Most jött ki az új Massacre-lemez, de szerencsére az Autopsy sem hagy minket új cucc nélkül. Ők is az úgynevezett legendás kategóriába tartoznak, amit az olyan lemezekkel érték el, mint például az 1989-es Severed Survival vagy az 1991-ben megjelent Mental Funeral. A zenekar 2011 óta csak úgy szórja a nagylemezeket, a Tourniquets, Hacksaws And Graves már a harmadik lesz az utóbbi négy évben. Az alább hallható új dal alapján ez nem ment a minőség rovására. A borító meg egyszerűen gyönyörű.


metál hír death autopsy



2014.03.27. 11:39 – Lángoló

Női ének a gépek helyett – Itt egy új szám a Thomas Marktól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ThomasMark_FoundLost_cover.jpg

Többször írtunk már itt a lángolón a Kollektiva fejeként is ismert Papp Tamás/TMX (vagyis Thomas ) és a kétszeres MTV Awards díjas Kolin-frontember Linczényi Márkó (vagyis Mark) közös projektjéről, a Thomas Markról. Most a duó történetében először egy olyan dalt mutatunk be, amiben először szerepeltetnek élő emberi hangot. "Eddig a talkbox és vocoder technika idegenített el bennünket a valódi világtól, ahogy az áruházakban most megjelent Jean-Paul EP-nken is hallható." - nyilatkozta az esetről Linczényi Márk, aki nem csak ennyit árult el.


premier pop hír electro thomas mark



2014.03.27. 11:14 – dankógábor

Űberproducer a Balaton Soundon. Meg Rita Ora és Deep Dish.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ezt kaptuk az elmúlt percekben: "A többszörös Grammy-díjas Timbaland, a nyolc év szünet után összeálló Deep Dish, a minimal techno művész, Richie Hawtin, a slágergyáros Martin Solveig, a lehengerlő Rita Ora, az utóbbi években egyre sikeresebb DVBBS valamint a lendületes Blasterjaxx is csatlakozott a napokban a MasterCard Balaton Sound felhozatalához." Party lesz party hátán Zamárdiban július 10-től.


fesztivál hír balaton sound



2014.03.27. 09:28 – Hirdetés

Megvannak az idei EFOTT első fellépői

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anna_and_the_barbies.jpg

Júliusban újra dübörög az EFOTT. Ezúttal 30 év után ismétMiskolctapolcán forgatja fel a várost a hazai zeneipar színe-java.  A 2014-es programban idén ishelyett kapott a Quimby, a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice és a Magashegyi Underground, valamint az Anna and the Barbies. A zenekar frontembere, Pásztor Anna ráadásul idén novemberben született kisfiával vág neki az év legnagyobb hallgatói bulijának.

Kalinka_640x75px.jpg


fesztivál hír efott kalinka



2014.03.26. 23:30 – dankógábor

Mennyit adnál az egy példányra limitált, titkos Wu-Tang Clan-lemezért?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Better Tomorrow címmel a nyáron megjelenik a visszatérő Wu-Tang Clan-lemez. Már ez magában is elég nagy szó, mivel hét éve volt utoljára ilyen, de a New York-i rapkollektíva kitalált egy ennél is nagyobb dobást. Még egy lemezt kiadnak The Wu – Once Upon a Time in Shoalin címmel, ami nem elég, hogy dupla lesz a maga 31 trackjével, de összesen egy példány készül majd belőle. RZA a Forbesnak (mi másnak) nyilatkozott arról, hogy ez egy kiállás a zene elértéktelenedése ellen. Vitát akarnak gerjeszteni, és megmenteni az album formátumot. Lehet kudarc lesz az egész, de megpróbálják. A lemez ráadásul kívülről is egy műalkotás lesz, és úgy is fogják kezelni. Múzeumokban, galériákban állítják majd ki, ahol szigorú biztonsági felügyelet mellett lehet majd hallgatni, fülhallgatóval. A dobozt a brit-marokkói művész, Yahya készítette a különleges projekthez. A múzeumturné után árverésen adják majd el a kincsként beharangozott lemezt, és ezen kívül egy példány sem kerül majd soha kereskedelmi forgalomba, bár aki majd megveszi, azt csinál vele, amit akar. Na ez lesz a kihívás a kalózoknak! Itt egy új dal amúgy a mindenki számára elérhető másik, normál nagylemezről:


hiphop hír rap wu-tang clan



2014.03.26. 17:54 – dankógábor

Trent Reznor minden titkára fény derül

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár hónapja Frederick Scott gondolt egyet, és csinált egy paródiát a Nine Inch Nails Copy Of A számából This Is a Trent Reznor Song címmel. Az inkább vicces, mint gúnyos dal annyira betalált az embereknél, hogy Scott kénytelen volt klipet is csinálni a poénhoz. Ezzel ismét Reznort figurázza ki természetesen. Scott egyébként imádja a Nine Inch Nailst, és az egésszel csak a tiszteletét szerette volna leróni Reznor előtt. Bevallom, egy kicsit én is kacagtam rajta.


rock metál hír paródia electro nine inch nails



2014.03.26. 12:14 – dankógábor

A szokásosnál keményebb az új Wovenhand-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elgondolkoztunk rajta, hogy milyen lenne már, ha a Wovenhand és a Converge együtt indulna turnéra. Aztán megállapítottuk, hogy jó lenne. Mindkét zene erősen a lélekben vájkál, szóval simán rokoníthatók egymással. Még akkor is, ha az egyik suttogva húz a mélybe, a másik meg ordítva letaszít. Onnan jutott ez eszünkbe, hogy a Wovenhand új nagylemezét a Converge énekesének főként punk/hardcore/metálra szakosodott kiadója, a Deathwish jelenteti meg, szóval egyáltalán nem elrugaszkodott ötlet ez. Lesz ebből még valami, mindenki meglátja. Az új Wovenhand-lemez meg úgy néz ki kicsit direktebb, zúzósabb lesz, mint az eddigiek. Legalábbis az alább hallható Hiss című dalból ítélve, de ez azért elég elhamarkodott ítélet. Mindenesetre eléggé várjuk a lemezt, meg az A38-as koncertet is.


folk rock hír dark wovenhand



süti beállítások módosítása