2014.05.09. 16:48 – Hirdetés

NAGY-SZÍN-PAD! Hamarosan jönnek az elődöntők!

OTP_Nagyszinpad_Fejlec_Katarina_Font_01_900.jpg

nagyszinpad2_cut.jpgMájus 20.-tól három napon keresztül a NAGY-SZÍN-PAD! zenei verseny indulói veszik birtokba az Akvárium színpadát. A rendezvénysorozattal kapcsolatban a jövő héten indul egy játék a Lángoló Gitárokon, amelynek keretében mindhárom napra nyerhettek velünk belépőket, hogy a helyszínen szurkolhassatok a kedvenc zenekarotoknak. Most kedvcsinálóként megismerkedhettek a fellépőkkel, valamint a VOLT Produkció és az MTVA által útjára indított tehetségkutató részleteivel. A hajtás után további infók!


ajánló fesztivál hír volt akvárium nagy-szín-pad otp junior



2014.05.09. 15:25 – dankógábor

Ma este a Voivod volt énekese a Trafikban (aztán még három másik magyar városban)

Nem sok Voivod-lemezen énekelt Eric Forrest, de azok kegyetlen jók voltak. De Forrestet kitúrta a csapatból a régi frontember, így ő elkezdett maga zenélgetni. Van egy zenekara, az E-Force, amivel már járt Budapesten, be is jött nekünk nagyon. Ahhoz képest ma este annyi lesz a különbség, hogy azóta van egy új nagylemez is, szóval a régebbi E-Force és Voivod-dalok mellett lemezbemutató is lesz a buli. Előzenekar a hazai old-school thrash Fanatic Attack illetve az ős death Purulent Rites lesz. Az E-Force mellesleg komplett magyar turnét nyom le, ugyanis fellépnek még Szombathelyen, Debrecenben és Szegeden is. Itt az E-Force első lemeze alább. 


metál hír thrash e force e-force



2014.05.09. 14:36 – dankógábor

Spirit Caravan és Church Of Misery az A38 tetején

Nem egyszerre, külön-külön jön a két doomzenekar. Utóbbi nemrég járt nálunk a Monster Magnet vendégeként, jók voltak, előbbiről pedig (szégyen gyalázat), de azt sem tudtam, hogy újra léteznek. Annak idején, a kétezres évek elején pedig voltam a koncertjükön is a gödöllői Trafóban, az eléggé bejött, szóval nem hiszem, hogy most csalódást okozna Wino (igen, a doomlegenda a főnök itt is) és zenekara. A Church Of Misery július 23-án, a Spirit Caravan pedig július 1-én lép majd fel. Alább természetesen zene.


hír doom stoner church of misery spirit caravan



2014.05.08. 17:12 – Lángoló

Nyíltan felvállalta melegségét a Cynic két tagja

cynic-promo-4.jpg

Pletykák ugyan voltak, de eddig soha nem vállalta fel nyíltan melegségét Sean Reinert dobos (jobbra), aki most zenésztárásával, Paul Masvidal gitárossal (balra) együtt beszélt másságáról a Los Angeles Timesnak. Masvidal már a kilencvenes évek legelején bevallotta családjának, barátainak a homoszexualitását, Reinertnek egy kicsit tovább tartott, hogy egyáltalán magának is bevallja melegségét. Felhozták az interjúban, hogy semmilyen metálos meleg szerepmodell nem volt előttük, Reinert egyenesen azt képzelte, hogy női ruhákban kéne járnia. Időbe telt, mire letisztázódott bennük a dolog, most pedig kicsit félnek, mi lesz a melegséget annyira nem elfogadó színtér reakciója a coming outjukra, bujkálni viszont nem akartak tovább. A két zenész a Death 1991-es Human című lemezén tűnt fel, majd megalapították a ma már kultikusnak számító, progresszív death metalból induló Cynicet, illetve a Death (DTA) emlékcsapatban is együtt játszanak, amivel június 25-én Budapestre, a Barba Negra Trackbe érkeznek.


metál hír death progresszív homoszexuális cynic



2014.05.08. 12:01 – dankógábor

Döbbenetes tévérongálás 1972-ből, Keith Richardstól

Azt gondolná az ember, hogy a sztárok úgy szoktak hotelszobából tévéket kidobálni, hogy teljesen beállva csak úgy felkapják, és kihajítják az ablakon, ami ideális esetben még zárva is van. Ehhez képest Keith Richards Rolling Stones-gitáros akciója maga a megtestesült csalódás. Most tényleg? Megbeszélik? Kihúzzák a konnektorból? Ketten cipelik ki az erkélyre? Szétnéznek, hogy hová dobják? Aztán csak úgy egy másik tetőre leejtik? Ez a rock and roll? Egy világ dőlt össze bennem. :(((((((((((((


rock hír rolling stones keith richards



2014.05.08. 11:49 – Gitárok

Ismét Swans-koncert lesz Budapesten

swans06.jpg

Most az A38-on lép majd fel Michael Gira és zenekara. A koncert október 15-én lesz. A Swansnak május 12-én jelenik meg az új, monumentális nagylemeze To Be Kind címmel (meghallgatni itt lehet), ezt mutatja majd be a legendás experimentális rockcsapat a Hajón. Bemelegíteni, vagy inkább elősokkolni Margaret Chardilet, azaz Pharmakon fog, akinek kinézete és zajzenéje között igen erős a kontraszt. De beszéljen helyettünk a zene.


rock hír noise experimentális swans pharmakon



2014.05.08. 10:00 – Lángoló

Alkotott, de most visszatér a Sonar

sonar.jpg

Aki bírja az instrumentális popot, az bírja  Sonart. Ők minden bizonnyal örülnek, hogy május 10-én a Gozsduban lép fel a csapat, május 27-én pedig az A38-on. Előbbinél az osztrák Planetary Dancing Gloryval, utóbbinál pedig a belga Quantum Fantasyvel játszanak együtt. A feltámadás örömére itt van két új videó is alább, csak úgy, a hangulat kedvéért.


pop hír sonar instrumentális