2014.08.06. 13:27 – dankógábor

Ezt kell tudni a vasárnapi Converge-koncertről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Először is, hogy lesz. Eléggé örülünk neki. Most (augusztus 10-én) megint az A38-ra kell menni azért, hogy az egyik legjobb hardcore-zenekart megnézze az ember. Friss lemezük most nincs, csak úgy turnézgatnak, de mivel szeretnek nálunk játszani, meg mivel az egyik legnagyobb magyar rajongójuk koncertszervező, így be-be esnek így is. Én rossz koncertet még nem láttam tőlük. Ráadásul most két olyan csapattal jönnek, amik szintén megérik a pénzüket. Ezek a svéd Martyrdöd, illetve a norvég Okkultokrati. A főzenekarral ellentétben mindketten lemezbemutatóznak. A Martyrdödnek a Stereogumon volt az albumpremierje nemrég, az meg ugye nem rossz hely. Mondjuk az Okkultokratinak meg a Noiseyn, szóval ez sem marad el menőségben, sőt. Alább mutatunk zenéket, régieket, frisseket, hogy lehessen készülni.


punk metál hardcore hír black converge martyrdöd okkultokrati



2014.08.06. 11:39 – m.adi

A London Grammar helyett a Clean Bandit lép fel a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A brit triónak ugyanis le kellett mondania több nyári koncertjét is. Az ok abban keresendó, hogy az elmúlt másfél év sorozatterhelésének következtében az énekesnő, Hannah Reid hangszalagjai kifáradtak. A pótlás már meg is van, a szintén brit Clean Bandit tölti be az űrt a programban. Az elektronikus zenét fúvós és vonós hangszerekkel ötvöző banda már a Soundon is fellépett, a Szigetre pedig kibővített zenekari felállással érkezik. Lejjebb itt van néhány szám tőlük.


sziget hír london grammar clean bandit



2014.08.06. 09:15 – Lángoló

Sziget előtt lesz még HS7 is a Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár nap, és kezdődik a Sziget, de addig is lesznek még jó koncertek Budapesten. A Park utolsó fesztivál előtti buliján a Heaven Street Seven lép fel. A zenekar mindig megbízhatóan jó hangulatú koncerteket ad, úgyhogy itt a lehetőség azok számára, akik már szombaton el akarják kezdeni a ráhangolódást a Szigetre, meg azoknak is, akik nem mennek a fesztiválra, és az az alatt tapasztalható koncertaszály előtt még akarnak bulizni egyet. A zenekar legutolsó dobása a Lovasival közös A konyhámban című dal volt, amely kapcsán ő azt mondta, hogy „a Szűcs írta a legtöbb épkézláb refrént az utolsó 10 évben”. Ebben van is valami, kedvcsinálónak pedig itt van lejjebb az említett dal.


hír heaven street seven budapest park



2014.08.05. 17:18 – dankógábor

No hát akkor itt egy új Slipknot-klip

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Facebookra pár napja kitettük, hogy hat év hallgatás után megjött az első új Slipknot-dal, most meg itt van hozzá a klip is. A The Negative One dalban van minden, amiért a Slipknotot szeretni lehetett. Első hallásra nem változott semmit a csapat azzal, hogy elvesztette a basszusgitárosát illetve a dobosát. Sőt, kifejezetten jó a szám, azonnal hat, pedig soha nem voltam rajongó. A klip meg durván zaklatott, milyen is lenne? Nagylemez ősszel. (A klipet a Musicpress találta valahol, premierje még nem volt.)


metál hír slipknot



2014.08.05. 17:02 – dankógábor

Kitiltották a Burzumot az Ebayről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Metalsucks írta meg, hogy egyik olvasójuk Burzum-cuccokat szeretett volna eladni az Ebayen, aztán ezt az üzenetet kapta:

eBay-Offensive-Material-Policy.jpg

Magyarán a Varg Vikernesszel kapcsolatos lemezek, pólók, egyebek gyűlöletkeltők, erőszakosak, ezért az Ebay szabályzata szerint nem lehet őket árulni. A Metalsucks-olvasó fel is hívta az Ebayt, hogy ez most mi a fene, ők pedig megerősítették a fentebb olvasható üzenetet, illetve azt is elárulták, hogy a jelenleg még elérhető Burzum-termékek sem maradnak már fent sokáig. Mindez Vikernes erőszakos múltja miatt. Szegény srácra rájár a rúd rendesen.


ebay hír black metal burzum varg vikernes amibent



2014.08.05. 14:10 – dankógábor

A Wacken a metál Glastonburyje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Wacken eddig is az európai rock- metálfesztiválok csúcsa volt. Évek óta borzasztó gyorsan elfogy rá az összes jegy, természetesen úgy, hogy még maguknak a szervezőknek sincs fogalmuk róla, ki fog fellépni a következőn. Idén viszont minden eddigi rekordot megdöntött a német rendezvény. Az idei buli utolsó napja az most szombati volt, a 2015-ös jegyeket pedig hétfőn kezdték el árulni. 12 óra múlva pedig már el is fogyott az összes. Hasonlót például a Glastonbury popfesztivál szokott csinálni, de még ott sem a fesztiválzárás után egy nappal kezdik el árulni a jegyeket.


fesztivál hír wacken



2014.08.05. 13:24 – m.adi

Thom Yorke harminc ember előtt DJ-zett

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Méghozzá a cornwalli Leopallooza fesztivál backstage-ében, mindenféle előzetes reklám nélkül. Az első hírek még arról szóltak, hogy a Radiohead énekese kb. fél tucat részeg hippi előtt játszott, akik azt sem tudták ki ő, és még táncolt is velük. De aztán a fesztivál főszervezője elmondta, hogy legalább harmincan voltak a fellépésen, és nem is volt tökrészeg a közönség, viszont teljesen tisztában voltak azzal, hogy ki játssza nekik a zenét. Sőt, még egy képet is mutatott tavalyról, amikor szintén DJ-zett Yorke a fesztiválon, ez látható feljebb. Akárkinek van igaza, az biztos, hogy jó buli lehetett.


hír thom yorke



2014.08.05. 12:42 – Lángoló

Találkozz a Korn tagjaival a Szigeten!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Biztos mindenki tudja, idén ismét fellép a Korn a Szigeten. A legutóbbi koncertjük sem volt rossz ugyanezen a helyen (az első viszont nagyon rossz volt), de most már majdnem eredeti felállásban érkeznek (a dobost leszámítva). A nu metal őskövület tagjai ráadásul szeretnek rajongókkal találkozni, vagy legalábbis van úgy, hogy igen, meg van úgy, hogy egy 10 méteres fesztiválsávon kell biztosítani nekik a vonulást. Mindegy, a lényeg, hogy a Szigeten lesz úgynevezett meet & greet, azaz le lehet pacsizni velük. Erre lehet most a Lángolótól két páros passt szerezni (tehát összesen négy fő mehet be). A részletek előtt viszont elmondjuk, hogy ez a pass a Szigetre nem belépő, arról saját magadnak kell gondoskodni.


játék fesztivál sziget hír numetal korn



2014.08.05. 12:00 – m.adi

Az Ozoráról ír a Noisey

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Úgy néz ki, hogy a talán legkülönlegesebb hazai fesztivál a Vice zenei részlegének érdeklődését is felkeltette. Nem sok az egész, három bekezdés, de belefér egy kis előtörténet, egy kis aktualitás, a helyszín leírása, meg persze a lényeg, hogy a hippiknek ugyan végük, de az Ozorán azért még vannak pár ezren. A fesztivált egyébként egy törzsi gyűléshez hasonlítja a szerző, aki végig pozitív hangnemben ír róla. Ide kell kattintani, ha kíváncsiak vagytok, milyen az Ozora a Noisey szemével. Ja, a kép is onnan van. Alább pedig az Index galériája az idei fesztiválról. (Fotó: Bődey János)


hír ozora noisey



süti beállítások módosítása