2014.08.22. 11:08 – Juhász Edina

Amerikában nem léphetnénk fel Cee Lo Green után - Korn-interjú Headdel (meg egy kicsit Munkyval)

a Szigeten történt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

_MG_5553.jpg

Kissé kaotikus volt az idei Szigeten az interjúzás. Volt három is, amiket lényegében az utolsó utáni pillanatban mondtak le a zenészek különböző kifogásokra hivatkozva. (A Blink-182-nak mégsem volt kedve, Lily Allen a késő férjéért aggódott, Brody Dalle nem mondott okokat, de biztos a gyerekeivel volt.) A Korn is rosszul indult, mert a zenekarba nemrég visszatért alapító-gitáros Head elfelejtett vécére elmenni, így a kapott tíz perc fele várakozással telt, de aztán mégis sikerült beszélgetni vele. Már ha az éppen odatévedő másik alapító-gitáros Munky nem dumált bele. (Fotók: Martin Wanda)


interjú rock metál numetal korn



2014.08.21. 19:34 – dankógábor

Igazi zenetörténeti sorozat lesz ez a Foo Fighters-dokumentumfilm

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Fent látható az HBO-s sorozat első trailere, jó hosszú, van benne új zene is, meg látszik, hogy igen komoly energiát fektettek bele. Nem csak arról szól majd, hogy felvették az új Foo Fighters-lemezt, hanem durván zenebuzi hangulata van az egésznek. Egyfajta zenei térképet akartak összerakni a műsorral. Rengeteg megszólaló lesz benne, olyanok mint Ian MacKaye a Fugaziból, Slash, Macklemore, Pharrell Williams, LL Cool J, Steve Albini hangmérnőklegenda, New Orleans-i zenészek, és ahogy néztem, még Barack Obama is leült dumálni Dave Grohllal, szóval igencsak nagy felhajtást generálnak ehhez az albumhoz, de nem csak sima reklámnak néz ki a dolog. Ennyiből azt veszem ki, hogy baromi jó lesz, érdemes rá figyelni. Ja, és ezt úgy mondom, hogy nem vagyok egy nagy Foo Fighters-rajongó.


rock hír foo fighters



2014.08.21. 17:11 – Gnosis

Na most mi is van a rockzenével a Szigeten?

utolsó bőr lehúzása az idei Szigettel kapcsolatban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Indexen megjelent Gerendai Károly-interjúban van egy, a rock/metal tábort telibe találó kérdés és válasz

A Hegyalját idén már meg sem tartották és a Szigeten sincs már egy ideje metálsátor. Hogy lehet, hogy senki nem akarja már kiszolgálni a rockot, metált szerető közönséget, amikor a Sziget honlapján is ilyen zenéket kérnek, sőt követelnek a legtöbben?

Szerencsére vannak azért még jó rockfesztiválok is, de én magam sem éppen dj-ket képzeltem a Szigetre, amikor az első fesztivált megálmodtuk. De azt kell, hogy mondjam, hogy sajnos egyre inkább csak egy hangos kisebbség vagyunk: az idei Sziget két legkevesebb embert vonzó napja a Korn és a Blink 182 fellépésének napja lett, ami azért elég jól mutatja, hogy hiába követelik nagyon sokan tőlünk a kemény zenét, aztán a végén jóval kevesebben jönnek ki ezekért a fellépőkért, a más műfajokhoz képest.

Első olvasatra csak az jön le ebből, hogy hiába minden, bármit is próbálunk, akárhogy csűrjük és csavarjuk, a Szigetre egyszerűen nem való a rock/metal mert hát látod, itt volt a Korn és a Blink 182 és a leggyengébb nézőszámú napokat produkálták nagyszínpadosként. Ezt el is kell fogadnunk, nem feltételezzük, hogy Gerendaiék hazudnának a látogatottságszámot illetően, azt viszont érdemes átgondolni, hogy egy olyan érveléssel támasztja alá mindezt, ami sajnos enyhén kikezdhető.


vélemény rock metál fesztivál sziget



2014.08.21. 16:15 – dankógábor

Újabb trailer Robert Plant szólólemezéhez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Robert Plant állítólag azt mondta Jimmy Page-nek, hogy egy zajos Led Zeppelinben nincs benne továbbra sem, de ha valami akusztikussal áll elő, abban benne van. Hogy mire gondol pontosan Plant, nem tudjuk, de talán valami hasonló lehet, mint amit majd most mutat be a következő szólólemezén, amit a Sensational Space Shiftersszel rakott össze. A trailerek alapján egyszerre folkos és modern az album, amiben ismét erős szerepet kap Plant Afrikához való vonzódása. Az album egyelőre jóval nyugodtabbnak tűnik, mint a 2005-ös Mighty ReArranger, de hasonló úton jár mint az az album. Szóval egyelőre megint csak egy kis ízelítőnk van belőle, de hamar itt lesz az a szeptember 8-ai megjelenési dátum.


folk rock hír robert plant



2014.08.21. 12:22 – m.adi

Pénteken Szigetfilm-premier a Corvintetőn

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Most pénteken, a Corvintetőn látható először a nagyközönség számára a sokszor Szigetfilmnek hívott Free Entry című alkotás. A Budapest Rooftop Cinema a vetítés mellé bulit is szervez, a film után Deutsch Gábor játszik deephouse, garage dj-setet a Keep Cool & Dance Slow mottó keretében. Ő egyébként több számot is készített a filmhez, és a sound-design is az ő munkája. Az estére a belépés ingyenes.


sziget hír



2014.08.21. 11:29 – Hirdetés

Ingyenes hangmesterképzés indul Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Évek óta egyre nő az érdeklődés a hangmesterképzés iránt, ami annak köszönhető, hogy a szakma elismertsége és keresettsége is folyamatosan növekszik. Ezt jelzi, hogy ma már jogszabály írja elő azt is, hogy az önkormányzatok csak hangmesteri végzettséggel rendelkező szakembereket alkalmazhatnak a vonatkozó területeken. Egyre több helyen van szükség rájuk, színházakban, koncert- és előadótermekben, televízióknál, szórakozóhelyeken, zenekaroknál és természetesen a fesztiválokon is.


hirdetés



2014.08.21. 10:00 – m.adi

Együtt csinál zenét Paul McCartney és Kanye West

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hiába hangzik ez nagyon furán, úgy tűnik, mégis igaz. A Page Sixen megjelent írás szerint már több dalt is felvettek együtt, amiből akár egy egész album is kisülhet. Az egyik dal címe is kiderült már, Piss On Your Grave lesz. További részletek nem kerültek nyilvánosságra a két zenész együttműködéséről, az is lehet például, hogy a dalok Kanye új szólóalbumán szerepelnek majd, ami elvileg még idén megjelenik. De ha megnézzük az előzményeket, az összeállás már nem is tűnik olyan furának.


hír kanye west paul mccartney



2014.08.21. 09:00 – Hirdetés

Tehetségkutató fiatal gitárosoknak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2010 után ismét megrendezik az Új Gitáros tehetségkutató versenyt, ami nevéből is következően fiatal gitárosoknak nyújt fejlődési és kitörési lehetőséget. Négy éve még Jimi Hendrix, most pedig Santana ihlette meg a szervezőket, illetve az a gitár, ami új albumának megjelenése kapcsán készült el, és a birtokukba került. A program népszerűsítésére felkértek több híres gitárost, hogy játsszanak a hangszeren, az erről készült videókat alább meg is lehet nézni.


gitár újgitáros



2014.08.20. 16:04 – SCs

Elmondjuk és meg is mutatjuk, hogy miért borzalmas az új Opeth-lemez

Opeth – Pale Communion (Roadrunner)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Opeth_Pale_Communion_album_artwork.jpg

Mi itt a Lángolón sokat mókázunk, dilizünk, de akármit is állítanak ellenségeink, a zenét igenis nagyon komolyan vesszük. Néha azon is vitázunk, mennyire lehet, legyen egy kritika szubjektív, ami egyébként a kommentelők egyik kedvenc témája is, legtöbbször negatív kontextusban, mondván, dögöljön meg a posztíró, amiért a saját véleményét erőlteti, holott arra senki sem kíváncsi, inkább azt mondja meg objektíven, hogy fasza-e XY albuma, vagy nem fasza. Lássuk be, ez nevetségesen hangzik, miközben leírtam, én is nevettem rajta.

Szerintünk: (1/5)
Szerintetek: (2,5/5)

lemezkritika rock opeth



süti beállítások módosítása