2014.09.14. 14:17 – _Hóember_

Egyre jobb lesz – Öt magyar raplemez

Azt nem garantáljuk, hogy a magyar rap idővel egyre jobb lesz, viszont mostani öt kritikánkat aszerint állítottuk össze, hogy a vállalhatatlan produkciótól haladtunk az legkirályabbig. Van itt silány rapmetal, húzós magyar grime, meg olyan lemez is, amit túlzás nélkül nevezhetünk az utóbbi 15 év legjobb magyar hiphopprodukciójának. Részletek a hajtás után.


hiphop rap ezt hallgasd



2014.09.14. 09:53 – Lángoló

A megkésett poszt - Zenészek Budapest háztetőin

A BalconyTV még 2006-ban indult Dublinból, azóta pedig már több mint 6500 videót készített el a világ 43 városának különböző erkélyein, teraszain, háztetőin. A műsor elsősorban feltörekvő zenekarokat mutat be, de azért foglalkozik már ismert bandákkal is, szerepelt már például a BalconyTV-ben a Mumford & Sons és a Biffy Clyro is. Néhány hónapja beindult Budapesten is a műsor, és azóta sorra jelennek meg az új anyagok a neten, úgyhogy ha már eddig nem foglalkoztunk a dologgal (hiba), akkor most itt egy nagy folyamban az összes különleges magyar videó. Illetve, hogy pontosak legyünk, az összes Magyarországon forgatott, illetve magyar vonatkozású Balcony TV-s videót. Természetesen nézni érdemes leginkább a különleges helyszínek miatt, de a zenekarok is próbálnak eltérni a szokásos műsoruktól, így akár a háttérben is szólhat, mint egy válogatáslemez. De persze az egérrel a mixtape fölött bogarászva kijön előadónként is, hogy mi van a gigaválogatásban.


hír balconytv



2014.09.13. 10:47 – dankógábor

Amikor az Apple rászabadította a világra a U2 nevű vírust

Óriási az örvendezés az Apple illetve a U2 háza táján. Az euforikus hangulat oka természetesen az, hogy milyen rohadt sokan, több százmillióan töltötték le az írek új lemezét. Persze, letöltötték, mert az ember ha akarta ha nem, ott volt az iTunesában, illetve egész pontosan az iCloudjában. Nem ám úgy, ahogy sokan csinálták már ez előtt is, hogy azt mondták, itt van, tessék, ingyenes, kattints ha kell. Nem, a Songs of Innocence-ért kattintani sem kellett, ott volt az iTunes-könyvtárunkban, mint megvásárolt termék. Mondhatni alapból jár hozzá. Mint valami szoftverfrissítés. És hát mivel a U2-t rengetegen nem kedvelik, ki is akadtak rajta.


pop rock hír u2



2014.09.13. 09:23 – Gnosis

Az ördög vigyen el engem! Új Slipknot-klip

slipknotcorey.jpg

Visszatérőben a Slipknot!666! A hamarosan megjelenő új albumuk egyik számához készítettek most egy videót, amit minden válságban lévő tinédzser nagyon sokszor meg fog nézni. A klip kvázi a 'szegény ember Rammsteine' analógiára épül fel: a zenekar szépen játssza a nótát, a gitáros penget, a dobos pörget az énekes dalol miközben beteges csavarral a sztoriban hol felrobbantják saját magukat, megeszik a saját karjukat esetleg egy kutyával fajtalankodják magukat a halálba. Epic story! Nehéz komolyan venni őket, de el kell ismerni hogy a tinik (potenciális lemezvásárlók!) fejének összezavarásához még mindig értenek. Meg a söröshordó püföléséhez baseball ütővel.


metál hír slipknot



2014.09.12. 21:31 – dankógábor

Aki nem látott még Deafheaven-koncertet, az most akadjon ki rajta!

Főleg akkor, ha trve black metalos. Hát hogy néznek már ki?! Kegyetlen!? A piperkőc, szemüveges hülyegyerekek felmennek a színpadra, szórják itt a kását, hányják a vért, oszt ettől azt hiszik ők a kemények. Találkoznának össze Varg Vikernessel egy sötét kis francia erdőben, be is szarnának egyből. A videó amúgy a teljes felvétele a júliusi Pitchfork Music Festival-os fellépésüknek. 


metál hír black deafheaven



2014.09.12. 09:53 – KirschAndrás

Tudod hová mész ma este? Scooterre a Budapest Parkba!

Aki a 90-es évekbeli dancefloor hullám hanyatlását különösebb népszerűségvesztés nélkül vészelte át, azt sem atomvillanás, sem pestisjárvány, sem szalmonellás Macskanyelv nem pusztíthatja el. Míg H.P. Baxxterék legtöbb egykori pályatársa ma már tyúkhúrt gyomlál háztáji gazdaságokban, addig a Scooter harmincmillió eladott albummal a háta mögött önfeledten turnézik, emellett pedig tizenhetedik nagylemezét készül megjelentetni.


hír program scooter kozmix tekknó



2014.09.11. 18:39 – Gitárok

Meghalt Robert “Throb” Young, a Primal Scream egykori gitárosa

Robert-Throb-Young.jpg

Elhunyt Robert “Throb” Young, a Primal Scream egykori gitárosa, közölte a sussexi rendőrség, akik a lakásán találták holtan a zenészt még kedden. A halál oka egyelőre nem ismert, de az idegenkezűséget állítólag kizárták. Young nem sokkal az után szállt be a mára már legendássá vált brit zenekarba, hogy 1982-ben megalakultak. Az együttes 1987-es első lemezén még basszusgitáron játszott, majd miután Jim Beattie gitáros kiszállt, átvette a helyét. Egészen 2006-ig a csapat tagja volt, így a Primal Scream összes olyan klasszikus lemezén játszott, mint a Screamadelica, a Vanishing Point vagy az XTRMNTR. Nyolc évvel ezelőtt Bobby Gillespie úgy nyilatkozott, hogy Young azért szállt ki, mert problémái voltak a magánéletében. Robert Young 49 éves volt.


rock hír gyász primal scream robert young



2014.09.11. 13:39 – dankógábor

Saját fesztiválján zenél a VHK, és milyen jól teszi

VHK.jpg

Ha valamelyik zenekarnak a szellemiségéhez hozzátartozik a fesztiválhangulat, akkor az a VHK. Nekem legalábbis szervesen hozzátartozott a Szigeteimhez a nagyszínpados VHK-koncert, plusz örökre beleégett szegény Peti nagymamája is az agyamba, ahogy a VHK-rajongók átgázolnak rajta. Szóval nekem VHK = fesztivál. És most már van nekik saját. Ennek csak örülni lehet. Alább a rengeteg hivatalos infó a péntek esti Dürer Kert-es VHK Fesztiválról.


hír kretens vhk isten háta mögött psycho mutants képzelt város búcsúkoncert dereng perihelion godgiven cantara