Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Monster Magnet @ Club 202, 2014.01.29.

Jó volt. És sokan is voltak. Targoncástól a marketingigazgatóig, mert hát mindenki rocker, nyilván. Pedig a Setlist.fm-ről már lehetett tudni, hogy a műsor ugyanaz az egész turnén: egy az egyben eljátsszák az új lemezt és kész. Be merik vállalni, hogy semmi klasszikus sláger, régi nagy dal, legfeljebb majd a ráadásban, de az alapprogram az a néhány hónapja kijött Last Patrol album, amiben – egy szakírót idézve – harmadik-negyedik hallgatás után már mintha fel lehetne fedezni nyomokban pár refrént. Talán. De még az sem biztos. (Fotók: Mahboubi Salim/Artlasso)
A Lángoló Gitárok
A múltkor
A hipszterkommuna akarva, akaratlanul felkent papjai új anyaggal jelentkeznek hamarosan. Izgatottan várjuk, hogy egy zúzós-elszállós, erdőben bolyongó filozofálgatós, a blackmetal közönségnek középsőujjat mutató anyaggal újabb szintet lépjenek zeneileg. Túllépve a
Az egy hete Svájcban fellépő Suicidal Tendencies koncertjén egy színpadmászó olyan szerencsétlenül ugrott vissza a tömegbe, hogy fejre esett, majd a kórházba szállítás után meghalt. A baleset után nem azonnal került kórházba, még elment kezet mosni, és hazaindult, azonban a biztonságiak nem engedték, és ragaszkodtak a kivizsgáláshoz. A rajongó már a kórházban kapott epilepsziás rohamot, próbálták megmenteni, de január 24-én elhunyt. Az esetet ugyan kivizsgálják, de balesetként kezelik a történetet. A Suicidal Tendencies koncertjeihez amúgy szervesen hozzátartozik a színpadmászás, majd onnan ugrálás (már ha nincs elválasztó korlát). Az igen jellegzetes stílusú, metálos hardcore punk zenét játszó zenekar minden koncertjét úgy fejezi be, hogy egy rakás rajongó együtt ugrál a színpadon a tagokkal. A mostanában Magyarországon is gyakran megforduló csapat itteni rajongói is megtapasztalhatták már ezt az amúgy igen hangulatos show-elemet (lentebb a tavalyi ZP-s koncertjük ilyen jelenete látható). Korábban a Lamb Of God énekesét
Újabb adag név érkezett (
Amihez a közösségi finanszírozást veszik igénybe. "A Szimler Bálint és Rév Marcell nevével fémjelzett alternatív videóklipekre szakosodott
Ráadásul nem ők kéredzkedtek oda, hanem állítólag maga a Deep Purple választotta őket a február 17-ei, budapesti koncertjük bemelegítő csapatának. A rockzenekar természetesen nagyon örül. „Amikor hetedikes diákként megkaptam a Made In Japan című lemezüket, elsőre tudtam, hogy itt valami brutális dolog történik, valami leírhatatlanul szép." – írja a sajtóanyagban Vitáris Iván énekes - „Ezután három évig csak Deep Purple-t hallgattam. Most meg előttük játszhatunk. Üzenem a hetedikes énemnek hogy én megmondtam!" Simon Bálint dobos meg ezt mondta: „Én még most sem hiszem el. Azoknak a színpadán állni, akik megszerettették velünk a zenét, a zenélést és a rockot. Hihetetlen érzés. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen élményben lehet részünk. Csodálatos. A legelső dobtanáromnál a második év tananyaga a Deep Purple In Rock című lemez hangról hangra való leütése volt, így most az előtt a dobos előtt léphetek fel, akinek képzeltem magam 15 évesen. Lenyűgöző és egyben rendkívül romantikus érzés." Aki esetleg nem tudja mi az az Ivan and the Parazol,