2015.01.29. 16:09 – Lángoló

Itt a Sántakutya első klipje, az Éji dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elkészítette első klipjét a veszprémi Sántakutya. Az Esti Kornél énekese vezette zenekar utoljára 2013 decemberében jelentkezett EP-vel, akkor is itt a Lángoló Gitárokon volt a premierje. Az Éji dal a populárisabb oldalukat mutatja meg, ezért is választották első videójuk alapjául. A megvalósításban Belovics Attila és a Hősökből tavaly kiszállt Brash volt a segítségükre, a forgatókönyvet Bodor Áron írta. Ő mondja az alábbiakat:

Nem akartam túl nagy megfejtéseket a klipben, a dalszöveg egy klasszikus rómeóésjúliás történet, inkább azt támasztani alá egyszerű, letisztult képekkel. Két napot forgattunk, az elsőt decemberben egy Herend melletti bányatónál, sűrű forraltborozás közepette - kizárólag a hideg miatt -, a másodikat pedig a veszprémi Padányi gimnázium tornatermében. Elég konkrét kép élt a fejemben a végső változatról, szegény Brash idegeire is mentem vele. Azt kérte, hogy két-három összeírós körben maximalizáljuk az utólagos módosításokat, úgyhogy kapott kétszer három A4-es oldalt 11-es betűmérettel. De ezek főleg az eltérő nézőpontjainkból adódtak, nagyon jó munkát végeztek a srácok, elégedettek vagyunk a végeredménnyel.

A magukat melankolikus örömzenekarként definiáló együttes idén tervezi befejezni második nagylemezét. Itt pedig a klip:


pop rock hír sántakutya



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása