2015.03.11. 13:34 – Prieger Zs.

Savages y Suefo és a világzenés house: itt a The Worldstylers

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sue_dsf0034_preview.jpg

Savages vagyis Kürtössy Nándor és Suefo, azaz Lakatos Sándor duója már évek óta száguldozik a hazai lankákon, sokféle néven, de azonos lendülettel. Most exkluzív mixet és egy új alteregót mutatnak be a Lángoló hasábjain.

"2008 óta ismerjük egymást Nándival, abban az évben jelent meg az első EP-je a Budabeats-nél Kovacs néven, és az első nagylemeze Savages-ként a Chameleon Records-nál, ahol promóciósként tevékenykedtem" - mesél Suefo. "Én akkoriban a Vono Box tagja voltam, ami hasonló zenei világot, hangzást képviselt, mint Nándi dolgai, így hamar egymásra találtunk. 2009-ben már meg is jelentek az első remixeink, a következő évben az első EP-nk a dán UrbanWorld kiadónál, azóta pedig 4 album és több kislemez különböző alteregók alatt. Azért volt szükség a különböző nevek használatára, mert Savages y Suefo-ként is már egy meglehetősen eklektikus zenei világot képviselünk. Downtempo, nu jazz, hip-hop, dub, electro-swing és balkán keverékéből áll össze a kép, ebből még nem lógott volna ki a chill-out, lounge különösebben, de amikor elkészült egy egész albumra való ilyen jellegű zene, ami hangzásban azért jóval puhább volt, mint a fő vonalunk, úgy gondoltuk, jöjjön ez ki más néven, így megszületett a Sannan, aminek eddig két albuma jelent meg."

Ugyanez történt pepitában, amikor a másik irányba lendült ki a mutató és a szokottnál kicsit keményebb, feszesebb, house alapú számok születtek, így arra meg létrehozták a The Worldstylers alteregót. Ezzel elérkeztünk a jelenbe, mivel ennek az első albuma a legfrissebb megjelenésük, most márciusban jön ki Adventures With The Worldstylers címen.

A három különböző projekt közös vonása a jazz, illetve a jobb híján világzenének nevezett izgalmas katyvasz. Magyar folk, cigány, keleti és latin témákat kevernek elektronikával és  - mint mondják - olyan zenéket próbálnak létrehozni, amiket DJ-ként is szívesen lejátszanának.

"Sokfelé felléptünk Európában, egészen pontosan eddig 15 országban. Tavaly többek közt jártunk Londonban, Párizsban, Berlinben és Horvátországban Vis szigetén. Ezek a stílusok, amiket játszunk mindenhol rétegzenének számítanak, csak kevesen érnek el észrevehetőbb sikereket, például az electro-swingben Parov Stelar, a világzenével kevert downtempo-ban a Thievery Corporation, de azért nemzetközi szinten mégis szélesebbek ezek a rétegek, többen odafigyelnek rá. Ezért is, de ettől függetlenül is már a kezdetektől több külföldi kiadóval dolgozunk együtt" - emílti meg Suefo, és valóban: a Savages y Suefo lemezek például a Mo’Horizons vezetésével működő hannoveri Agogo Recordsnál jelennek meg. Náluk jön ki a következő anyaguk is, most áprilisban, ez egy gyűjtemény lesz az eddigi legjobban sikerült remixeikből. Olyan kedvenceik és nagyágyúk kerülnek rá, mint a Watcha Clan, [dunkelbunt], a Smokey Bandits, Marcel, a Qualitons, vagy Kid Loco.

Az évek során elég jól beletanultak a lemezkiadás rejtelmeibe, másrészt mind a ketten mániákus lemezgyűjtők, így adta magát, hogy létrehozzák a saját kiadójukat. Ez a 2001 óta futó Tilos rádiós műsoruk után a Mana Mana Records nevet kapta. A saját dolgaikat - amiket nem külföldi kiadó ad ki - ezen a médiumon keresztül hozzák ki, de nyilván mások zenéivel is foglalkoznak. "Első körben az volt a cél, hogy a nekünk tetsző hazai producerek, zenekarok munkáit megjelentessük, eljuttassuk mindenhová, de a jövőben úgy néz ki, hogy külföldiekkel is foglalkozunk majd."

Ők adták ki a Fekete leves filmzenéjét, nemrég pedig egy Nu Vintage Selecta című válogatást, amelyen a hazai electro-swing-, electro-blues- és vintage-vonal képviselőiből gyűjtöttek össze egy csokorravalót. Itt meg lehet hallgatni a belőle készült exkluzív mixüket:

A kiadónak főleg digitális megjelenései vannak, ezekkel ott vannak az összes fontos hazai és nemzetközi zeneáruházban, de időnként fizikai formátumokkal is kijönnek. Márciusban amúgy is nagyon aktívba kapcsolt a kiadó. A Step Bistro bemutatkozó EP-jével nyitják a sort. Ez Maszkura és Ordiman közös drum’n’bass-electro-popstep projektje, vicces magyar szövegekkel. Lesz hozzá EP-bemutató buli az Instantban március 12-én.

Ezt követi a már említett Worldstylers debüt album, szintén az Instant-pincében március 27-én, egy lemezünneplő bulival, ahol barátaikkal, a Bazaar Kingsszel és Jelasity Péter szaxofonossal játszanak majd. 

Aztán a hazai legenda, Jutasi electro-swing projektje, a Budapest Burlesque jön egy EP-vel. Akinek még ez sem volt elég, annak meg egy húsvéti válogatással, a Bunny Beats-szel kedveskednek.




Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása