2015.03.13. 09:06 – Nihil_AK

Viking időszámítás - Enslaved-lemezkritika

Enslaved - In Times (Nuclear Blast)

intimes.jpg

Az van barátaim, hogy az Enslaved az utóbbi tizenpár év egyik legmegbízhatóbb, egyben legszimpatikusabb metálzenekara. Ezt akár az egész pályafutásukra is mondhatnánk, hiszen a kilencvenes évek eleje óta tevékenykedő brigád voltaképpen megalakulása óta ott van az élbolyban zenéjük minőségét tekintve. Ennek a mondatnak még inkább súlya van akkor, ha figyelembe vesszük, hogy 2004 óta ez már a hatodik lemezük, nem számítva az itt-ott elpotyogtatott EP-ket, spliteket. Az idei évre is maradt még elég patron, az In Times ugyanis, ha nem is emelkedik ki az életműből, de gond nélkül hozza a szintet.

Ha valaki esetleg nem ismerné Norvégia vitán felül leginkább poszterre kívánkozó arcait, annak szívesen kedvet csinálok a megismerkedéshez, mivel róluk tényleg van mit írni. Már csak azért is, mert a kilencvenes évek elején felfutott black metal vonulat talán legkreatívabb csapatáról beszélünk, akik még azt a hibát sem követték el, mint az Emperor, nevezetesen nem dobták be a törülközőt négy lemez után.

A fenti stílusmeghatározás persze inkább csak amolyan turistajelzés a zenei vaktérképen, valójában sosem játszottak tiszta black metalt, mi több, magukat sem sorolták oda, inkább a viking metál skatulyát emlegették gyakorta. Azonban egyrészt a mai napig visszaköszönnek a műfajra jellemző megoldások zenéjükben, másrészt meg az úgynevezett viking metál sajnálatos módon mára az ivótülök lóbálását aláfestő kocsmakórusokat, meg az olyan - amúgy teljesen korrekt - szakmunkásokat jelenti, mint az Amon Amarth, szóval tekintsünk is el most ettől a jelzőtől.  

Az Enslaved két alapemberének Grutle Kjellson frontember és Ivar Bjornson gitáros tekinthető, a zenekart is ők alapították 17 illetve 13 (!) évesen. Néhány demo és EP után 1994 februárjában érkezett a Vikingligr Veldi című debütalbum, majd pár hónappal később - igen, abban az évben két lemezt adtak ki - Frost címmel a második, mindkettőt alapműnek szokás tekinteni a stílusban. Az Eld és az azt követő Blodhemn sem megvetendő albumok, bár utóbbinak nem tett jót a Peter Tägtgtren-féle Abyss stúdiós hangzás. A Mardraum és különösen a Monumension környékén aztán szépen elkezdték becsempészni zenéjükbe olyan hetvenes évekbeli progresszív együttesek hatásait, mint a King Crimson, a Pink Floyd vagy a régi Genesis, ugyanakkor a korábbi évek erényeit sem hagyták el. Ahogy minden igazán jó zenekar, ők is sok forrásból táplálkoznak, ugyanakkor a jó ízlés és a tehetség együtt általában garancia a saját zenei világra, náluk sincs ez másképp. Ebből a szempontból a Below The Lights és az azt követő Isa tekinthető fordulópontnak, utóbbi különösen, hiszen Cato Bekkevold dobos és Herbrand Larsen billentyűs-énekes érkezésével ekkor alakult ki a máig érvényes felállás. Meglehetősen nagyvonalúan, de innen számítható az Enslaved úgymond második, érett korszaka.

Kevés jobb alapállás létezik annál, ha egy zenekar folyamatosan meri tágítani a saját határait. Ez az út talán több kockázattal jár, mintha évtizedeken keresztül egy jól behatárolható stílusban mozognának, körbevéve a saját kliséikkel, amelyek nyilván egyfajta biztonságérzetet nyújtanak, ugyanakkor több lemezen keresztül rutinszerűvé, hogy ne mondjam, izgalommentessé tehetik a legeredetibb zenéket is. Természetesen az Enslaved is rendelkezik a saját kliséivel, ennek megfelelően az Isát követő anyagokon sok visszatérő megoldással találkozhatunk, ugyanakkor örvendetes, hogy hallhatóan a mai napig sem a megszokás és a kényelem vezeti a fejeket. Az Axioma Ethica Houdini lemez óta egyfajta epikusabb irányt vettek a dalok, hosszabb, kifejtősebb témákkal. Ennek az útnak egyfajta kiteljesedése az új lemez, amelyen a hat dal közül egy sem rövidebb nyolc percnél.

Megavasodott előítéletek mentén persze lehetne ellentmondás, hogy a hosszú dalok ellenére az In Times az egyik legkönnyebben emészthető az újabb kori lemezeik közül. Csak hát a helyzet az, hogy Ivar Bjornson a kortárs metálzene egyik legjobb zeneszerzője, ennek megfelelően a friss szerzemények is tele vannak izgalmas, néhol egészen meglepő zenei megoldásokkal. Így aztán az sem jelent különösebb megrázkódtatást, hogy a számok enyhén szólva sem követik a hagyományos dalstruktúrát. Ennek illusztrálására érdemes meghallgatni figyelmesen az amúgy tőrőlmetszett black metálos sikával induló nyitódalt, a Thurisaz Dreaminget, amelyben úgy az ötödik perc táján ismétlődik először egy korábbi téma. Persze sokan mondják, hogy összetett, komplex dalokat írni könnyebb, mint háromperces slágereket, csak az a baj, hogy ezek az arcok általában soha nem írnak összetett, komplex dalokat, csak hosszúakat.

Az ötven perc feletti játékidő a kevés, de kitűnően megírt, a szó klasszikus értelmében mély zeneiséget rejtő dalnak köszönhetően fel sem tűnik, simán végig lehet hallgatni a lemezt egymás után többször is, ha éppen olyan a hangulat. Persze ha tippelni kéne, akkor azt mondanám, hogy a legközelebb amúgy Vertebrea-recept szerint kicsit tömörebb, kevésbé terjengős számokat írnak majd, hiszen ezt az irányt csak akkor lehetne továbbvinni önismétlés nélkül, ha mondjuk egy darab negyvenöt perces eposz lenne a következő lemezen. Az viszont biztos, hogy bár ezeket a számokat senki nem fogja hajnali háromkor üvöltözni hat-nyolc sör után a rockdiszkóban, az In Times az egyik olyan lemez, amiért még érdemes metált hallgatni 2015-ben.


lemezkritika enslaved progresszív ömlengés black metál ezt hallgasd in times



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.