2015.05.13. 14:32 – Lángoló

Megnézzük, kifütyülnek-e minket – interjú Micsoda Dániellel és Upor Andrással

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zanzinger.jpg

A filmesként is dolgozó Micsoda Dániel (fenti képünkön) Zanzinger néven 2012-ben kezdte felvenni a dalait, bemutatkozó nagylemeze (Demons of Future and Past) tavaly jelent meg. Az Európa Kiadó május 15-i koncertje előtt az egy szál gitáros, bemondós folk/blues zenész együtt lép fel a szintén folk/(delta) blues vonalon mozgó Upor Andrással (lenti képünkön). Fiatal szerzők – és igen messze áll tőlük a „hurrá optimizmus”, meg a „cukiskodás”. Interjú.

uporandras.png

Hamarosan felléptek a Dürer Kertben. Mi a terv és hogyan kötődtök az Európához?

Upor András: Két-három dalonként váltjuk egymást Danival, így közösen, de külön mutatjuk be a zenénket. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan reagál majd a közönség.

Micsoda Dániel: Megnézzük, kifütyülnek-e minket. 

UA: Nekem van személyes vonalam az Európával, de a zenén keresztül jött a felkérés – ennek nagyon örültünk. Mikor tíz éves koromban gitározni kezdtem, Kirschner Pétertől kaptam kölcsön klasszikus gitárt. Édesanyámmal volt közös zenekaruk, itt megfordult a fél Európa. Édesanyám vokálozott is a kilencvenes évek eleji turnéjukon. Gyerekkoromban így találkoztam a zenéjükkel, de körülbelül öt-hat éve kezdtem őket érett, zenész fejjel hallgatni, újra felfedezni. Rádöbbentem, mennyire aktuálisak ma is.

MD: A pécsi lakótelepen nem volt annyira meghatározó az Európa, mint Andrisnak lehetett gyerekkorában. Én pár éve hallgatom őket, és ugyanígy az aktualitásuk fogott meg – ugyanakkor a problémák is változatlanok az elmúlt évtizedekben. Lehet, ez inkább magyar jelenség.

UA: Eltelt huszonöt év, és mi is történik? Pont ezért nem lehet a cukizást csinálni. Itt vagyunk, körbe nézünk, vannak gondolataink és valahogy aktívan változtatnánk.

A megszólalásaitok alapján kerek a kép, amit magatokról közvetítek, profi brandet építetek – Dani kommunikációjában például ott van a „magyar Dylan” jelző is. Szűcs Krisztiántól hallottam nemrég, hogy a fiatal generációban sok a profi, de kevés a hős.

MD: Van arculata annak, ahogyan Zanzigerként énekelek. Ez keret, amivel eredményesen tudok dolgozni. Enélkül szétfolyna az egész. De ehhez az a keret is hozzátartozik, amit a világról gondolok. Egy idő után – ahogyan kikerülsz a suliból, otthonról, – mindenkiben kialakul egyfajta értékrend. A profizmus jó dolog, és igaz az is, hogy sokszor hiányzik a hősiesség. De jöjjön el Szűcs Krisztián egy koncertemre és nézze meg, ahogyan leszaggatok hármat a hat húrból, és úgy játszom tovább.

UA: A jó csomagolás tényleg fontos lehet, de mi elsősorban nem erre törekszünk. Amikor a dalaiddal egyedül, meztelenül állsz a színpadon, az is egyfajta hősiesség. Akármilyen legyen a közönség, helyt kell állni. Nagyon szeretem csinálni.

És Dani nálad mi a helyzet a Dylan-skatulyával?

MD: Fú, borzasztó. Nyilván mikor a Számon (a Zanzinger az Index dalversenyén kapta a jelzőt – a szerk.) sok száz dalt meg kell hallgatnod, nem lehet mindenkivel ténylegesen foglalkozni. Nem gondolok magamra magyar Dylanként, ha ez a kérdés, a hatása sem annyira fontos számomra. Persze hallgattam én is, de nincs Dylan-szentélyem otthon. Értem, hogy van ennek a fajta újságírásnak kötelezettsége, ilyen címmel el lehet érni az olvasókhoz. Mivel skatulya, rossz, de nyilván lehetne rosszabb is. Most azon kell dolgozni, hogy legközelebb ne ez legyen a cím.

Most alapítotok lemezkiadót is. Miért döntöttetek a külön út mellett?

MD: Mostanában ha valaki fiatal zenészként jelenik meg, ritkán merül fel, hogy a zenéjének valódi kulturális jelentősége is lehet. Mi szeretnénk, ha releváns lenne, amit csinálunk. Egyszerűen szimpatikusabb a saját kontextusunkban megjelenni először, majd utána a Stenk vagy a Recorder címoldalán bármivel összeömlesztve. A kiadó egyfajta szelekció, együtt jár a gondolkodásmódunkkal.

UA: Hárman indítjuk együtt a Lone Waltz Records-t: Duke Bluebeard, Dani és én. Mindannyian önálló előadók és dalszerzők vagyunk és a visszajelzések alapján szokatlan, amit csinálunk. A tervek szerint mind kijövünk idén egy-egy lemezzel: nekem az első lemezem lesz, Zanzingernek a második, az év végére pedig érkezik a Duke Bluebeard LP is. A legelső anyag a Lone Waltz bemutatkozása lesz, mindhármunktól két-két dallal. Júniusban lesz az első label night Budapesten.

Azt mondjátok, kulturális értéket szeretnének hozni a könnyűzenébe. Olyasmiről van szó, amit nemrég Lovasi András hiányolt (Lovasi egy interjúban jegyezte meg, hogy kiüresedett a magyar pop – a szerk.)? Damon Albarn nemrég selfie-zős, csak a saját érzései felé forduló generációról beszélt.

MD: Korosztály szerint én abszolút ebbe a generációba tartozom, de nem hiszem, hogy ez az egész arról szólna, ki hány éves. Minden generációnak van kultúrája és ellenkultúrája. Mivel a miénk még fiatal, nem lehet látni, valójában mit mutatott fel. Csak kiterjedt vagy kevésbé kiterjedt irányok vannak. Majd húsz év múlva megnézhetjük, mi volt egy időben a „hurráoptimistapetőfirádiós”-kultúra ellenpólusa. A zene, amit én csinálok, sokaknak analitikus és provokáló. Nem arról szeretnék zenélni, ami a tévé és a rádió által közvetített, vágyott kép: hogy az élet buli meg napsütés. A valós mindennapok ennél sokkal érdekesebbek.  Ha már generációkról beszélünk, szerintem a miénknek olyan traumája van, ami nem konkrét eseményekhez köthető, inkább a kimondatlanság jelenségéhez.

Korábban mondtad, hogy „Magyarországon (...) mindig éri valami az embert. Ennek nyilván van egy politikai töltete, mert hogyha kiállsz folk/blues számokkal, annak mindig van” – ilyesmire gondolsz most?

MD: Vannak szomorú és röhejes politikai, társadalmi jelenségek, melyek visszahatnak a mindennapi életünkre. Egy dal akkor működik jól, ha segít beindítani a gondolkodást ezekről – akár azzal, hogy sejteti a problémákat. Van például egy dalom, a The Country and The Cunt. Egy túlsúlyos kislány felnövési történetéről szól az orbáni Magyarországon. Nem tud kommunikálni a környezetével, sok minden kimondatlan marad. Később megtanul érvényesülni – államtitkár lesz, – de csak azért él ebben az országban, hogy dolgozzon és aztán meghaljon. A történet nincs így elmesélve a dalban, de minden strófának hangulata, korosztályhoz köthető miliője van. Ezek beindíthatják az asszociációt.

Ez a „beszéljünk a valóságról, problémákról” vonal az, amiben úgy érzitek, mást hoztok?

MD: Mi egyelőre nem vagyunk tág közösség, de nyitottak vagyunk. Úgy érezzük, hogy azok számára, akik hallják a dalainkat, működik a zenénk. Egyelőre nem hallják annyian, ahányan szeretnénk.

UA: Én a tehetetlenség érzését is szeretném megjeleníteni valamilyen formában, a generácónknak ez egy fontos téma. A Skype Songban benne van mindaz, ami most sokak életében merül fel: a kapcsolattartás a családdal, a szerelmeddel, menj vagy maradj, mi lesz, ha hazajössz, hol jó?

Mondhatok pár folk / blues / indie rock vonalhoz köthető zenészt, ti pedig reagáltok rájuk röviden? Például a hasonlóan egy szál gitáros szerzőként, folkban is működő Jake Bugg.

MD: Nincs vele annyi bajom, mint a Mumford and Sons zenéjével, de nem érzem tudatosnak, amit csinál. Ugyanez volt a bajom eddig Sufjan Stevens albumaival is, de a Carrie & Lowellel beért. Valószínűleg mindenki számára van remény.

UA: Nehezen hiszem el a dalait. Giccs, de nem olyan ordenáré módon, mint a Mumford and Sons.

Itthonról Szabó Benedek? Ő az új lemezzel úgy tűnik, épp eddigi népszerűsége csúcsán van. 

MD: Élvezetes és szerethető, amit csinál. Korábban ritka volt, hogy ne szarrá esztétizált formában, hanem frontálisan mondja el valaki, miben vagyunk most. Az általános feldolgozatlansághoz képest ez lépcsőfok a feldolgozás felé. Ha három-négy év múlva másról fog szólni, akkor beszélhetünk folyamatról. Valami ilyesmit gondolok a VAN filmről is (Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Reisz Gábor rendezése – a szerk.).

UA: A budapesti életérzésekről szól és ez oké, de engem kicsit zavar, hogy nem igazán lép tovább. Olyan, mintha nem akarnánk felnőni. Ez hallgatóként nekem működik, de dalszerzőként szeretnék túllépni.

Interjú: Balkányi Nóra


interjú folk rock blues upor andrás zanzinger



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása