2015.06.15. 11:44 – dankógábor

Ginger Baker leszólta a Led Zeppelint és a teljes heavy metal színteret

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gingerbaker.jpg

Mindig öröm, amikor Ginger Baker interjút ad. A Cream dobosa nem igazán szokta visszafogni magát, most sem tette a Forbesnak. Az interjúban elmondja, hogy a Led Zeppelin teljes életművének nagyjából az öt százaléka jön be neki, a többit nem értékeli sokra, és hogy a Led Zeppelin egyáltalán nem töltötte ki a Cream által hagyott űrt. Illetve, hogy John Bonham hiába mondta azt annak idején, hogy két dobos van a rock and rollban, az Ginger Baker és ő, utóbbi szerint Bonham még csak zenész sem volt. Bezzeg Baker, aki már 1960-ban is nagyzenekari műveket írt, és ő igenis dobzenész volt, mondja magáról.

Aztán nekiment a heavy metalnak is, ami miatt ő is szégyelli magát, mivel kétségtelenül szerepe volt a kialakulásában azzal, hogy úgy csépelte a dobokat, ahogy. Pedig ő csak amiatt csinálta ezt, mert dühös volt, hogy nem hallja magát, utálta a hangerőt. Baker szerint abortuszra kellett volna menniük ahelyett, hogy megszülték a műfajt. A dobost egyenesen taszítja, hogy ezek az emberek spandexnadrágot húznak, meg sminkelik magukat, gyűlöli és megveti az egészet.

És végül kapott egy kicsit a Rock And Roll Hall Of Fame is: Baker szerint az oda bekerülők fele nem ér semmit. Mondjuk ezt más is szokta mondani.


rock hír blues ginger baker



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása