Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Itt is az első külföldi kitekintés, méghozzá nem is akárhogyan! A hazai underground egyik külföldre vetődött harcosa, a számos zenekart megjárt Lukács Ricsi mutatja be választott lakhelyét, ha netán valaki arra járna, akkor tudja, hol mit és merre. A hajtás után irány Kanada!
Hogyan kerültél ide?
Édesanyám itt élt pár évet és volt szerencsém meglátogatni egyszer. Azonnal beleszerettem a természetközeli környezetbe és az itteni mentalitásba. Az utolsó néhány otthoni évem során kialakitottam egy elég tiszta jövőképet, amibe első lépésként tökéletesen passzolt egy itt talált főiskolai képzés. Nagyjából két évembe telt a felvételihez szükséges vizsgákat letenni és a vízumot elintézni, így mire felvettek, édesanyám már úton volt hazafelé. Mondjuk ez után szerencsére az átmeneti maradásnál döntött, ami órási segítség, hiszen nem a legkönnyebb 30 évesen zenekarokat, barátokat, barátnőt, életformát és minden addigit hátrahagyva teljesen új életet kezdeni a Föld másik felén, de így van kivel Slayer-koncertre mennem, úgyhogy nem panaszkodhatok.
Látnivaló:
A város maga elég rusnya, de az év nagy részében fél méteres hólepel fedi, így ez nem is nagyon számít. A peremen található Elk Island National Park viszont remek placc. Ez egy oriási védett terület, szabadon bóklászó jávorszarvasokkal, bölény csordákkal és hasonló bestiákkal. A tágabb értelemben vett környék pedig egészen lélegzetelállító. Lovagolsz pár órát a sziklás hegységben egy kiadós túra után majd benevezel egy vadvízi evezésre az Athabasca folyón, ahol a levegő tisztább mint egy újszülött lelkiismerete, a környezet érintetlen, az állatvilág pedig olyan lenyűgöző, hogy soha többé nem akarsz visszamenni a nagyvárosba. A Dinoszaurusz Völgybe is érdemes elnézni, jó érzékkel választottak kvártélyt azok a dögök.
Tennivaló:
Akkor sem kell beszarni, ha beszorulsz a városba, hiszen Edmontont a „fesztiválok városának” hívják, nem hiába. Mindig van valami, engem leginkább a képregény és filmes fesztiválok vonzanak. Leírhatatlan méreteket öltenek ezek errefelé, őrületes élmény több tízezer kreatív jelmezes geek között vegyülni. Ráadásul jellemzően az összes mozi-héroszom ott lóg. Általában önkéntesként dolgozom is ezeken, így találkoztam többek között Bruce Campbellel, George Romeroval, Christopher Lloydal, ültem a DeLorean-ban, ilyesmi.
Ha semmi ilyesmi nincs terítéken és van egy kis szabadidőm, beköltözök a Garneau moziba, ami a kedvenc helyem a városban. Ez egy régi grindhouse jellegű filmszínház, ahol teljesen ismeretlen művészfilmektől kezdve szégyentelen exploitation mozikon át a legnagyobb klasszikusokig bármit láthatsz a nagyvásznon, nagyon barátságos csapat dolgozik itt és általában remek a közönség is. Sokszor csak azért megyek oda, hogy beszélgessek, vitatkozzak filmekről mindenféle random arcokkal. Nem mellesleg ez ad otthont a térség legnagyobb horrorfilmes fesztiváljának is, ahol két éve még csak önkéntesként, tavaly óta viszont már a szervező csapat részeként dolgozom. Az egy hetes Halloween környéki nagyfesztivál mellett minden hónapban csinálunk egy dupla vetítést, amikor egy-egy új, itteni mozis terjesztést elkerülő zsánerfilmet próbálunk valami ritka klasszikussal együtt vetíteni. Hamarosan például a hazai Fehér Istent is bemutatjuk, párdarabja „minden idők legveszélyesebb” filmje, a 1981-es Roar lesz.
Ha pedig zenét hallgatnál és vegyülnél a lekíválóbb helyi formákkal, a Filthy McNasty's a te helyed. Annyit lógtam itt, hogy elkezdtek fizetni biztonsági őrként haha. Ez vicces lehet azoknak akik ismernek és tisztában vannak a fizikai képességeimmel, de hát ez Kanada, a legnagyobb balhé azon van, hogy ki hív meg kit a következő felesre. Amúgy a legkülönbözőbb stílusú helyi bandák játszanak itt, de nagyobb hardcore és punk zenekarok (legutóbb például a Comeback Kid és a Sworn Enemy) is szeretnek ingyenes meglepetés koncerteket adni itt, ha épp a környéken van szabadnapjuk.
Ennivaló:
Jellegzetes helyi kaja a poutine, ami gyakorlatilag sült krumpli sajttal meg húsmártással, a bölény burger és a juhar szirup, de mivel húst nem eszem, a juhar szirup meg simán gusztustalan, leginkább a mexikói párolt vegyes zöldséges meleg szendvicsemet és édesanyám pogácsáját ajánlom.
Hallgatnivaló:
Általánosságban elmondható, hogy bődületesen jó és színes a zenei élet. A suli mellett újságíróként-szerkesztőként dolgoztam, és volt egy rovatunk, amiben minden héten egy-egy helyi zenekart vagy művészt mutattunk be, így elég jó rálátásom lett a színtérre. Ha egy kedvencet kellene megneveznem, akkor No Problem, ők nagyon pöpec klasszikus punk-rockal lármáznak. Csináltam is nekik egy promó klipet nemrégiben, igaz, lopott anyagból. Lemezen is jók, előben meg egyenesen zseni. Júliusban otthon is fellépnek majd, mindenképp menjetek el megnézni!
Legendás helyi zenekar a the smalls, akik a nyolcvanas évek vége és a kétezres évek eleje között voltak aktívak. Elég sajátosan ötvöztek mindenféle stílust az indie rock-tól a jazzen keresztül a metálig. Tavaly összeálltak néhány koncert erejéig, óriási élmény volt látni őket.
A black metál remek színben van errefelé, ami nem túl meglepő olyan környéken, ahol 7-8 hónapon át tart a tél és nem ritka a -40 fok. Kedvencem a kultikus Revenge, akik a műfaj legrútabb vállfajával riogatnak. Ha szeretsz bőszen bólogatni a stoner rockra, akkor Black Mastiff. Láttam őket nyitni a Truckfightersnek és a Red Fangnek, valamint a műfaj atyaúristene, John Garcia is feldolgozott egy dalt tőlük tavalyi szólóalbumán.
Legújabb felfedezettem a The Swine nevű egyszemélyes noise rock erőmű, amire vicces módon egy hazai blogon találtam rá, és rongyosra hallgattam a legújabb, Nearer Death cimű lemezt mielőtt megtudtam, hogy valami helyi őrültet takar a név.
