2015.07.31. 10:00 – Lángoló

Budapest megtelt a Spacetaxival

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

che_still.jpg

A Spacetaxi leforgatta első videoklipjét a januárban megjelent Microtragedies címet viselő, a Lángolón debütáló lemezük Che című számához. Az öttagú zenekar még tavaly rögzítette az albumot a Kazoo stúdióban és név kötelez alapon a dalban is kiemelt helyett kapott a világ legegyszerűbb hangszere.

Elsőre látásra úgy tűnik, hogy a klip felvételei zöld háttér előtt készültek, valójában a helyszínek nagyon is valósak. Mivel konkrét forgatókönyv nem volt, sok múlt a spontaneitáson és a természetes fényeken. Az időjárás viszont kegyes volt hozzájuk és a nap végére sikerült elég anyagot rögzíteni a végleges verzióhoz.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült klip forgatása nem volt egészen kockázatmentes. A filmes stáb a színpadul szolgáló trailert főleg autósjelenetek felvételeihez szokta használni, ritkán szállít rajtuk zenészeket 60-70 km/h-val. Illetve mint a zenekar számára a forgatás után kiderült, most először.

Gelsei Gergő basszusgitáros és a dal szövegírója így beszél a számról:

A szám aktualitását az adja, hogy nincs aktualitása és nem is nagyon lesz neki. Mondanivalója térben és időben bárhova tehető egyveleg, ami köthető bármihez amire az ember gyerekkorából emlékszik. A videóban is ez a saláta köszön vissza. Hangulata leginkább egy farsangi burleszkhez hasonlatos: egy gésa, egy vajda, egy mexikói cigiárus, egy 80-as években rekedt hawaii macsó és egy amerikai baseball játékos elmennek várost nézni. Később rájönnek,hogy ők mind katonák, de aztán mégse, aztán meg mégis,aztán megint csak nem, (végül de) Közben Mr. Che Guevara van a vonal másik végén, de senki nem érti, mert elefánthangon beszél. Utána felébrednek és Bobby zuhanyzik a szomszéd szobában.

A videó amúgy Breier Ádám rendező, Blaumann Edit operatőr és Hain Réka vágó közös munkája.

A szokásos nyári koncertek után a Spacetaxi októberben készül a következő nagyobb dobására a Minimachines-zel és az amerikai Simeon Soul Chargerrel, egy közös audiovizuális estén.


premier pop rock hír spacetaxi



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása