2015.09.18. 10:49 – dankógábor

Impozáns csomagot ad ki a Tankcsapda nagyon-nagyon olcsón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tankcsapda_sajtofoto_letoltheto_szepesi_boglarka_1.jpg

A csomag a debreceni zenekar tavalyi debreceni nagykoncertjét tartalmazza mind videón és mind audión. Összesen négy korong, két DVD és két CD lesz a pakkban, amit a MOL-kutakon lehet majd megvenni 1490 (!!!!!!!!!!!!!) forintért. Azt mondják, hogy a minőségre a felvételnél és az utómunkálatnál használt csúcstechnika a garancia, illetve a koncertfilmet az a Király István vágta, aki Antal Nimród mellett, a Metallica-filmen is dolgozott. A dupla DVD-nek továbbá filmes intrója is lesz, amit több országban vettek fel. Forgattak Magyarország mellett például Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban és a Magyar Honvédség szolnoki helikopter bázisán is. Fejes Tamás dobos szerint ez még izgalmasabbá teszi az októberben érkező Tankcsapda-anyagot.

Sidlovics Gábor gitáros elmondta, a kiadvány megjelenése egy szerintük jól sikerült klippel egészül még ki, ami a Koponyák és csontvázak című dalhoz készült. A dalban vendégénekes az Ektomorf frontembere Farkas Zoli, a videót az Alvin és a Mókusokból Alvin rendezte.

A jubileumi év után februártól intenzív koncertezésbe kezdett a Tankcsapda. Idén száznál is több koncertet ad a trió, számos külföldi országot érintett eddig a lemezbemutató turné. A csúcspont még hátra van, októberben Angliában öt, novemberben pedig az Egyesült Államokban és Kanadában nyolc koncerten játszanak. Újdonság továbbá, hogy elmarad a hagyományos év végi nagykoncert a Főnixben, de a rajongók nem maradnak Debrecenben Tankcsapda nélkül, egy helyett három koncertet tartanak: december 28-29-30-án a belvárosi Roncsban, a Nagyerdei Stadionban lévő HALL-ban, és a Kassai úti Lovardában lépnek fel.

tankcsapda_dvd_cover2015_letoltheto.jpg


rock hír tankcsapda



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása