2015.11.13. 12:54 – Kalocsai Krisztina

Gyökerekhez visszanyúló punklemezt akarunk csinálni – Junkies-interjú Szekeres András énekessel

junkies_1.jpg

Szeptember elején tartotta a Junkies Apu, vedd meg nekem a Károst születésnapi buliját, ahol az idén 20 éves Káros az egészségre albumot ünnepelték. Azóta javában utaztatják a műsort vidéken is, most azonban idei utolsó fővárosi koncertjük némileg eltér majd ettől a tematikától. A kilógó műsorral külön készültek, és rengeteg haverzenekart csődítettek össze, hogy kicsit kizökkenjenek a megszokottból a No sleep ’till Dürer Kert című eseményen, november 13-án, ráadásul pénteken. Mert ugye a Junkies nem tud nyugton maradni, szerdán például egy nagyon erős képi világú szövegvideóval jöttek ki. Erről is, a turnéról is, és hogy merrefele tart most a zenekar beszélgettünk Szekeres András énekessel.

Szeptemberben volt a Káros az egészségre lemez 20. szülinapi koncertje. Tudnál kicsit mesélni róla, hogy milyen volt?

Tök jó volt! Fura volt egyébként egyben eljátszani ezeket a dalokat. Nekem az egyik kedvenc lemezem a Káros, de így ömlesztve eljátszani nekem egy kicsit sok. Pedig nosztalgiával gondolok vissza mindig erre az időszakra. A kétharmadánál unni szoktam, akkor már játszanék kicsit mást. Pont ezt mondtam el egy interjúban, hogy a Junkies nem tud két egyforma lemezt csinálni, nem tudunk egy helyben megmaradni. Lehet, hogy lehetnénk sokkal sikeresebbek, ha kitartottunk volna valamilyen stílus mellett, de valahogy mindig elkanyarodunk, és ez adja szerintem a Junkiesnak az üzemanyagot. Tök jó mindig ilyen biankó területeket megszállni, és felparcellázni.

Beszéltetek arról a Petőfi TV-ben, hogy miért vannak sideprojectjeitek, és hogyan tudtok kiteljesedni más zenekarokban. De ha csak a Junkies-ra gondolunk, ott ez a titka annak, amit említettél, hogy folyton meg tudtok újulni?

Az már ösztönösen jön, hogy mi fér bele, igazából majdnem minden. Aki meghallgatja a legutóbbi lemezünket, az hallja, hogy ott aztán minden van. De nem is az van, hogy kifelé mit akarunk látni és láttatni, hanem vannak témák, és már ösztönösen tudom, hogy mit nem akarok ráerőltetni az Attilára. Most ilyen gyökerekhez visszanyúló, tufa, kettőnégyes, punk lemezt akarunk csinálni, arra van igényünk, hogy ilyen berúgjuk az ajtót egy gitárral típusú legyen. Szövegekben is. A szerelemről írtunk az elmúlt időszakban, ha a Junkies a szerelemről ír, komolyan eljött a világvége. (nevet) De most ez kell nekünk, valami egyszerűt csinálni, egyszerű témákkal, kicsit olyanra, mint a Káros az egészségre. Múltkor próbán mondtam, hogy „játsszunk már Beach Boys-t", mert most pont erre van igényem, ahogy öt évvel ezelőtt meg arra volt, hogy legyünk már Beatles. Most ez van, ez az új lövés.

Hogyan készültetek a turnéra, milyen volt elővenni a régi dalokat? Gondolom nem sokat játszottatok közülük koncerten.

Nem, amúgy elég sokat játszottunk belőlük. Meg ahhoz képest, hogy 20 évvel ezelőtt vettük fel, mindenre emlékszem. Nem volt nehéz elővenni, mert nyilván, amíg kevés számunk volt, évekig turnéztunk ezekkel. Mindenkinek beleivódott a lelkébe, bőrébe, a hajába. Csináltunk egyébként régebben ilyen tematikus koncerteket, volt ilyenkor Káros nap is, kéthetente játszottunk a Petőfi Csarnok sörkertben. Egy valami volt, az Elveszve című dal, amit még a tematikus napon sem játszottunk, de azt se kellett megtanulnom. Amíg két lemezünk volt, ezek a dalok alkották a gerincét a koncerteknek, nem is nagyon kellett gyakorolni, talán két próba volt velük.

Nagyon jó kapcsolatotok van a rajongóitokkal, ahogy régen voltak a táborok, és a kommunikációtokat figyelve is az jön le, hogy figyeltek rájuk, próbáljátok őket aktivizálni. Azt mennyire látjátok, hogy akik régen jártak koncertekre, őket viszontlátni most is?

Évi négy budapesti koncertünk van. Azt próbáltuk elérni, hogy legyen esemény egy Junkies koncert, hogy ne legyen érdemes kihagyni. Így akit érdekel valamennyire is, az eljön. Színesedik egyébként a rajongótáborunk, pont amióta ilyen ritkán játszunk, az idősebbek is eljönnek, mert érzik azt, hogy ha kihagyják, akkor fél évig nem látnak Junkies koncertet. Van azért sok ilyen arc is. Emlékszem, amikor a Junkies-t elkezdtük, én voltam a legfiatalabb az egészben, a közönség között is. Én voltam 19, a közönség mondjuk 20-22, a zenekar többi tagja olyan 24 éves. Nem annyira jó, ha túl fiatal a közönség, mert az azt jelenti, hogy nem tudod magad mellett tartani, az se jó, ha túl öreg, mert akkor nosztalgia vagy csak, nyilván az a jó, ha minden van, és úgy érzem, hogy minden van.

A mai fiatalság ismeri a régi albumokat, akár a Károst? Hogyan látod ezt?

Nyilván az újat ismerik, az aktuálisat, de ha annyira érdekli őket a zenekar, akkor visszanyúlnak, és visszakeresnek. Ez volt az elképzelésünk ezzel a turnéval, hogy akik ezen szocializálódtak, ők meg tudják újra hallgatni ezeket a dalokat, illetve azoknak is játszunk, akiknek a korunknál fogva egyszerűen nem volt lehetőségük hallani ezeket a számokat élőben. Úgyhogy ez ilyen win-win szitu.

A pénteki koncert akkor más lesz a Dürer Kertben.

Ez a koncert egyszerűen kívül helyezkedik a turnén. Megcsináltuk szeptemberben a ’Káros’  koncertet, azzal indult az egész koncertsorozat. Szerettünk volna még az őszi-téli szezonban egy fellépést, de a turné az továbbra is tart, jövő héten folytatódik Szegeddel és Péccsel. Szóval ez egy kakukktojás. Nem illeszkedik a Káros az egészségre tematikájához, erre külön készültünk fel, próbáltunk rá. No sleep 'till Dürer Kert.

Elég sok fellépő lesz. Hogyan sikerült őket összehozni?

Gyakorlatilag én válogattam ezeket a zenekarokat. Olyan bandák, akik valami miatt közel állnak hozzánk. Például a Bang Bang, akiknek nálam készült a lemeze, vagy a Manökken Proletarz, amit szintén itt vettünk fel, én voltam a producere annak az anyagnak, nagyon büszke vagyok rá. Az Ørdøg, meg a Junkie Jack Flash, velük együtt csináljuk a Káros az egészségre turnét, ők a különleges vendégek. Sőt egy koreai zenekar is érkezik, egyenesen onnan repülnek ide, utána meg mennek haza, ők a Naty, és a kelet-ázsiai metál szcénában ismert és elismert zenekar.

Említetted a következő lemezt, hogy már tervben van.

Még nagyon az elején vagyunk, másrészt meg az előző lemez talán túl kapkodósra sikerült. Akkor jöttem ki a szólólemezemmel, gyakorlatilag össze kellett csapni a Félelem és reszketés Budapesten albumunkat, és Attila a lelkemre kötötte, hogy utoljára csináltunk ilyet. A gombhoz varrtuk a kabátot, mert megvolt a lemezbemutató koncert dátuma, és akkor addigra el kell készülni vele. Igazából főleg Attila érzi nagyon úgy, hogy elkapkodtuk azt a lemezt, szívesen dolgozott volna még rajta, és én is úgy érzem kicsit. Olyan ez, mint a házépítés, mindig van valami nem várt körülmény, ami miatt csúszik az egész. Most írjuk a dalokat, én kicsit háttérbe vonultam, mert nagyon kiírtam magam ezzel az előzővel, meg a szólólemezzel. Gyakorlatilag kiürültem. Most kezdek visszatérni a rendes kerékvágásba, múltkor már kezembe vettem a gitárt és ötletelgettem.

(közben befutott egy telefon a producertől, és elkezdünk róla beszélgetni – szerk.)

Szóval Somogyvári Dani, nagyon király. Nagyon fiatal, ilyen huszonegynéhány éves, és már mindenkit begyűjtött, Bérczesitől kezdve már mindenkivel dolgozott. Nagyon ügyes, tök örülök, hogy együtt dolgozunk. Ráadásul még a zenekaromban is játszik, a szólózenekarban basszusgitáron, pedig nem is tud basszusgitározni.

Hogy ismerkedtetek meg?

Itt találkoztunk (a stúdiójában – szerk.). Az volt, hogy szólólemezt akartam csinálni, és nem tudtam, hogy kezdjek neki. Attilával pont szöveget írtunk, talán nem is magunknak, szerintem Hooliganst. Találkoztunk a folyosón, elkezdtünk beszélgetni. Az egyik dalomat megcsináltuk úgy 20 perc alatt. Azóta meg aztán már mindenki elővette, nagyon széles a skála, Cserpes Laurától kezdve, ilyen ufókig, múltkor Kikit láttam nála az Első Emeletből. Az érdekes az, hogy a faszi ilyen 24 éves maximum, és ilyen 50 éves formák meg ott lesik, hogy mit mond. És még mindig az út elején tart, kurva jó lesz.

Kicsit elkanyarodva, nem tudom, pontosan hányan kapcsolódtok be a zeneírásba zenekaron belül, de hogyan tudjátok a különböző elképzeléseket közelíteni egymáshoz?

Az az érdekes, hogy nálunk mindenki ír, szóval még a dobosunk, Viktor is kitűnően gitározik, az egyik dalát meg is csináltuk, amit tokkal-vonóval ő hozott, csak szöveget kellett hozzá írni. Eleve meg kell azt tanulni, hogyan lehet belenyúlni másik dalába. Ezt az Attila kezdte el, és tőle tanultuk el. Ha valaki ír egy számot, akkor van egy elképzelése arról, mit akar. Én nehezebben engedtem kezdetben, de láttam, Attila lazábban veszi ezt, és a végeredmény mindig jobb volt, mint amit lehozott. Hozzátettük a saját dolgainkat, és szebb lett tőle. Attól lesz Junkies-os, ha van valamilyen téma, és abba belefolyik a többi tag is. De ez csak tíz éve van, az első tíz évben verekedésig fajuló egóharc volt.

Most jelent meg egy új videótok, ami egy szövegvideó.

Igen, a Diófa című számhoz, egyébként Somogyvári Dani hangszerelte. Szerintem kurva jó lett a dal is, tök jó meghallgatni, egyszerűen büszke vagyok rá. A videót egyébként Újvári Gyula csinálta.

Ő találta ki a koncepciót?

Mi nem szoktunk azzal foglalkozni vagy beleszólni, amihez nem értünk. Ilyen szempontból marha jó megbízó lehetek, mert mindenkinek szabad kezet adok. Nem értek a videó készítéshez, annyit tudok elmondani róla, hogy tetszik, vagy nem tetszik. Erre egyszerűen jó ránézni.


interjú rock junkies



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.