2015.03.18. 14:27 – Magyar Ádám

Sosem tudtuk elképzelni magunkat egy kolbászfesztiválon – Hangmás-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hangmas_1.jpg

Az idei év talán első fontos hazai zenei híre az volt, hogy bizonytalan ideig szünetet tart a Hangmás, mivel egyik tagja, Molnár Kata külföldre költözik. Március 20-án, pénteken jó darabig utolsó koncertjét adja a zenekar a Corvintetőn, ami előtt még beszélgettünk egyet Minda Endre énekessel és Pogár László gitárossal. A legfontosabb téma persze a szünet volt, ami azért is érdekes, mert legutóbbi lemezén a Hangmás is foglalkozott a külföldre vándorló magyar fiatalsággal, és a jelenség most őket is utolérte. Ezen kívül szó volt például arról is, hogy miért nem tört be igazán a rádiókba és a fesztiválokra a zenekar.


interjú pop rock hangmás



2015.03.18. 12:49 – Gnosis

Micsoda boszorkányság ez a depresszív szuicid blackmetal!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

7644cde0bfxlkkztc_48384_a06442a64e.jpg

A svéd Hypothermia pár éves fennállása alatt szépen belemerült az általa favorizált black, de leginkább DSBM műfajba. A nem ritkán félórás, merengős számaival, véráztatta performanszaival és feltétlen természetimádatával a zenekar a zsáner egyik kimagasló csapatának számít. Kim Carlsson zenekarvezető több csapatban is vagdosta magát (Kall, Lifelover) és szabadidejében szeret saját véréből és kávézaccból képeket festeni. Az egyik örök kedvenc albumom - Skogens hjärta, 70 percnyi merengés - után 5 évvel hamarosan érkezik az új Svartkonst című nagylemez, amiről a címadó dalt most meg is lehet hallgatni.


hír depresszív hypothermia dsbm



2015.03.18. 10:55 – dankógábor

A Wellhello leverte Kis Grofót

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

toplista_2015_q1.jpg

Változik a világ. Nem mulatós zene vagy Majka trónol a legfrissebb Youtube lista tetején, hanem a most éppen nagyon trendi, országszerte csurig telt házakat produkáló Wellhello. És nem is csak egy dallal. Plusz ott van Halott Pénz is szorosan a nyomában, aki (vagy akik) szintén nem Kis Grofó kategóriájába tartoznak, hanem az úgynevezett trendérzékeny fiatalok hallgatják őket. Ráadásul a MAHASZ négy kistájából háromnak is Fluor és Diaz Wellhellója van az élén. A streaimingnél egyenesen a lista kétharmadát elfoglalják, a maradékot meg Halott Pénz kapta. Fizikaiban a Tankcsapda egyelőre verhetetlen, de Dynamic új belépőként rögtön leverte még Ákost is. Itt az Artisjus elemzése.


lista artisjus hír wellhello



2015.03.17. 17:41 – dankógábor

Itt a Trónok harca ihlette mixtape Snoop Doggal, Mastodonnal meg Anthraxszel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

466026694


Hamarosan, április 12-én indul a Trónok harca következő évada, kell neki a felhajtás. A Mastodon powerballadáját már megmutattuk, most viszont itt a teljes mixtape, ami ráadásul ingyen letölthető az iTunesról. Elvileg a dalok mindegyike tartalmaz valamilyen zenét a sorozat negyedik évadából, de ezt nem ellenőriztem le. Az viszont biztos, hogy sorozatos párbeszédeket tettek bele.

Welcome to the House of the Lannisters!

- mondja Snoop, szóval tessék hallgatni alább! A fenti galéria egyébként a hivatalos listening partyn készült.


hír mixtape trónok harca



2015.03.17. 16:00 – Gnosis

A nagy mizantrópia közepette - Der Weg Einer Freiheit-albumpremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

derwegeinerfreiheit.jpg

Pár hete megmutattunk egy vadiúj számot az új Der Weg Einer Freiheit-albumról, most pedig a komplett lemez meghallgatható csak itt, és csak azoknak, akik a napsütés ellenére a sötét szobában ücsörögnek és azon morfondíroznak éppen, hogy milyen változatos,  jól szóló, ám mégis kőkemény blackmetal zenét hallgassanak a nagy mizantrópia közepette. Ja és az se baj ha németek, csak ne legyen olyan csalódás, mint mondjuk az utolsó Agrypnie-lemez. Nos hát akkor neked szól a Der Weg Einer Freiheit Stellarja.


premier hír blackmetal Der Weg Einer Freiheit



2015.03.17. 15:36 – Hirdetés

Duplakoncerttel indítja európai turnéját az Akvárium Klubban a Parov Stelar Band

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

parov.jpg

Marcus Füreder zenekara, az electro swing feltalálói, akikről mindenki tudja, hogy a nagy fesztiválok legbulizósabb kedvű bandái közé tartoznak. A hagyomány és a fejlődés gondolatát egyesítve a dzsessz-kultúra világból merített inspirációk és a legmodernebb elektronikus hangminták keresztezéséből állítják elő lendületes zenei darabjaikat, melyek könnyed szépsége a legihletettebb avantgárd művészeti megfejtések erejével hat közönségére. A különbség a műtőasztalon véletlenszerűen előállított avantgárd anyagok és a Parov Stelar által kínált hangulatok között a tudatos zenei építkezésben rejlik, amely Marcus Fürederék produkcióját a modern osztrák könnyűzenei iskola legjobbjai közé emeli.

- írják az Akvárium honlapján. A Parov Stelar Band ma este már egy telt házas koncert ad az Akváriumban, de a nagy érdeklődésre való tekintettel holnap, tehát március 18-án is lesz egy koncert. Erre még be lehet jutni.


hír swing electro parov stelar band



2015.03.17. 15:05 – dankógábor

A Mastodon dobosa még az elektronikus projektjét is szétüti

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Fogadjunk még nem hallottál az Arcadea zenekarról? Én sem, de mivel a Brann Dailor, a Mastodon dobosa játszik benne, így sokáig nem maradhatott titokban. Viszont ez nem metál, de olyan, mintha az lenne. Gitár nincs ugyan benne, helyettük van két szintetizátor, de mivel Dailor élőben dobol rá, így olyan, mintha metál lenne, csak elektronikusan. Még énekelnek is rá rendesen. Az alább is hallható Gas Giants akár Mastodon-dal is lehetne, ha gitároznának benne. Dailor azt mondja a projektről, hogy ez nem egy szupergroup, csak néhány atlantai barát szórakozása. A két társát amúgy Core Atomsnak és Raheem Amlaninak hívják. Itt az első, mellesleg elég fülbemászó daluk.


metál hír electro mastodon arcadea



süti beállítások módosítása