2015.03.27. 09:45 – DalSzerző

Rendezni a törmeléket - Mohai Tamás-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mohai_foto_kiszely_krisztian.jpg

Mohain néven és Fasznak annyi címmel új és régi számokat egyaránt tartalmazó, összefoglaló jellegű szerzői albumot jelentetett meg a hazai zenei élet egyik enfant terrible-je, a gitáros-énekes-dalszerző, Mohai Tamás. Bő harminc éves pályafutásáról, mely folyamatos kaland zenekarokon és stílusokon át. Mohai három órát mesélt, ez itt alább a kivonat. (Az interjú egy picit rövidebb változata a Dal+Szerző magazin márciusi számában olvasható.)


interjú rock mohai tamás dal+szerző



2015.03.26. 16:06 – dankógábor

A Beastie Boysnak vége, de még várható zene tőlük

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár történés a Beastie Boys körül:

  1. Ad-Rock (a képen balra) ismét megerősítette, hogy a 2012-ben elhunyt MCA nélkül nincs Beastie Boys, szóval a zenekarnak örökre vége. Viszont azt is elmondta, hogy vannak még kiadatlan, leginkább instrumentális zenéik, szóval ezek megjelenése még várható valamikor a jövőben. Sőt, valamikor szeretne még a csapat harmadik tagjával, Mike D-vel (a képen jobbra) is zenét csinálni, de az biztos, hogy nem Beastie Boys név alatt jön majd ki, ha kijön egyáltalán. 


punk hiphop hír beastie boys rap



2015.03.26. 12:20 – dankógábor

Jön az új Amber Smith-lemez, egy dal már van is róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

amber_smith_2015.jpg

A lemez címe az lesz, hogy Modern, a lentebb hallható dalé pedig az, hogy Let Go. A megjelenés április 6-án, húsvét hétfőn lesz, érdemes lesz a Lángolót figyelni aznap, csak úgy mondom. Poniklo Imre, a zenekar vezetője pedig azt mondja, hogy 

Hihetetlen gyorsan jött össze ez az album - nem siettünk, július végén álltunk neki írni, és az eredeti terv az volt, hogy legjobb esetben egy évre rá (azaz 2015 őszére) készül majd el. Ehhez képest sorban jöttek a dalok, összeraktuk őket és novemberben fel is vettünk nyolc számot, melyekhez két instrumentális számot adtam hozzá én.

A lemez címével kapcsolatban is mondott dolgokat Poniklo:


indie rock hír amber smith



2015.03.26. 10:43 – Gnosis

Zayn Malik kilépett a One Directionből. :(((

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 tumblr_nlszugwejl1ry1a4mo2_500.gif

Az angol ötösfogat, a popszakma csúcsait nyaldosó fiúcsapata, a One Direction egy fővel szegényebb lett. Zayn Malik ugyanis szerdán bejelentette a csapat hivatalos Facebook-oldalán, hogy 22 évesen már elfáradt kicsit a bohóckodásban és szeretne inkább elcsendesülni, és a rivaldafény helyett az árnyékos oldalt élvezni inkább. Tudja hogy rengeteg kishölgy szívét tette most tönkre ezzel a bejelentésével, de értse meg mindenki, hogy neki is van szíve és az már nem a One Directionért dobog. Nagyon érdekes ez az egész helyzet most, mert nem sokkal Zayn coming outja előtt derült ki valami a zenekarról, ami már régóta sejthető volt:


dráma one direction magzatpóz



2015.03.26. 10:05 – KirschAndrás

Nyilvánvalóan nem egy Troublegum - Therapy?-lemezkritika

Therapy? - Disquiet (Amazing Record Co.)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

disquiet_cover_sm.jpg

Andy Cairns sosem volt a Dave Mustaine Kommunikációs Főiskola hallgatója, valamint senki nem ajánlott neki kormányszóvivői pozíciót Magyarországon. Ez pedig arra utal, hogy akár röhögés nélkül is nyugtázhatjuk a jövőre vonatkozó állításait. Más kérdés, hogy újabb nyilatkozatai láttán azonnali szelektív olvasási zavar lépett fel azon Therapy?-szimpatizánsoknál, akik ma is a Troublegum folytatását várják. A jó Andy ugyanis elhintette, hogy az új lemez a ’94-es alapmű főhősének sztoriját görgeti tovább, hozzátéve az alábbi apró megjegyzést: „Nyilvánvalóan hülyeség lett volna újraírni a Troublegumot.” Azt máris borítékolhatjuk, hogy a Disquiet hallgatása közben senki nem fog nosztalgiázni, mint egyedülálló háztartásbeli az Arató Diszkóban. Viszont az is tény, hogy a 2006-os One Cure Fits All óta nem született ennyire dalközpontú Therapy?-album. Ezt pedig aligha sérelmezhetjük, tekintve, hogy a legutóbbi A Brief Crack Of Light-nál egy UAZ-féltengely is emészthetőbbnek bizonyult.


lemezkritika rock therapy? ezt hallgasd



2015.03.25. 16:33 – Hirdetés

Idén ismét Velencén az EFOTT

Rohamtempóban fogynak a jegyek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

csak_szabadon.jpg

Rekordokat döntöget az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Már most számokban mérhető, milyen sokan várják a 40 éves, mégis örökifjú fesztivált. Az sem kizárt, hogy a látogatók tömege idén eléri a bűvös százezres nézőszámot.


hirdetés programajánló velence efott 2015



2015.03.25. 13:29 – Hirdetés

Kortárs francia pop-sanzon - Élodie Frégé a Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A francia kultúra évente megrendezett fesztiváljának idei záróbuliján egy varázslatos dalszerző-előadó, Élodie Frégé lép fel az A38 Hajón. Sugárzó tehetség, a kortárs francia pop-sanzon egyik legfényesebb csillaga, egyben a Nouvelle Vague énekesnője - ő Élodie Frege, akinek előzenekara a melankolikus pop különleges magyar együttese, a Voler Mouche, utána pedig a párizsi producerduó, a technót és a közel-keleti zenét ötvöző Acid Arab következik.


hír vouler mouche acid arab élodie frégé



2015.03.25. 11:39 – dankógábor

A Finntroll gitárosa alaposan megszívatta az egész világot

Trollkodás a köbön

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kedden tele lett a teljes zenei sajtó azzal a hírrel, hogy a H&M olyan felvarrós kabátot dobott piacra, amin underground metálzenekarok logói vannak, sőt, ezek közül néhány még neonáci is. Az egészet a Strong Scene Productions nevű cég kezdte terjeszteni. Ők jelentették be büszkén a H&M-mel való együttműködést, illetve, hogy végre ezek a rég elfeledett, de borzasztó nagy hatású zenekarok is megkapják a figyelmet. Aztán a Metal Injection utánajárt a dolognak, és kiderült, hogy az együttesek nem is léteznek, és nagyjából csak egy hónapja kaptak Facebook-profilt. Aztán a Strong Scene Productions hirtelen elhatárolta magát a sztoritól, hogy ők csak egy frissen induló kiadó, és tehetségeket keresnek, közük sincs a H&M-hez. A nagy náciellenes felháborodás és kavar után végül kiderült, hogy az egészet a Finntroll gitárosa, Henri Sorvali és néhány haverja (jobban mondva skandináv zenei és médiaszakemberek) találták ki. Hogy miért? Hát hogy mindenkit jól megszívassanak, meg hogy kioktassák a H&M-et.


hír finntroll h&m



süti beállítások módosítása