2015.04.09. 13:39 – dankógábor

Kurt Cobain lánya nem túlzottan van oda a Nirvanáért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Frances Bean Cobain bedobta a PR bombát. Interjút adott a Rolling Stone-nak, ahol több nagyon érdekes nyilatkozat mellett azt is elárulta, hogy nem igazán szereti a Nirvanát. Sokkal jobban szereti az olyan zenekarokat, mint a Mercury Revet, a Brian Jonestown Massacre vagy az Oasis. Annyit azért hozzátesz, hogy a Territorial Pissings zseniális dal. Az említett nyilatkozatok között az is érdekes, hogy nyilvánvaló okokból a 22 éves képzőművészként ismert Frances Bean nem ismerte az apját, így baromi furcsa mindig neki, amikor az utcán rákiabálnak, hogy milyen klassz ember volt. Számára Kurt (csak így utal rá) egy olyan alak volt mindig, mint a Télapó, és a hamarosan mozikba kerülő Montage Of Heck című Kurt Cobain-filmet is pont azért készítette el (ő a producer), hogy eltűnjön körüle a mitikus köd. A film május 4-én kerül adásba az amerikai HBO-n. Remélhetőleg itthon is nézhetjük majd, mert jónak tűnik.


rock hír nirvana kurt cobain



2015.04.09. 12:04 – Gnosis

Fekete semmise - Új Behemoth-klip

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nahát, közel egy évvel azután, hogy a The Satanist albuma megjelent a lengyel Behemoth-nak, készített a csapat most egy videoklipet is a Messe Noire című dalhoz. Tavaly röviden kifejtettem, hogy a Behemoth zenéje leginkább mosogatáshoz jó, és a klipet megnézve és újra hallgatva a zenét továbbra is fenntartom ezt a véleményemet. A video mondjuk nem a szokásos koncertbevágással tarkított dögunalmas látványvilágot hozza, hanem egy igazi fekete misét megidéző, klisémentes aurával rendelkező vizualizációt formál meg. Ugyan-ugyan. A csapat most kezdi el az európai turnéját és örvendezhetnek a black/death-rajongók, mert április 23-án (Béla nap!) Budapesten is fellépnek. Funfact: a Nergal, a csapat vezetője és megélhetési celeb a nagy és teátrális zúzáson felül, ha lehet hinni a híreknek, egy akusztikus szólóprojecten dolgozik, ami máris izgalmasabban hangzik, mint az anyazenekar mostani dolgai.


behemoth mosogatás black death



2015.04.09. 10:01 – dankógábor

Lesz Bad Religion a Budapest Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

badreligion-2015_1.jpg

Végre. Mármint azért végre, mert nem fesztiválkörülmények között kell megint megnézni őket, hanem önálló bulin. Augusztus 18-án lesz a fellépés, és még az van az eseményhez írva, hogy special guest. Ezt még nem tudjuk kiket takar, de annyira nem is lényeg, ha megint mehetünk okoskodó kaliforniai punkkoncertre.


punk hír bad religion



2015.04.09. 09:41 – dankógábor

Lemondta a japán búcsúkoncertjét a Black Sabbath

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ozzy Osbourne és barátai lépnek fel helyette. A helyzet kísértetiesen hasonlít arra, amikor komplett turnét mondott le a Black Sabbath a rákbeteg Tony Iommi gitáros kezelése miatt. Hogy most erről van-e szó, nem tudni, de egyelőre úgy tűnik, hogy Iommi dedikálni fog április 17-én, a Frankfurti Zenei Vásáron. Akkor talán kiderül, hogy mi ez a lemondás. Aki nem tudná: a Black Sabbath még egy utolsó lemezt és egy nagy turnét ígért, aztán végleg feloszlanának, de egyelőre semmit nem tudni a terv megvalósulásáról.
FRISSÍTÉS: Tony Iommi közleményt adott ki, amiben leírja, hogy nincs jelenleg semmi baja, tünetmentes. Azt viszont nem árulta el, hogy akkor miért mondták le a Black Sabbath őszre tervezett japán koncertjét.


rock hír black sabbath



2015.04.08. 13:36 – dankógábor

A 70 éves Hobo rockolni fog

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A szerdai sajtótájékoztatón Hobo és Bandája (ez a nevük ugyanis) ezt többször is elmondta. Szóval a május 2-ai Budapest Park-os koncerten nem a lírai Hobo kerül majd előtérbe, hanem a rockos. Póka Egon basszusgitáros is elmondta, hogy annyira stabil most ez a zenekar, hogy Hobo lényegében azt csinál a színpadon, amit akar. Nyugdíjról amúgy szó sincs, de Hobo Blues Band már soha nem lesz, mert oda volt aki zenélni járt és volt, aki dolgozni. Most meg mindenki zenélni akar. Arról is szó volt, hogy önirónikus életrajz lesz ez, mert hetven évesen már meg kell tanulni nevetni is, nem csak megmondani, hogy mi a baj meg komolykodni

önirónikus életrajz lesz, mely egy önmagát lepkének képzelő medve szerencsétlen fuldoklását mutatja be a blues, a költészet és a színház Bermuda – háromszögében

- mondja a sajtóanyagban Hobo.


rock hír blues hobo



2015.04.08. 09:59 – Nihil_AK

Minden ugyanaz másképpen - Dodheimsgard-lemezkritika

Dodheimsgard - A Umbra Omega (Peaceville)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dodheimsgard-a-umbra-omega.jpg

Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a változás fogalma milyen megítélés alá esik egy olyan alapvetően konzervatív műfajban, mint a heavy metal és különböző oldalhajtásai. A stílus képviselőitől gyakran hallhatunk olyan üzeneteket, hogy legyél önmagad, tarts ki az elveid mellett, legyél gerinces, ne alkudj meg, és a többi. Sajnos ezeket a valóban szép jelszavakat sikerült is közhelyekké koptatni az elmúlt évtizedekben, hiszen ma már senki sem lepődik meg a tényleg legutolsó búcsúturnét követő újabb turnén, vagy azon, ha az igaz metál harcosai valóságshowkban vesznek részt. Persze igazán előremutató megoldásokat sohasem lehet megélhetési művészektől várni, enni mindenkinek kell, és hát parizert nem adnak a boltban azért, mert valaki jó arc.


lemezkritika metál black avantgárd dodheimsgard vicotnik a umbra omega aldrahn



2015.04.07. 15:05 – _Hóember_

Lángoló Mikrofonok #2 – Öt újabb rapper, akiket ismerned kell

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem is olyan sok idő telt el az első Lángoló Mikrofonok óta, és ismét eljött az idő, hogy öt friss rap arcot mutassunk be nektek. A legtöbb alább felsorolt MC neve valószínűleg csak itthon cseng ismeretlenül, de nem muszáj ám nekünk mindig „visszatekintenünk”. Itt az ideje, hogy az időgép előre vigyen végre. Legalább 2015-ig.


hiphop rap father raury travis scott og maco ilovemakonnen lángoló mikrofonok



2015.04.07. 13:42 – dankógábor

Idén kilenc zenekar indul a Nagy-Szín-Pad versenyen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Május 21-23-ig lesznek az elődöntők az Akváriumban, aztán a három legtöbb szavazatot kapó zenekar jut a május 30-ai döntőbe. Idén kilenc csapat jutott egyáltalán be a műsorba, akiket negyven előadó közül választott ki a hazai zenei élet száz képviselője. Ők lettek a "tehetségmutató" szereplői:


hír nagy-szín-pad



2015.04.07. 12:09 – _fá_

Ben Frosté lesz az idei év legmenőbb fellépése

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ben Frost nem először lép fel Budapesten, de valószínűleg most a legaktuálisabb: az Ausztráliából Izlandra költözött zenész tavalyi AURORA című lemezével végleg letérdepeltette azokat is, akik szerint kísérleti elektronikában már nincs élet azon túl, amit Christian Fennesz csinál. Ben Frost úgy hozza össze a technót, az ambientet és a metált is, hogy az végig teljesen magától értetődőnek tűnik, úgy hoz össze nagyon mélyen dallamos zenét, hogy közben a refrén fogalmát még messziről sem ismeri, és úgy állít össze néha fülsértő zajokat, hogy közben mégyem akarjuk, hogy valaha is csendesedjen. Azt akár ki is jelenthetjük, hogy Ben Frost április 18-i fellépése a Trafóban 2015 eddigi legmenőbb zenei produkciója, amire tényleg mindenkinek illik elmennie, aki nagyjából képben akar lenni azzal, mi van a Petőfi Rádió kínálatán túl az értelmiségi popzenében. Lesz még amúgy még Vessel is, ami szintén szép jövő előtt áll.


metál hír ambient techno electro ben frost



süti beállítások módosítása