2015.06.19. 09:08 – dankógábor

Nagyon durva lesz az új Iron Maiden

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

10411736_10152676743622051_6522195987956762315_n.jpg

Nem elég, hogy a játékidő 92 perc lesz, de ebbe is csak 11 dal fért bele. Szóval Steve Harris és csapata rettentően trve. Amíg a világ a rövidebb anyagok felé halad, sőt, vannak akik már csak dalokban gondolkoznak, ők duplalemezt adnak ki, amin például lesz egy 18 perces szám is. Ezt ráadásul a rákból felgyógyult Bruce Dickinson énekes jegyzi egyedül, de több olyan is van, amiben a fő dalszerző Harris nem szerepel társszerzőként sem. A The Book Of Souls című album szeptember 4-én kerül majd a boltokba, de a lemeze már egy ideje készen van. Még tavaly nyár végén kezdtek el rajta dolgozni Párizsban, és idén tavasszal már meg is jelent volna, azonban Dickinson nyelvdaganata miatt csúszott az egész, így a turné is. 2016-ban viszont már a koncertek is beindulnak. 


metál hír iron maiden



2015.06.18. 14:48 – Magyar Ádám

Orfűn még mindig nagyon otthon van a Kispál

koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Kispál és a Borz visszatérésével elég furcsa helyzet állt elő a Fishing on Orfűn, nevezetesen az, hogy a fesztivál első (vagyis nulladik) napján éjfélkor már túl is voltunk a csúcsponton, amire mindenki várt. Persze bőven van még miért maradni az ország legbarátságosabb fesztiválján, maradok én is, de azért elmondom, milyen volt a Kispál-koncert, merthogy érdemes beszélni róla. (Fotó: Bődey János/Index.hu)


kispál és a borz koncertbeszámoló fishing on orfű



2015.06.18. 13:19 – dankógábor

Elég bénán van tele sztárokkal Madonna új klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Bitch I'm Madonna című dalra készült klipet az a Jonas Åckerlund rendezte, aki most a norvég black metalról, illetve a Mayhem körüli gyilkosságokról, gyújtogatásokról egyéb hasonló dolgokról forgat filmet (és akit a Mayhem-basszusgitáros Necrobutcher elküldött az anyjába, pedig ki más lehetne Hollywoodból a legalkalmasabb arra, hogy ilyet rendezzen, mint a Bathory alapító-dobosa). Na de most nem a black metalról van szó, hanem Madonnáról, aki úgy pakolta tele sztárokkal a klipjét, hogy azok ott sem voltak a forgatáson. Na jó, néhányan igen, de például a dalban is vendégszereplő Nicki Minajt is csak egy videón rakták be. Tényleg nem lett volna annyi pénzük, hogy ezt a sok havert összecsődítsék egy napra? Amúgy olyanok tűnnek fel, mint Kanye West, Beyoncé, Miley Cyrus, Katy Perry, Chris Rock, Rita Ora, Alexander Wang vagy Diplo. De még Madonna két fia is szerepel benne.


pop hír madonna nicki minaj



2015.06.18. 12:01 – dankógábor

Visszatért az Eagles Of Death Metal

Egy tök régi dallal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

1391892_10153308750901014_6008714176660406185_n.jpg

Nem, még mindig nem tudjuk, hogy a Hegyalján Josh Homme dobol-e az Eagles Of Death Metalban, ahogy tette azt a Nova Rockon. Azt viszont tudjuk, hogy mi újság az új nagylemezzel. Készen van. Igaz, megjelenni csak ősszel fog a Zipper Down, de egy dalt már meg lehet hallgatni alább. A Complexity a címével ellentétben abszolút nincs túlgondolva. Seggrázós rock and roll, minden flanc nélkül, és azonnal ragad a fülbe. Ráadásul mókás a borítója is. FRISSÍTÉS: Egy kommentelőnk hívta fel rá a figyelmet, hogy ez a dal már elég régi. Az Eagles Of Death Metal-főnök Jesse Hughes Boots Electric alteregója (ami kvázi a szólóprodukciója) adta elő még 2011-ben, és videó is van hozzá. Ez is ott van lentebb.


rock hír eagles of death metal



2015.06.18. 11:04 – Hirdetés

Vasárnaptól Megyer Camp

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

megyer_camp_image.png

Idén június 21. és 27. között nyolcadik alkalommal rendezik meg egy csöppnyi faluban a mára már nemzetközi hírnévre is szert tett, az országban egyedülálló autentikus hangulatáról és kiváló fellépőiről ismert Megyer Camp fesztivált. A rendezvény a legendás ősfesztiválokhoz hasoló fűben fekvős életérzéssel ajándékozza meg látogatóit, melyben vitathatatlan szerepe van a természet közelségének, a falusi hangulatnak, pénztárcabarát áraknak.


koncert fesztivál hír road zöld pardon ganxsta zolee fish! kowalsky meg a vega junkies alvin és a mókusok mátyás attila ramones mania ordog megyer camp



2015.06.18. 09:15 – Gnosis

Te gép! A lelkemet te biza nem fogod elvenni!

Új Fear Factory-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tumblr_njyxrf43d21riovnko1_1280.jpg

Fogadjuk sok szeretettel a hamarosan Genexus címmel megjelenő Fear Factory tizedik albumáról a Soul Hacker című tételt, ami kicsit sem hasonlít a Digimortal lemezükre és úgy általában véve a korábbi munkáikra. Fura egyébként, mert elsőre rém unalmas ez a szám, de többszöri pörgetés után már egész elviselhető. Te jó ég, vajon milyen lesz a teljes lemez?


metal industrial fear factory brutális extrém metal



2015.06.17. 17:09 – Hirdetés

Kemény hétvége elé nézünk a Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

barba.jpg

A hétvégén akár tetováló-versenyt is rendezhetnénk a Barba Negra Track színpadán, de metálból és fejrázásból sem lesz hiány Döglégyék, a Depresszió, valamint a Hooligans jóvoltából. További részletek a hajtás után!


hirdetés programajánló depresszió ganxsta zolee barba negra track hoolingans



2015.06.17. 16:44 – dankógábor

Ezen a fesztiválon vajon kik a fellépők?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

image_iq1vdfax9sq.JPG

A szervezőink idén szlovákul, tükörfordításban írták ki a rendezvény és a fellépő zenekarok nevét a vasútállomásokra kihelyezett plakátjaikon. Eszerint, aki idén a Hríboklincový Letný Táborba látogat, többek közt a "Malá Hviezda" és a "Jhelenec" együttesek koncertjeit nézheti majd meg. Ezzel a különös reklámmal válaszolunk egy feljelentésre, amely azt kifogásolta, hogy a tábor plakátjai magyar nyelvűek voltak.

Igazából a Gombaszögi Nyári Táborról van szó, amit Krasznahorkán rendeznek meg július 14-20-ig. A plakát a szlovák nyelvtörvény abszurditására szeretné felhívni a figyelmet, mivel a fesztivált a tavalyi, tisztán magyar nyelvű plakátjai miatt feljelentették, és a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet vizsgálatot is folytat ellenük. Aki többet is szeretne az abszurd ügyről olvasni, kattintson ide. Addig pedig hallgassa a Malá Hviezda zenekart, akik a napokban Orfűn is fellépnek, várhatóan nagy sikert aratva.


fesztivál hír



2015.06.17. 14:50 – Hirdetés

Ma este héttől Intro a hatoscsatornán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

still0617_00000.jpg

Ma este héttől ismét Intro a hatoscsatornán! A műsor a legnépszerűbb hazai művészekkel készült beszélgetések mellett fiatal zenekaroknak is bemutatkozási lehetőséget nyújt a Szintén zenész rovatban. Intro minden szerdán este héttől a hatoscsatorna műsorán és videótárjában! A mai műsor tartalma a hajtás után.


ajánló tv intro műsor hatoscsatorna



süti beállítások módosítása