2015.07.10. 18:53 – Lángoló

Nem akarunk beépülni egy műfajba - Quantum Drive- és Lights Out- interjú

lights_out_2_by_sebastian_florea.jpg

Júliusban két kolozsvári zenekar is meglátogat minket, ami pedig közös bennük, azon kívül, hogy mindkettőre nagy hatással volt a pszichedelikus rock, hogy közös gitároson osztoznak Andrei Bobis személyében. Andrei már többször járt Budapesten a Lights Out zenekarral, aminek zenéjében egyszerre keveredik minden, ami az elmúlt nyolc év „indie” mezőnyében izgalmas és szerethető. Most egy feltörekvő vidéki fesztiválon, a MésziStock-on fog fellépni, ám úgy alakult, hogy hozza magával másik formációját, a Quantum Drive zenekart is, hogy rá pár napra, július 15-én az A38 Tetőteraszt töltsék meg, a hazai Lions of Suburbia társaságában. Erről kérdeztük Andrei-t, kíváncsiak voltunk, hogy áll most a pszichedélia Romániában, és volt egy kötelező hasonlítgatás a Tame Impalával is.


interjú rock shoegaze lights out quantum drive



2015.07.10. 11:12 – Nihil_AK

King Diamond smink nélkül lépett fel

Igazi szenzáció!

king_diamond.jpg

Tegnapelőtt a maga nemében történelmi eseménynek lehetett szemtanúja a King Diamond zenekar közönsége Milwaukee*-ban. Egy szemfertőzés miatt ugyanis a mester állandó arcfestése nélkül volt kénytelen színpadra állni, ami ritkább, mint a fehér hollókat szülő terhes férfiak. Az esetről több kép is készült, és még videónk is van, mindet megnézhetitek. 


metál szenzáció king diamond unmasked



2015.07.09. 16:00 – Lángoló

Ganxsta adja a családot, adja a sört - Soerii & Poolek-premier

Májusban jelent meg a Ganxsta Tribute nagylemez, amelyen 20 előadó feldolgozása található a legkülönbözőbb stílusokban a Ganxsta Zolee és a Kartel életművéből. Az egyik legszélsőségesebb feldolgozás a Soerii & Pooleké lett. Ehhez készült most a fenti dalszövegvideó. A Soerii & Poolek az Isten, család, sör című Kartel-dalt dolgozta fel, gyakorlatilag csak a refrént megtartva, azt kissé átírva. A szám a lemez utolsó trackje és az első Ganxsta Tribute bulin is ez szólt a koncert zárásaként. És ugye külön vicces, hogy dalszövegvideót készített hozzá a kiadó. Az 1G Records gondozásában megjelent Ganxsta Tribue album továbbra is elérhető a kijelölt MOL-töltőállomásokon


pop hír ganxsta zolee soerii&poolek



2015.07.09. 14:56 – Hirdetés

Lógj be a Balaton Soundra az Aperollal!

Bulicsomagot és bármelyik napra szóló jegyet nyerhetsz!

01_5.jpg

Javában zajlik a Balaton Sound, nekünk meg van hozzá egy jó kis last minute nyereményjátékunk. A fesztiválon ugyanis egy Aperol Garden nevű különleges fröccsterasz is várja a látogatókat, ahol kitűnően ráhangolódhatsz az estére, vagy levezetheted a bulit egy-két kilépő itallal. Játék a hajtás után


hirdetés játék buli balaton sound 18+ aperol spritz



2015.07.09. 12:14 – Hirdetés

Szombaton Road a Barba Negra Trackben

Az idei egyetlen szabadtéri koncertjük Budapesten

road_1.jpg

A Road idén pont akkora lendülettel vágott bele karriere második évtizedébe, mint amekkorával az első X-et ünnepelte 2014-ben. Ha valaki lemaradt volna bármiről is a domoszlói srácokkal kapcsolatban, karácsony óta már a Rock & Road című könyv segítségével is pótolhatja a hiányosságot, és persze a koncerten is felfrissítheti a memóriáját.


hirdetés programajánló road barba negra track



2015.07.09. 11:32 – Dankó Gábor

Három + egy jó koncert a cseh Mighty Sounds fesztiválról

Magyarországon nem erősek a tematikus zenei fesztiválok. Ha jobban belegondolunk, akkor a számottevő embert vonzó bulik közül kizárólag a Rockmaraton és a B My Lake vállalja be, hogy csak egy műfajjal foglalkozik, meg van pár pszichedelikus trance fesztiválunk, de ennyi. Mindenki más középutazik. Aki népszerű, az jöhet. A FEZEN-t is hibásan tartják sokan rockfesztiválnak, mert ott is van Ákostól elkezdve Magna Cum Laudén át mindenki. Persze ők bevállalnak nagyobb metálneveket is, ahogy a Hegyalja is tette. Utóbbi viszont pont abba bukott bele, hogy nem tudta eldönteni mi legyen. A közönség rockfesztivált akart Tokajban, a szervezők viszont nem, így a kereslet és a kínálat addig ment el egymás mellett, amíg a rockerek elszoktak onnan, és már lehet soha vissza sem térnek. (Terror-galéria: Monster)


punk ska rock csehország hardcore koncertbeszámoló stoner mighty sounds



2015.07.09. 11:02 – Nihil_AK

Nyolc hónapot kapott Phil Rudd

A drog rossz, értem?!

phil_rudd.jpg

Az AC/DC 61 éves exdobosa a vád szerint gyilkossággal fenyegette meg korábbi alkalmazottját és annak lányát, emellett kábítószerek - metamfetamin és kannabisz - birtoklása miatt is vétkesnek találták. Rudd már áprilisban bűnösnek vallotta magát. A dobost ma reggel az új-zélandi Tauranga Kerületi Bíróság nyolc hónap házi őrizetben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Korábban úgy volt, hogy akár hét évet is kaphat, ha így nézzük, egész olcsón megúszta. 


drog börtön hír ac dc phil rudd