2015.10.04. 19:00 – dankógábor

Egyszerűen csak jól néz ki az új Amber Smith-klip

Lángoló Premier

Még áprilisban mutattuk be az Amber Smith Modern című új nagylemezén, amin szerepel a Barking Dog dal is. Már akkor lehetett tudni, hogy ez lesz a következő klipes dal, és valóban ez lett. Ennek a premierje szintén itt van a Lángolón. Poniklo Imre frontember ezt mondja a klipről:

A klipet Hodosy Enikő készítette, akivel már kétszer dolgoztunk együtt, egyszer a Faster Than The Speed Of Light, egyszer pedig az Another Way klipjein. Ő pont abban erős, hogy szép képeket készít, vizuálisan élvezetes klipjei vannak. Ebben a videóban meg sok nem történik, egyszerű performansz klip, de én mindig azt gondoltam, ha szépen van felvéve, egy ilyen videó is le tudja kötni az embert. Legalábbis én szeretem a kedvenc zenekaraim performansz klipjeit nézni, ahol dögösen, menőn néznek ki. A környezet amúgy az én ötletem volt. Egyszerűen ahogy felvettük ezt a számot, lelki szemeim előtt láttam, ahogy egy erdőben, éjszaka játszunk és csak a sziluettjeink látszanak. Szerintem jól sikerült, a klip aládolgozik a dalnak.

És akkor itt a klip:


indie premier pop rock hír amber smith



2015.10.02. 09:10 – Lángoló

Ha tudni akarod milyen a hardcore, akkor menj le ma a KVLTba

na_hires.jpg

A tavaly szeptemberi Gozsdu Manó Klubos rövid időn belül teltházas első hazai fellépése után idén ismét visszatér hazánkba a kultikus detroiti régisulis hardcore-zenekar, a Negative Approach. A nyolcvanas évek elejének meghatározó koncertzenekara 2006 óta megújult erővel tanít a klubszínpadokon, élen John Brannon frontemberrel. A GMK ostromlása után a következő helyszín ezúttal a tágasabb KVLT klubja lesz, október 2-án, ahol a hazai hardcore szubkultúra három igazán figyelemreméltó csapata alapozza majd meg az este hangulatát.


hardcore hír negative approach



2015.10.02. 08:23 – Lángoló

Háromszáznál is több koncert a Budapest Music Expo-n

Videós ajánló

budapest-music-expo2015-2.jpg
Ma délelőtt 10 órakor indul az ország legnagyobb hangszeres eseménye, a 10. Budapest Music Expo. A három nap alatt rengeteg koncert és dedikálás vár az érdeklődőkre. A Tankcsapdától az Ozone Mamán át az Ektomorfig számos magyar zenekarral találkozhat a közönség valamilyen formában. A C csarnokban egyenesen három színpadon zajlanak majd az események, délelőttönként az országos Öröm a zene tehetségkutató döntősei állnak színpadra, délutánonként a tapasztaltabb csapatok lépnek a deszkákra. Videós kedvcsinálónk a hajtás után!


programajánló syma hangszerkiállítás budapest music expo



2015.10.01. 16:53 – Hirdetés

Dallamközpontú hardcore ma este a Dürer Kertben

Elméletben a hardcore műfaja és a dallamközpontúság nem is állhatna távolabb egymástól, a Counterparts azonban sikeresen cáfol rá erre immáron nyolc esztendeje. Ez idő alatt az együttes nem pusztán négy bivalyerős stúdióalbum elkészítésére volt képes, de hazája, Kanada virtusát is sikeresen exportálta a világ legkülönbözőbb pontjaira, egyre több követőt gyűjtve kezdetben még szerény rajongói bázisa gyomrába. A csapat hívószavának pedig már puszta fizikalitása miatt is nehéz ellenállni: háborúkat megszégyenítő dobrohamok és acélművekre emlékeztető gitárok kerülnek prezentálásra az életmű mentén, amire Brendan Murphy énekes végletekig kitartó, hátborzongató üvöltése teszi fel a koronát, illetve teszi egyedülállóvá a banda hozzáállását a kifejezetten telített nemzetközi hardcore színtéren.


hír counterparts



2015.10.01. 13:24 – Nihil_AK

Megtalálták a számításukat

Új klip a kultikus Timur Lenktől

timurlenk.jpg

Kedves olvasóink, az a helyzet, hogy Magyarország egyik, ha nem legjobb zenekara a Timur Lenk. Ez persze eddig is többé-kevésbé köztudott volt, de mivel a napokban új videóval jelentkeztek, végre itt a lehetőség, hogy ti is rádöbbenjetek erre. A csapat, amely a Timuriánus Egyház megalapítása mellett olyan klasszikusokat szabadított már a világra, mint a Sajtot evett Józsika, vagy az Uszprahózsi rakenroll, most a Matek Metál című dalra forgatott klipet, melyben maradéktalanul megvalósul a zene, a szöveg, a mondanivaló és a látványvilág szerves egysége. Zsenialitás a köbön, mindez a hajtás után, az intróban bónusz Wilhelm-sikollyal.


videó zsenialitás timur lenk matek metál



2015.10.01. 12:17 – Szponzoráció

Október közepén ismét Budapesten az Electronic Beats

Három helyszínen a kortárs elektronikus zenei fesztivál

hercules-love-affair.jpeg

Az Electronic Beats, a Telekom nemzetközi zenei programja immár 15 éve rangos eseményekkel vesz részt Európa nagyvárosainak kulturális életében. Idén új köntösben, a Telekom Electronic Beats Festival nevet viselő kétnapos rendezvénnyel tér vissza a széria, amely vibráló programjaival tölti meg az egyes állomások különleges helyszíneit. Budapestre Podgorica és Bukarest után október 16-án és 17-én érkezik, ahol a kortárs elektronikus zene kedvelői 48 órán át tartó eseménysorozaton adhatják át magukat az egyedülálló zenei és vizuális élményeknek. A fesztivál fő helyszínei az Akvárium, az A38 és az Anker’t lesznek, emellett a programban izgalmas napi eseményekkel részt vesznek majd a helyi közösséget képviselő partnerek is. A közreműködőkről és a napi programokról hamarosan további részleteket árulunk el.


telekom programajánló a38 szponzoráció electronic beats akvárium hercules and love affair omar souleyman volkova sisters ankert



2015.10.01. 09:49 – Lángoló

Úton, aztán ismét úton – WhoMadeWho-miniinterjú

Ma este koncert!

whomadewho.jpg

A dán WhoMadeWho kísérleti pop trió, vagy legalábbis valami ilyesmi: nehéz meghatározni, csak azt tudjuk, hogy valami nagyon új és megkapó - pedig már 2003 óta létezik. Sok helyen leírták, hogy a zenéjük igazán élőben üt, és talán így meg is értjük, hogy szinte egész évben csak turnéznak. Most éppen legutóbbi, Dreams című lemezüket utaztatják. Épp csak pár gyors kérdésre tudtuk elcsípni Jeppe Kjellberg gitárost a magyarországi állomás előtt, ami október elsején lesz a Dürer Kertben.


interjú pop whomadewho



2015.10.01. 09:42 – Lángoló

A világzene Budapestre költözik

A világzene fővárosává válik október 21-25. között Budapest, a WOMEX15 házigazdája. A WOMEX a műfaj első számú nemzetközi eseménye, egyszerre szakmai vásár és zenei fesztivál, ahol konferenciák, filmbemutatók és koncertek színesítik a Müpa színpadán. Az eseményeket az ünnepélyes Gypsy HeartBeats megnyitó gála; majd a hagyományos díjátadó és az idei WOMEX életműdíjasának, Cheikh Lô-nak a koncertje keretezik. 


hír világzene womex



2015.09.30. 20:00 – Lángoló

Itt a Pygmalion második EP-je

pygmalion.jpg

Nem ismered a Pygmalion zenekart? Akkor itt van róla néhány infó: a saját bevallásuk szerint modern rockot játszó, ám erőteljes punk és funk hatásokkal rendelkező együttes 2013-ban nyerte el végleges felállását. A zenekar Budapest számos underground klubjában fellépett már, emellett lehetőségük volt játszani több vidéki klubban, illetve néhány fesztiválon is, szóval még előttük az élet. Legutóbbi anyaguk, a Pygmalion című ötszámos EP 2014 júniusában jelent meg, majd turnéztak egyet a Solidmennel. Az alább bemutatkozó STND FR SMTHNG című kislemez dalait még 2014 decemberében kezdték el rögzíteni a STAMUSIC Studiosban Stámusz Ferencnél, míg a keverést és a masteringet Brucker Bence végezte a SuperSize Recordingban. A lemez dalai elérhetőek lesznek október 3-tól a Spotify, Deezer, illetve iTunes felületén is, de alább már meg is hallgathatók.


premier rock hír pygmalion



2015.09.30. 16:30 – Hirdetés

Eredeti KISS-taggal ünnepel a KISS Forever Band a Barba Negrában

Bruce Kulick is színpadra lép velük szombaton

kissforever.jpgA KISS Forever Band, Európa első számú KISS tribute bandájaként gyakran olyan hűen reprezentálja kedvenceit, hogy igencsak nehéz megkülönböztetni őket az eredeti formációtól, Idén ősszel, huszadik születésnapjuk alkalmából hatalmas bulira készülnek ugyanis a srácok, a hab pedig az ünnepi tortán egy igazi sztárvendég lesz, hiszen a KISS egyik, 1984-től 1996-ig tartó aranykorszakának gitárosa, Bruce Kulick fogadta el meghívásuk, aki 1988-os KISS - koncert óta most látogat először ismét hazánkba.


hirdetés születésnap programajánló kiss forever band bruce kulick barba negra



2015.09.30. 16:00 – Lángoló

Filmes, magyar nyelvű klipet adott ki a Cadaveres

Lángoló Premier

cadaveres2015.jpg

A Cadaveres zenekar idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A kerek évforduló alkalmából egy különleges EP-t is kiad a székesfehérvári csapat, a digi-pack csomagolás hét, főként magyar nyelvű dalt rejt, de erre akár a Hazai címből is rá lehet jönni.A számok szorosan kapcsolódnak a zenekar 2013-ban kiadott Demoralizer lemezéhez, ugyanis az eredeti, angol nyelvű verziójuk ezen az albumon vannak. A magyar nyelvű dalok mellet vannak akusztikus átiratok is és egy Ákos-szám, a Szeress így... újraértelmezése is. A zenekar nem titkolt szándéka, hogy az EP dalaival bekerülhessen a legtöbb hazai rádió műsorába, ami ezidáig csak ritka alkalmakkor sikerült. A felvételek Érden készültek Varga Zoltánnal a SuperSize Productionban. A lemez amúgy hivatalosan július 21-én jelent meg, de az alábbi klip abszolút friss, itt lehet látni először. Lemezbemutató bulik is lesznek. Október 3-án a Dürer Kertben Budapesten, október 10-én pedig a debreceni Dharma klubban.


premier metál hír cadaveres