2015.11.05. 10:00 – dankógábor

Az Antemasque kvázi egy komplett új lemezt eljátszik a mostani koncertjein

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

antemasquelivebarker.jpg

Az Antemasque-ban most a Blink-182-s Travis Barker a dobos, de ezt tudjuk. Azt is sejtjük, hogy a zenekar új dalokon dolgozik. Illetve ez most már nem sejtés, hanem biztos. Ugyanis a volt Mars Volta-sok prog punk zenekara éppen Amerikában turnézik, ahol esténként tizenegy dalt játszanak. Ez oké, van mér nekik egy nagylemezük, nem nehéz ahhoz a tíz dalhoz még egy soha nem hallottat hozzácsapni, gondolhatnánk. De rosszul gondoljuk. A tizenegy dal közül összesen három van rajta az első lemezen, az összes többi eddig nem hallott szám, köztük egy Joe Jackson-feldolgozással. Az, hogy ebből mikor lesz lemez, csak az Isten tudja, de tulajdonképpen bármikor meglephetik a rajongókat vele, kitelik tőlük. Meg az is, hogy újra beharangoznak egy európai turnét magyar állomással, aztán lemondják az egészet a francba, mint ahogy tették azt legutóbb. Biztos új dalokat kellett rögzíteni. Ja, itt az első barkeres koncert az elejétől a végéig:


punk rock hír prog antemasque



2015.11.04. 19:23 – dankógábor

Az Avenged Sevenfold miatt lépett le a Bad Religion dobosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wackerman_img_8017.jpg

Az Avenged Sevenfold bejelentette, hogy az új dobosuk Brooks Wackerman lett. A metálzenekar eredeti dobosa a 2009-ben elhunyt James "The Rev" Sullivan volt, akit egy ideig Mike Portnoy pótolt, majd Arin Ilejay lett a végleges megoldás. Vele viszont nem voltak elégedettek, így kerestek egy olyan zenészt, akinek hozzájuk hasonlóan színes a zenei előélete. Wakerman már amúgy 2009-ben is felmerült, de akkor nagyon elfoglalt volt a Bad Religonnel. Lényegében mindenkit, még a punkzenekar tagjait is meglepte, hogy a dobosuk, Brooks Wackerman egyszer csak fogta magát, és átment az Avenged Sevenfoldba. Wackerman azt nyilatkozta, hogy tényleg kemény volt megmondani a többieknek a hírt, de végül elfogadták a döntését. A dobos egyébként annak idején metálzenekarban kezdte. A Bad4Good volt az első zenekara, akikkel egy lemezt adtak ki 1992-ben Joe Satriani producerkedésével. Wackerman akkor 15 éves volt. Később dobolt az Infectious Groovesban, a Suicidal Tendenciesben is, de a Korn 2007-es lemezén is játszott. Most meg játszhat Metallicát:


punk rock metál hír bad religion avenged sevenfold



2015.11.04. 15:01 – Szponzorált Tartalom

Vasárnap Midnight Music a Millenárisban

Klasszikus zene, online stream és interaktív játék azoknak, akik éjjel élnek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mm.pngHallgattál már komolyzenét éjszaka, szórakozóhelyen, babzsákfotelekben úgy, hogy meg is ismerheted az adott mű hátterét? A Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar immár tradícióvá vált éjféli koncertjeit azoknak a fiataloknak találta ki, akik nyitottak, szeretik a művészetet és a különleges élményeket. Ha te is közéjük sorolod magad, itt az alkalom, hogy meglátogass egy nem mindennapi hangversenyt. Zakó, estélyi nem kötelező! Az idei sorozat most vasárnap veszi kezdetét a Millenáris Teátrumban. Előtte pedig képezheted is magad egy, az Akvárium előtt található installáció segítségével. 


millenáris szponzoráció komolyzene akvárium bzf budapesti fesztiválzenekar midnight music



2015.11.04. 14:00 – Hirdetés

Jojo Mayer szombaton újra Budapesten

Különleges koncertre nyerhettek páros belépőt!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jojo.jpg

A svájci dobzseni, Jojo Mayer Nerve nevű világszerte ünnepelt zenekarával tér vissza Budapestre. Akváriumos fellépése minden túlzás nélkül presztízsértékűnek nevezhető, hiszen őszi turnéja keretében Brighton, Manchester, Bristol és Isztambul után, valamint Jakarta és Tokió előtt szerepel Budapest.A koncertre most egy páros belépőt is nyerhetsz az Akvárium felajánlásában. Továbbin infók és játék a hajtás után!


hirdetés játék dob elektronika nerve akvárium jojo mayer progamajánló avantárd



2015.11.04. 12:31 – dankógábor

Tíznapos lesz a Rockmaraton fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt írták a szervezők, hogy 

Minden évben rossz, ha vége van? Hát a követező olyan hosszú lesz, hogy könyörögni fogtok, hogy fejezzük be, és utána egy évig látni sem akarjátok majd egymást, sőt metalt sem akartok majd hallani! Jövőre 10 NAPOS LESZ A ROCKMARATON, ezzel történelmet írunk, megcsináljuk a világ leghosszabb rockfesztiválját. Kezdjétek el felkötni a gatyátokat, ha túl akarjátok élni ezt a maratoni bulit!

Ezt tényleg ki kell caps-lockozni, mert ilyenről nem nagyon hallottunk. A fesztivál egyébként pár éve még meg akart szűnni, most meg ez. Hát mik vannak! Mellesleg az idei helyszín, a dunaújvárosi Szalki-sziget elég jó is volt, láttuk mi is. A rendezvény Facebook-oldala most is ezt jelöli meg címnek, viszont eredetileg csak arról volt szó, hogy csupán idén jön el Pécsről a buli. Aztán majd meglátjuk.


fesztivál hír rockmaraton



2015.11.04. 10:58 – dankógábor

A Foo Fighters színpadra hívta az őket Olaszországba könyörgő vírusvideó készítőjét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugye emlékeztek még erre a videóra?

Akinek nem esne le, azoknak elmondom, hogy ezer ember játssza el a Foo Fighters Learn To Fly című dalát. Az volt a nagy összejövetel célja, hogy az olaszországi Cesenába könyörögjék a zenekart. A terv bevált Dave Grohlék annyira meghatódtak a dolgon, hogy el is mentek. A koncert kedd este volt, és természetesen színpadra hívták Fabiót is. A nagy köszönömmondás után pedig egy punk gyerek dobolta el tökéletesen a Queen David Bowie-val közös Under Pressure című dalát, miközben Taylor Hawkins Foo Fighters-dobos énekelte a számot. Itt a videó róla:


rock hír olaszország foo fighters



2015.11.04. 09:34 – Hirdetés

Tiszta őrület lesz a péntek este az A38-on, mivel fellép a Shining

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A norvég Shining idén járt már Budapesten, az A38 szervezésében a Barba Negra Clubban, Devin Townsend előzenekaraként. A súlyos és zseniális "fjordcore-formáció" ősszel visszatér, ezúttal az A38-ra, hogy megmutassa, milyen is az igazi, kopromisszumok nélküli jazzpunk.


jazz metál hír shining



2015.11.03. 16:31 – Lángoló

Már 32 halálos áldozata van a bukaresti klubtragédiának

Megemlékezés és segítségnyújtás a Fokfesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A szombati első hírek szerint 27 áldozata volt a péntek esti bukaresti klubtragédiának, de keddre már 32-re emelkedett a halottak száma. A román egészségügyi miniszter szerint viszont ez a szám akár meg is duplázódhat, mivel 130 embert még mindig kórházban ápolnak, többet kritikus sérülésekkel, köztük az öttagú zenekar három életben maradt tagját is. (Egyes, meg nem erősített hírek szerint már most bőven 50 fölött van a halottak száma, csak a román hatóságok ezt eltitkolják.) Az áldozatok az égési sérülések és a füsttel belélegzett mérgező gázoktól haltak meg. Szakértők szerint a klub hangszigetelő szivacsa a rendkívül mérgező, hidrogén-cianiddal töltötte meg a klubot az égés során. 


hír románia bukarest tragédia klubtűz



süti beállítások módosítása