2016.02.02. 09:57 – Lángoló

Az Akvárium a legjobb klub Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

akva.jpg

De annyira a legjobb, hogy a szórakozóhely nyerte a “Legjobb Nagy Klub”, a “Legjobb Koncerthelyszín” és a “Legjobb Kis Klub” kategóriát is. Utóbbit az Akváriumon belül működő VOLT Music Bar nyerte. A díjat a Budapest Nightlife Awards adta. Káldor Mihály, az Akvárium Klub vezetője mondta:

A nyitáskor arra tettünk ígéretet, hogy Budapest egy olyan új kulturális központtal gazdagodik, amelyre nemcsak mi, de a közönségünk és a fellépőink egyaránt büszkék lehetnek majd. Ez a három díj számunkra igazi visszajelzés, hogy jó úton haladunk, és eredeti céljainknak megfelelően olyan meghatározó tényező lettünk Budapest életében, ahol valóban jól érzik magukat a vendégeink.

Káldor azt is elárulta, hogy az Akvárium Klub csapata 2016-ban is azon dolgozik, hogy továbbra is méltóak legyenek ezekre a címekre.

A téli időszakban az Akvárium Klub vendége lesz többek között Lajkó Félix, aki ritka citerás-party koncertjével jelentkezik, de új lemezével érkezik az Erzsébet térre Palya Bea, ugyanitt debütál Geszti Péter új produkciója is, színpadra lép a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Magashegyi Underground, őszi koncertje után újra itt játszik a Bin-Jip és a második születésnapi bulija alkalmával először lép fel önállóan a Nagyhallban a Margaret Island. Bemutatkozik Delov Jávor, a Random Trip improvizációs estek fő emberének új, saját projektje, a Copy Con április elsején lép fel, de a tavaszi turnéjuk egyetlen budapesti klubkoncertjét az Akvárium Klubban tartja az Ivan & The Parazol is. Természetesen a Nagy-Szín-Pad! verseny is itt lesz.

Lesz még Marina and the Diamonds, az A38 hajó szervezésében ugyancsak az Akváriumban pótolja tavaly elmaradt fellépését az Eagles Of Death Metal és érkezikt Jamie Woon is.

A “20 éves a magyar drum and bass” programot jegyző Bladerunnaz pedig az egészesetés, több termet érintő program keretében többek között Wilkinsont látja majd vendégül. És ha már elektronikus zene, a következő hónapokban olyanok lépnek fel az Akvárium Klubban, mint Sasha, Wilkinson, Moderat, VINAI, Sam Paganini (Plastic w/HotX), Guy J, James Zabiela, Monika Kruse, Alle Farben, Marshmello, Super Flu és még nagyon sokan mások. Klubsorozatot indít a Viva TV és a MusicFM és itt mutatja be a közönség előtt új albumát Karányi is.

A VOLT Barban indul Gabor Kraft sorozata, az Invisible Light, a Truesounds csapat két-havi estjét, a GLOW-t, de megszokott bulival jelentkezik a Deep in the City, a MadeInn, a Girly (Karányi & HiFly), a Get Exited (Mateo & Spirit), a DJ Gozth vezette rnb/hiphop/trap night és olyan DJ-k teszik tiszteletüket a következő hetekben a VOLT Barban, mint Presindent Bongo (GusGus), Peter Kruder, vagy Nicola Conte. 


hír akvárium



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása