2016.02.04. 13:39 – Lángoló

Dalba foglalta idei terveit a Punnany Massif

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

punnnanypalmafa.jpg

2016-ban a Punnany Massif inkább alkotni fog, mint koncertezni. Összesen négy fesztiválos fellépésük lesz, a Szigeten, a Volton, a Balaton Soundon és a Strandon, illetve még négyszer lehet őket látni majd a Budapest Parkban. Ebből egy a most megjelenő Fel kislemeztilógia második részének bemutatója, egy a most tízéves Körkorkép albumuk ünneplése (ezek egymás utáni nap lesznek május 13-án és 14-én), egy a pécsi zenekar születésnapja július 23-án, egy pedig a Budapest Park szezonzáró bulija szeptember 24-én. Koncertek ezután csak december lesznek, akkor is az akusztikus előadásukkal turnéznak majd országszerte.

A csütörtöki sajtótájékoztatón jelen volt Dolezsai Gergely is az OTP bank képviseletében, aki meglepetés repjegyeket adott a duónak, hogy kellően fel tudjanak készülni a kreatív időszakukra. Farkas "Wolfie" Roland elmondta, nagyon örülnek, hogy ilyen sikeres koncertzenekar lettek, de most vissza szeretnének térni a gyökerekhez, ahhoz, amiért ezt az egészet elkezdték, az önmagukért zenéléshez. Többek között erről is szól az új videójuk, amiben Wolfie a rajongóknak írt szöveget, Felcser Máté pedig a zenekart kritizálóknak küldött üzenetet, illetve a szövegben az is benne van, hogy a mai napig alig hiszek el, hogy kis pécsi gyerekekként indulva hová jutottak. 

A zenekar egyébként most nyerte el a Youtube-tól a Silver Play Button díjat is, amit azoknak a csatornáknak adnak, akik jelentős tömegeket mozgatnak. A djíhoz, amit a 100 ezer feliratkozó után kaptak, a Youtube magyarországi menedzsere, Bíró Pál is gratulált, aki Gallasz Enikővel, a WMMD Kft. ügyvezetőjével karöltve elmondta, hogy a Punnany Massif remek példája annak, hogy hogyan lehet színvonalas és sikeres promócióra, bevételszerzésre használni a digitális szolgáltatásokat, főként a Youtube-ot.


pop hiphop hír rap punnany massif



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása