2016.04.20. 13:39 – Lángoló

Visszatér az első angolul éneklő magyar zenekar - The Houdinis-dalpremier

Lángoló Premier

the_houdinis_band_photo1_sample_2000pxl.jpg

20 év szünet után újra koncertezik és lemezt ad ki a Houdinis, ami a nyolcvanas évek végén először írt teljes egészében saját, angol nyelvű számokból álló programot. A zenekar, melynek tagjait később a szélesebb közönség a Heaven Street Sevenben ismerhette meg, Ember címmel április 21-én jelenteti meg új lemezét. Előtte viszont itt egy dal az albumról Watch The Lights címmel.

A paksi Houdinis a nyolcvanas évek végén alakult olyan zenészekkel, mint a később a HS7-ben zenélő Orbán Gyula dobos és Balczer Gábor Ciba gitáros, valamint Gallyas Vilmos Giles basszusgitáros, de mellettük az évek során zenélt a csapatban többek közt a quimbys Kiss Tibi és Varga Livius is. A zenekar 1995-ig működött, ekkor nagyjából a HS7 indulásával egy időben parkolópályára került az együttes, mely három évvel ezelőtt újra aktivizálta magát. Mostanra – új tagokkal, Mihola Péter énekessel és Pintér Norbert gitárossal – elkészült a Houdinis új nagylemeze, az Ember (magyarul: parázs), melyet a Come Back című kislemezdal vezetett fel március végén.

A három évvel ezelőtti just for fun-koncert után olyan érzésünk volt, mintha felkapcsoltuk volna a villanyt egy virtuális raktárban, ahol húsz éve mi kapcsoltuk le a lámpát. Mindenki ugyanott állt a sok ötlet között, amit húsz évvel ezelőtt már nem volt miért rendszerezni, megvalósítani. Úgy döntöttünk hogy égve hagyjuk a villanyt, és sikerült még két remek embert szereznünk a cél megvalósításához

- mondja a zenekar dobosa, Orbán Gyula, míg az énekes, Mihola Péter szerint

az a legérdekesebb ebben a kalandban, hogy tudunk olyan dalokat írni, amelyekben a britpoptól a punkon át a metálig mindenféle stílus keveredik, de mégis egységesek.

Mihola az alább premierező dalról ezt mondta:

A Watch The Lights (leánykori nevén Kill This City) egyike annak a két Houdinis-dalnak, amik még a nyolcvanas években születtek és most újrahasználódtak. A két szám közül ebben van a nagyobb változás, a refrén kivételével gyakorlatilag egy új dalról beszélhetünk mind a zene, mind a szövegek terén. A mondanivaló azonban még mindig ugyanaz: akár össze is omolhat a világ körülöttünk, mi csak suhanunk az éjszakában.

Itt a dal:

A Deezeren április 21-től hallható, a többi fontos digitális felületen (iTunes, Apple Music, Spotify, Google Play, Tidal, Youtube, dalok.hu) április 25-től elérhető, 10 dal tartalmazó lemezt a Houdinis április 30-án a Barba Negra Trackben mutatja be (a Paddy and The Rats társaságában), ez lesz az együttes két évtized után első koncertje, majd június 2-án önálló budapesti klubkoncertet ad az A38 Hajó Tetőteraszán.


premier pop rock hír the houdinis



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.