2016.04.28. 15:07 – Lángoló

Ma este a Szabó Balázs Bandája nyitja a Budapest Parkot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szabobalazsbandaja_foto_nagymarton.jpg

Nagyszabású koncertre készül április utolsó csütörtökén a Szabó Balázs Bandája, ugyanis ők nyitják a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét, a Budapest Parkot. A koncert jelentőségét tovább emeli, hogy a multiinstrumentalista muzsikus és zenekara csaknem félév kihagyás után ezen a napon lép fel először Budapesten, a különleges alkalomra pedig több meglepetéssel is készülnek: a koncert egyik vendége Sárik Péter dzsesszzongorista lesz, illetve két év után először kerül a koncertműsorukba új, korábban nem játszott dal.

"Petivel mindig nagyon könnyen megértettük egymást. Dolgoztunk már együtt színházi projektekben, de még sosem muzsikáltunk színpadon közösen - egy évek óta dédelgetett álom válik most valóra.” – meséli az együttműködésről Szabó Balázs. Sárikon kívül a Four Bones Quartet harsonazenekar is csatlakozik a fellépők sorához a Budapest Park színpadán április 28-án, akik a tavaly decemberben megjelent Újracsalogató megcsalogató című albumon is közreműködtek már (a lemez a zenekar első, Megcsalogató című albumának újragondolása).

A rajongók számára örömhír, hogy a zenekar itt mutatja be első dalát is a 2014-es Élet elvitelre album kiadása óta, amely 2015-ben Fonogram díjat is kapott. Az elmúlt időszakban - gyakorta teltházas turnéállomások hosszú sora után - rövid alkotói szünetet tartott az ötfős csapat, amely során számos új dal született, ezek közül az első készre gyúrt darabot mutatják be most a Budapest Parkban.

A közelgő estéről így mesélt Szabó Balázs:

“Az ilyen nagykoncertek előtt mindig nagy az izgalom a zenekarban. Az adrenalin már sokkal a koncert kezdése előtt kézen fogja az embert és el sem ereszti: hol izgalmat sodor, hol csak ugráltatna, kiabáltatna hosszú percekig, majd legszívesebben leguggolna velünk, hogy senki ne lássa, hogy remeg a lábunk, aztán addig-addig dobálja játékosan az embert, hogy mire észrevesszük, már vége is a koncertnek. Minden mozdulatnak, minden gondolatnak, kimondott vagy kimondatlan szónak súlya, jelentősége van, hiszen egy hatalmas nagyító alatt történnek a dolgok. Nem mindennapi móka megélni ezt, és ehhez kell az emberek szeretete, figyelme, a zenésztársak szemmel tartó, megtartó biztatása, a színpadot körülvevő stáb drukkja, egyszóval sok-sok ember energiája, munkája. És amikor ez együtt van, akkor szinte kézzelfogható az idő és úgy megcsavarja az ember torkát, hogy ettől lúdbőrös lesz, néhány másodpercig nem kap levegőt, mert tudja, fontos dolog történt. Nehéz elragadtatás nélkül beszélni erről, de miért is kellene máshogyan, hiszen minden zenész álma, hogy egyszer így állhasson a színpadon, szóval már csak ezért is igyekszünk maradandóvá tenni ezt az estét.”

A különleges alkalomra további különleges vendégekkel és meglepetésekkel készül Szabó Balázs és bandája, ezeket viszont nem árulják el a koncertig. Az élet pedig a Parkbeli fellépés után sem áll meg: Szabó Balázsnak igen sűrű éve lesz, a klubkoncertek mellett a csendesebb Csöndkabát koncertekkel is járja az országot, illetve egy színdarabon is dolgozik, ahol egy személyben zeneszerző, író és rendező is.

A hangulat bemelegítéséről a Budapest Parkban egy kiváló fiatal énekes-frontember és csapata, a Lóci játszik gondoskodik.


pop rock hír szabó balázs bandája



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása