2016.05.05. 17:01 – Hirdetés

Akkezdet Phiai és Hősök szülinap a Budapest Parkban

35 évnyi tömény hiphop ma este

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

akph_hosok.jpg

A hazai hiphop közeg két jelentős zenekara ünnepli születésnapját ma este a Budapest Parkban. Az AkkezdetPhiai 20 éve, míg a Hősök 15 éve kényezteti a hiphop rajongók hallójáratait. Hihetetlen, de a két zenekar együtt immáron 35 éves, de lelkesedésükből és természetesen a szavakból továbbra is kifogyhatatlanok. További tudnivalók a buliról a hajtás után! 

Húsz éve fűzi a szavakat együtt Saiid és Újonc, igaz, akkor még Higher Tone Alliance néven kezdték meg közös pályafutásukat, majd pár évvel később Akkezdet Phiai néven folytatták a zenélést. Így a jubileum ünneplésekor tulajdonképpen kettejük egymásra találását, a duót éltetjük, akik olyan dalokat adtak nekünk, mint a Zenebuddhizmus vagy a Kottazűr. A kettős az elmúlt évek alatt a magyar underground hiphop színtér zászlóshajósa lett, nem hiába: Újonc és Saiid hihetetlen ügyességgel és finomsággal pakolgatja egymás mellé a szavakat, dalszövegeik már-már versként is helytállóak, rajongók ezrei idézik soraikat szentenciaként. A kerek évforduló alkalmából az Amoebával karöltve lépnek majd ki Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének színpadjára.

Előttük a tizenöt éves Hősök nyomja fel a közönség adrenalin szintjét nyelv megmunkáló szövegekkel és hatalmas hangulattal. A veszprém-pétfűrdői csapat 15 éve gyártja fáradhatatlanul a szövegeket, munkásságukat eddig hat lemez őrzi – idén pedig már egy EP-vel is gyarapították a diszkográfiát. Most, a jubileumi turnéjuk során Eckü és Mentha párosa vezet végig bennünket a teljes (h)őskorszakon, egészen a most megjelent Menj tovább című dalig, a jeles alkalomból pedig várhatóan Mr. JoeKer és Brash is tiszteletét teszi majd. A születésnaposok előtt a SoulClap játszik, utána pedig Gerysson, KoolKasko és Dj Quick lesznek az afterparty hangulatőrei.

További információk: https://www.facebook.com/events/1623575081231952/


programajánló koncert hősök akkezdet phiai budapest park



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása