2016.05.05. 11:23 – dankógábor

Az akaratról és a kitartásról szól a pozvakowski. új nagylemeze

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pozvakowski_promo_1000.jpg

Május 13-án jelenik meg hivatalosan mindenütt a pozvakowski. zenekar új nagylemeze Iterum címmel. Viszont az eredetileg győri, de ma már Budapesten alkotó experimentális noise rock csapat négyszámos albuma már most meghallgatható itt a Lángolón.

Darvas Ádám gitáros ezt mondja a lemezről:

Négy szám került a lemezre, de igazából egy egyben hallgatandó konceptlemezről van szó. A koncepció középpontjában az akarat, a kitartás, az emberfeletti teljesítmény, illetve az ezek előtti tisztelgés áll, ezt pedig a kerékpársport hőskorán keresztül mutatjuk be (Eddy Merckx, Fausto Coppi stb.). Ez nekem személyes szenvedélyem évtizedek óta, de a zenekaron belül is vannak komoly családi kötődések az országúti versenyzéshez. A borító és a számcímek is a maguk módján utalást tesznek erre, de igazából maga a sport dimenziója a legkevésbé fontos. Ez csak egy eszköz. Fontos kiemelni, hogy nem állítjuk magunkat párhuzamba azokkal a sportolókkal, akik mindent feltesznek egy cél érdekében, és erőn felül teljesítve elérik amit akarnak. Ugyanakkor mégiscsak 16 éve tekerünk az underground mocsarában töretlenül, változatlan felállásban, csak a magunk feje után menve, nemcsak zeneileg, gondolatilag, hanem ideértve az élő fellépések során felvonultatott -szerte a világon egyedülállónak számító - vizuális show-t, amely ugyanolyan fontos részét képezi az előadásnak, mint bármelyik hangszer.

Az anyagot a pozvakowski. élőben rögzítette egy Zenekápolna nevű Győr melletti (Vámosszabadi) stúdióban, Kapui Szabolcs hangmérnök keze alatt, aki a Grencsó Kollektíva, Szabados György vagy a Mezei Szilárd trió munkáiról lehet ismert. A lemez keverését a Nadír dobos Fekete Szabolcs végezte, aki a Nadír anyagai mellett például a Ghostchant EP-it is keverte.

A lemez digitálisan a GarageLive Records jóvoltából május 13-tól elérhető lesz minden jelentősebb online áruházban (iTunes, Spotify, Deezer, GooglePlay stb.). A CD formátum gyártása folyamatban van, a hónap közepétől megvásárolható a Wave hanglemezbolban, a Klub Vittulában vagy rendelhető a GarageLive-tól is közvetlenül.

A lemezbemutató koncert a GMK-ban lesz, június 18-án. Addig a kvartett még megy Szlovéniába, illetve egy három koncertes Cseh körük is lesz.

És akkor jöjjön a már első hallgatásra is egészen kiváló, csaknem neurosisos súlyosságú lemez:


premier rock metál hír post noise instrumentális pozvakowski



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása