2016.05.05. 09:06 – Gnosis

Fojtogató norvégok - Kvelertakék új lemezzel és önmagukkal jelentkeznek hamarosan hazánkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ddh.jpg

A Kvelertak 2010-ben kezdte el világhódító útját a papíron kissé furának ható rock and rollos blackmetallal, bár ez utóbbi címke azért maradt rajtuk leginkább mert egyes nótáikban hóviharszerű tempót diktálnak, valamint az énekes folyamatosan károg. Egyébként inkább a lazább, dallamosabb vonalat követik, ami a pop és a metal közt lavíroz, láthatóan sikerrel. A debütalbum (Kvelertak) a fél világot levette a lábáról, a 2013-as folytatás (Meir) szintén megnyert magának új embertömegeket, pedig sokkal gyengébb dalok születtek akkor, mint az első lemeznél. Elég csak nálunk is megnézni, hogy míg a 2010-es év végi Lángolós toplistán hány embernek került fel a listájára egészen előkelő helyre az első lemez, addig a második korongnál senki se érezte úgy, hogy égesse magát vele bármilyen listán is.

Viszont koncerten mindig hengerelnek és talán a Meir okozta téblábolást a Nattesferd című harmadik albumukkal (megjelenés május 13) újra táncolós öldökléssé varázsolják. Pláne, hogy bő egy hónapra rá lemezbemutató turné keretében az A38-on ismét fellépnek nálunk. Két új dal már meg is hallgatható Nattesferd-ről:


koncert kvelertak black and roll



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.