2016.05.11. 16:00 – Gnosis

A halál a mi otthonunk - Numenorean-dalpremier

Lángoló Premier

url.jpg

A kanadai Numenorean akár nu-metalt is játszhatna a neve alapján, de ők inkább a felszínes és pénzhajhász műfaj helyett egy másikban, a post-black metalban szeretnek alkotni. Ebből máris egyenesen következik, hogy a háromperces slágerparádé helyett a lassan kifejtős, gondolkodtatós zenélést élvezik igazán, komoly mondanivalóval  megspékelve. A lemezükhöz egy igen megosztó borítót választottak (lásd lentebb), ami nem mindenkinek fog tetszeni, sőt, kifejezetten rosszul fogja tőle magát érezni, pedig se vér, se belek nincsenek rajta, hanem egy halott kislány 'csak'.

A zenekar fogalmazása szerint azért születtünk a világra, hogy minél előbb meghaljunk és akkor válik minden teljes egésszé és leszünk igazán boldogok, ha végre hazaérhetünk (innen a lemezcím is, a Home) a halál segítségével. A kislány pedig nem mást, mint az ártatlanságot a romlatlanságot szimbolizálja, aki mosolyogva fekszik élettelenül, érintetlenül minden felnőttkori csacskaságtól, úgymint pénz, siker, féltékenység, szex, drogok. So deep és elgondolkodtató.

A címadó és egyben a nyitószám most meghallgatható nálunk is, bár e dal alapján a zenekari filozófia erősebbnek tűnik, mint maga a zenéjük. Harmadik meghallgatás után sem tudott ledönteni a lábamról ez a kilenc percen keresztül hömpölygő áradat ezzel a semmilyen károgással (a zenekar mind az öt tagja énekel a lemezen egyébként). Az érződik, hogy a Deafheaven és a Lifelover nagy hatással volt a csapatra, de van még hova fejlődniük dalírás terén. Ettől függetlenül a teljes lemezt várjuk, hátha javul az összbenyomás a Numenoreanról.

som391-numenorean-500x500px-72dpi-rgb.jpg

A Home július 22-én jelenik meg.


kanada som postmetal numenorean post-black metal



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mornambar-Totto 2016.05.15. 15:38:55

A borítón meg énszerintem van vér :D