Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szeptember 30-án jelenik meg az Opeth tizenkettedik, magyarul Boszorkány című nagylemeze. Angolul sajnos már nem írhatom ide, mert fent kétszer is szerepel. Ugyan az egy új dalon kívül mást még nem hallhatunk a lemezből, az már most biztos, hogy továbbra is maradtak a srácok a progresszív rockos megközelítésnél. Viszont lesznek azért metálosan megdörrenő riffek is. További érdekes részletek a hajtás után.
Mikael Åkerfeldt zenekarvezető januárban állt neki a lemez megírásának, amikor a kiadó ráparancsolt, hogy májusra készen kell állniuk a stúdiózásra. Szerencsére a nyomás inspirálólag hatott rá, és időben neki is tudtak látni a következő munkafázisnak. A felvételek a wales-i Rockfield Studios-ban készültek, a világ zajától távol, idilli környezetben. A frontember gálánsan be is mutatja nekünk a helyszínt egy most még csak az első résznél járó videóriport-sorozatban. Egyelőre különös hangsúlyt helyez az épületegyüttes azon részeire, ahol nem dolgozott a zenekar. Persze könnyen érthetővé válik a dolog miértje, amikor azon a zongorán klimpírozik, amelyiken Freddie Mercury játszotta fel anno a Bohemian Rhapsody-t.
A lemezen tizenegy dal lesz hallható, ám a bónuszos verzión lesz még két új nóta, illetve három koncertfelvétel is. Aki további infókat szeretne, az megnézhet még egy friss, angol nyelvű interjút Fredrik Åkesson gitárossal. Amelyben sok egyéb mellett elhangzik, hogy a későbbiekben van még esély hörgős énekre, ha a zenekarvezetőnek lesz kedve hozzá. Ebből annyi mindenképpen következik, hogy a Sorceress-en egyelőre nincs ilyesmi.
Nincs más hátra, minthogy bemutassuk a címadó dal szöveges videóját. A lemez- és single-borítóra építő filmecske képileg elég jól sikerült. A lustáknak, félősöknek, vagy bizonytalanoknak mindjárt azt is leírom, hogy a zene milyen, de csak a szám után, mert nem akarok senkit sem befolyásolni:
Az elején lévő elmegy-kategóriás, meg a végére tett egész pofás, billentyű vezérelte progrockos rész közé van tapasztva egy-két oda egyáltalán nem illő, se nem túl fogós, se nem túl ötletes metáltéma. Úgy ötödikre nem rossz azért, és Åkerfeldt énekdallamai sem rosszak, bár meg kell hagyni, elég ismerősek. Az összképet tekintve valahogy a Heritage második fele ugrik be, ott voltak ilyen ötletszerűen egymás után rakott dolgok. Azaz egyelőre nem vagyok lenyűgözve, bár az borítékolható, hogy rengeteg minden lesz még a lemezen, amiről egyelőre fogalmunk sem lehet, és biztos lesznek kimagasló momentumok is.
Ami viszont tagadhatatlanul dicséretes, hogy Åkerfeldt az utóbbi lemezekkel egyfajta missziós tevékenységet is folytat, a 70-es évek progresszív rockjának elfeledett gyöngyszemeire igyekszik ráirányítani a figyelmet.*
*Például a Pale Communionon egy dal formájában is komoly tisztelgést kapott Goblinról nem tudom, ki hallott korábban, illetve mostanában az Il Paese del Balocchi került nála elő több interjúban. Úgyhogy az érdeklődők kedvéért gyorsan utánuk is néztem. Egyetlen lemezüket még 1972- ben adták ki, amelybe a linkre nyomva bele is lehet fülelni. Valóban jó kis anyagnak tűnik, de akik még nem hallottak rock progressivo italianót, azok vigyázzanak, mert eleinte túlzottan negédesnek tűnhet, főleg az eléggé patetikus, romantikus énekstílus, meg a sok finom, leállós, szimfonikus rész miatt.
