Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Elég régen jelentkeztünk már dalmegosztással, de gondolom a magyar zenekarok is inkább azzal voltak elfoglalva az utóbbi időben, hogy nyaraljanak és fesztiválokra járjanak, így nem meglepő, hogy a szokásosnál kevesebb újdonsággal jelentkeztek. Mostanra azért összegyűlt egy főleg gitáralapú válogatás többek között olyan zenekarokkal, mint a Néhai Bárány, a WNTS vagy a hiperkarma. A szerdán kezdődő Szigeten csak ez utóbbit csíphetitek el, de ki tudja, lehet, hogy pár év múlva a listán szereplő más előadók is eljutnak a legnagyobb hazai fesztiválra, szavazni pedig természetesen mindenkire lehet a poszt végén.
Tavasszal tervezi kihozni negyedik albumát a hiperkarma, amiről az első két dal már meg is jelent. Ezek közül a jobban sikerült délibábot mutatjuk most meg, ami meglepően popos és boldog lett, ehhez hasonló hiperkarma-dalt még soha nem hallhattunk, az biztos. Zeneileg leginkább a tesséklássék folytatásának érzem a számot, ami az előző albumról messze a kedvencem volt, úgyhogy nem meglepő módon szerintem ez is tök jó, és abszolút megy hozzá az infrahekkelt kamerával készített klip is, melynek a ZUP-ból ismert Farkas Kriszta a főszereplője. A dal szokatlansága miatt persze megjelentek a fanyalgók, akik szerint a délibáb már nem is hiperkarmás, de igazából nincs igazuk, szóval lehet örülni nyugodtan Bérczesi Robival együtt.
Második dalát hozta nyilvánosságra a Kisesti a tavalyi Nyugi után, ami a 30Y-ból ismert Varga Ádám producerkedése mellett készült el. A Lehet örökre a mai fiatalok magánéleti problémáiról szól, szóval leginkább párkapcsolati, szerelmi dolgokról, és szexről. Igazából ha az ember maga elé képzeli, hogy milyen lehet a másodvonalas hazai alternatív rock, akkor valami olyasmire gondol, mint ez a dal: nem túl érdekes zene, a tehetségkutatós popnál kreatívabb, de azért nem igazán színvonalas szöveg, low budget megoldások, és az ebből kihozott némi szellemesség, ami itt a dal feliratozásában jelenik meg.
Planemo néven lehet találni a Facebookon egy rendkívül ismeretlen minnesotai zenekart és egy még kevésbé ismert szkopjei kisvállalkozást is, de most nem ezekről lesz szó, hanem egy magyar csapatról, akiket én nem találtam a közösségi oldalon, viszont nemrég jelent meg első kislemezük. Az album stílusát leginkább melankolikus, visszafogott rocknak mondanám, és időnként még a Coldplay is eszébe juthat róla az embernek, főleg a lemez elején. A hasonlat teljesen azért mégsem állja meg a helyét, mert a Planemo jóval gitárközpontúbban próbálja megfogni ezt a hangulatot, ami egész jól sikerül is neki, én például vacsi után kellemesen bepilledtem a Chasing Echoes-ra.
Az index tavalyi dalversenyét megnyerő és a nyitóképen is látható Néhai Bárány ismét új klippel jelentkezik, új nagylemezük pedig akár már idén el is készülhet. A zenekar az egyébként a 30Y-nal közös turnén debütált Mar/Ad névre keresztelt új dallal is bizonyítja, hogy van benne potenciál bőven, és elsősorban zeneileg tartalmaz érdekes megoldásokat, ilyen például a szám vége felé hallható szóló, vagy a verzék ritmusa. Mindemellett a szöveggel sincs semmi baj, úgyhogy sok szeretettel várom az új albumot.
Dzsessz nem igazán szokott szerepelni a dalmegosztásban, de a geometro az élő példa arra, hogy azért ennek a műfajnak is vannak feltörekvő képviselői itthon. Mondjuk azért ők sem tisztán dzsesszt játszanak, hanem merítenek egyéb műfajokból is, ami létrejön, azt pedig úgy nevezik, hogy organikus városi zene – ebből a kettősségből ered a zenekar neve is, ami egyben a Suzuki Swift amerikai elnevezése is volt, bár ezt ők is csak utólag tudták meg, nem csak mi. Azokon kívül, akiket idegesít ez a műfaj, szerintem mindenkinek vannak olyan hangulatai, amikor jól esik neki az ilyen zene, úgyhogy ha pont ilyenben vagytok, bátran hallgassátok meg a Deer in the Disco-t.
Nagyon jól indul Váray László és a Colombre Band legújabb klipes dala, a Hacacáré, legalábbis nekem tökre tetszik az a laza kezdés, amiről távolról még az Autó egy szerpentinen is eszünkbe juthat. A dalhoz készített videó pedig gyakorlatilag egy bábfilm némi digitális kompozit technikával vegyítve, a győri Vaskakas Bábszínház színészei működtek közre a forgatásban. Rendezőként pedig az a Cseh Róbert, akivel a formáció előző klipje két filmfesztiválon is díjat nyert, azt a klipet itt lehet megnézni.
A kétezres évek közepén alakult az erdélyi No Sugar, de igazán csak nemrég indultak be, amikor is megszűntek a sorozatos tagcserék a zenekarban. A kiegyensúlyozott környezetnek hála készítettek néhány saját számot is, ilyen például az alább hallható Hiszek benned, ami egy zeneileg és szövegileg abszolút rádióbarát poprock-dal, legalábbis az lett volna abban az időben, amikor még játszottak ilyesmit a rádiók. Én egyébként leginkább a szövegvideóval tudtam azonosulni a dal kapcsán, holnap ugyanis körülbelül tizenhat óra kocsikázás vár rám, de egyelőre úgy látom, hogy a zenekar új EP-jét nem fogom magammal vinni az útra.
A WNTS a közmédia elég szellemes kifigurázásával hívta fel magára a figyelmet, a Köszmédia sikerét viszont azóta nem tudták megismételni, hiába jött ki egy EP-jük és egy közös számuk is a Baszódjál meg KDNP-ért felelős Apa zenéllel. Ezúttal nem saját szöveggel próbálkoztak, hanem a hetvenöt éve elhunyt Babits Mihály egyik versét dolgozták fel, mert szerintük a Fekete ország sorai minimális módosításokkal teljesen jól működnek trappes alapon is. A sok repetitív rész miatt ez még akár így is lehetne, de az a helyzet, hogy a WNTS megoldása egyszerűen nem elég érdekes ahhoz, hogy működjön.
