2016.09.04. 15:30 – Nihil_AK

Vasárnapi kirándulás az Abbey Roadra

Napi könnyű

abbey-road-sign.jpg

Szeptember 4. Franciaországban kikiáltják a köztársaságot. Geronimo leteszi a fegyvert, befejeződik az amerikai indián háború. A Fidesz a Liberális Internacionálé teljes jogú tagja lesz, Kenderesen újratemetik Horthy Miklóst. A szelíd motorosok premierje Londonban. Az Oasis énekese, Liam Gallagher kisebbfajta botrányt okoz az MTV Awards díjkiosztón, amikor a Champagne Supernova előadása közben sört köp a közönség soraiba, és bátyja szólója közben pofákat vág. A Beatles hat dalt rögzít a londoni Abbey Road stúdióban.

Úgy látszik, ez a nap a Beatleshez kapcsolódó évfordulók epicentruma. 1972-ben John Lennon és Yoko Ono szerepelnek a Jerry Lewis MDA Telethon Show című műsorban. 1968-ban a zenekar promóciós videókat készít a Hey Jude és a Revolution dalokra egy 36 fős zenekar és 300 rajongó közreműködésével. 1962-ben pedig először dolgoztak hivatalosan az Abbey Road stúdióban, olyan dalokat rögzítve, mint a Love Me Do, vagy a Please Please Me.

Kevés olyan hangstúdió van, amely mára turistalátványossággá avanzsált, de az Abbey Road ilyen. Olyannyira, hogy a honlapjukon külön figyelmeztetés található arról, hogy ez egy működő hangstúdió, így a nagyközönség számára nem nyitott, és turistacsoportokat sem fogadnak. Eredetileg szimplán EMI Studiosnak hívták. Az 1831-ben épült, kilenc hálószobás lakóházat 1931-ben vásárolta meg az EMi elődje, a Gramophone Company. Sokáig elsősorban komolyzenei felvételek készítésére használták, ami nem is csoda, hiszen a valójában három stúdióból álló komplexum legnagyobb termében gond nélkül elfér egy komplett szimfonikus zenekar. Ennek megfelelően manapság is rengeteg filmzene készül itt. John Williams és a Londoni Filharmonikusok a Jedi Visszatér óta a Star Wars franchise összes részének zenéjét ebben a stúdióban vették fel, de itt keverték Gyűrűk Ura-triológia hanganyagát is. 

Első rockzenészként Cliff Richard dolgozott itt 1958-ban első, Move it című kislemezén. Kísérőzenekarát ekkor még The Shadows helyett The Driftersnek hívták. A Shadows később is rengetegszer dolgozott itt, akárcsak a The Beatles, akik 1962 és 1970 között szinte minden felvételüket itt készítették, 1969-es lemezüket pedig a stúdió előtt utcáról nevezték el, a stúdió pedig az albumról kapta mai nevét egy évvel később. A gyalogosátkelő, ahol a lemezborítón szereplő fénykép készült, azóta is a rajongók zarándokhelye, de időről-időre arrafelé vetődik néhány tréfás kedvű zenekar, hogy a maga módján megismételje a képet, mint a Red Hot Chili Peppers, vagy legutóbb Abbath két hotdogozás között.

Persze a Beatles és a Shadows mellett a mindenkori popzenei élvonal folyamatos munkát biztosított a stúdiónak,hiszen rengeteg zenekar és előadó dolgozott itt azóta. A teljesség igénye nélkül: Hank Marvin, szólóban George Harrison és John Lennon, David Gilmour, Roger Waters, Yehudi Menuhin, Placido Domingo, az Alan Parsons Project, a Rush, az Oasis, a Radiohead, Alanis Morrisette, Lady Gaga, a Nightwish, és itt készült a Depeche Mode Ultra című lemeze 1996-ban. Állandó vendég volt a Pink Floyd is a The Piper At The Gates of Dawn című debütalbumtól egészen az 1975-ös Wish You Were Here-ig. Saját stúdiójuk, a Britannia Row csak az Animals felvételei előtt épült fel, a sors fintora, hogy azt a lemezt leszámítva nem is dolgoztak ott többé, de erről majd máskor.

syd_1.jpg

Utolsó Abbey Road-beli munkájukkor, 1975. július 5-én látogatta meg őket teljesen váratlanul korábbi énekesük, Syd Barrett. Nick Mason dobos visszaemlékezése szerint épp a keverőszobába tartott, amikor észrevett egy kövér, leborotvált szemöldökű, kopasz pasast, lepukkant barna esőkabátban, műanyag bevásárlószatyorral, jóindulatú, de végtelenül üres arckifejezéssel. Barrett volt az. Először azt gondolták, az EMI egyik munkatársa, végül Gilmour ismerte fel. Beszélgettek vele, de Mason szerint Syd ha meg is szólalt, csak csapongott, nem igazán fejezte ki magát világosan. Aztán megmutatták neki a Shine On You Crazy Diamond felvételét, de nem mondott rá semmit, majd amikor megkérdezték, hogy lejátsszák-e újra, azt válaszolta, hogy annak mi értelme lenne, amikor épp most hallgatták meg. Aztán csatlakozott a stúdió büféjében a két nap múlva nősülő Gilmour esküvői fogadására meghívott vendégekhez, majd kis idő múlva köszönés nélkül távozott. A zenekar egyik tagja sem találkozott vele soha többé. Barrett 2006. július 7-én halt meg hasnyálmirigyrákban.

Az Abbey Road stúdió viszont azóta is működik, bár 2010-ben kishíján eladta az akkor már tetemes adósságot felhalmozó EMI kiadó. Andrew Lloyd Webber harminc millió fontot ajánlott érte, de végül a brit kormány műemlékké nyilvánította az épületet, hogy megtartsák jelenlegi formájában, a híres gyalogosátkelőhelyet pedig a rákövetkező decemberben vették fel a brit nemzeti örökségek listájára. 2015 márciusában elindult az Abbey Road Institute program is, melynek keretében a stúdió hangmérnököket képez, London mellett Münchenben, Melbourne-ben, és Sydneyben is. 

Aki további érdekességeket szeretne megtudni, és tenne egy virtuális sétát a stúdióban, annak ajánljuk ezt az oldalt


pink floyd the beatles szakma napi stúdió háttér cliff richard abbey road the shadows napi könnyű legendás helyek



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.