2016.09.09. 10:34 – Nihil_AK

Metallica másképp - Húsz éve jelent meg kislemezen a Hero of the Day

Napi könnyű

metallica_load_era_3.jpg

Szeptember 9. Megkezdődik az egri vár ostroma. Az Egyesült Kolóniák nevet változtat Egyesült Államokra. Először száll fel a helikopter, Asbóth Oszkár találmánya. Megszületik Latinovits Zoltán, Otis Redding, Hugh Grant, Adam Sandler és Péter Szabó Szilvia. Meghal idősb Peter Brueghel, Stephane Mallermé és Máté Péter. Megjelenik kislemezen a Hero of the Day, a Metallica Load albumának második klipdala.

1996-ban sokkal nagyobb hír volt, hogy a Metallica öt év után újra lemezt ad ki, mint most az, hogy november 18-án, több mint nyolc év után ismét új album várható. Emlékszem, öt év rettentően hosszú időnek tűnt két lemez között, a hihetetlenül sikeres Metallica album folytatása pedig egyre csak csúszott, mert Jamesék mindig bevállaltak még egy turnét, vagy épp az 1995-ös Donington Fesztivált. Ott már játszották is a 2x4-t, meg a később a ReLoadon megjelent Devil's Dance-t. Jómagam elsős gimnazistaként természetesen csak a Metalla doningtoni összefoglalójából láttam részleteket erről a koncertről, anyámék akkortájt még a Buga Jakab kocsmába sem engedtek el, nemhogy metálkoncertre más városba, pláne egyedül, pláne külföldre, de ez utóbbi akkoriban még amúgy is az utópiák dimenziójába tartozott számomra. Mindenesetre az összefoglaló alapján úgy tűnt, minden rendben van, mindenkinek hosszú volt a haja, kivéve Jason Newsted basszusgitárost, de ő akkor már évek óta így nyomta, meg egyébként is azt mondták az idősebb metálosok, hogy ő jó fej, szóval elfogadtuk így.

Aztán megjelent a Metal Hammer meg a Rockinform, megláttuk a friss fotókat, elolvastuk az interjúkat, és minden jóérzésű rocker infarktust kapott. Hogy néznek ki ezek? Mi ez a nadrágtartó, mi ez az atléta? Miért vágatták le a hajukat? Hogy képzelik, hogy vért és ondót tesznek a borítóra? Hát ezek eladták magukat. A lemez is biztosan szar. Ezekkel a gondolatokkal mentem be a már vagy tizensok éve jobblétre szenderült TNS Zeneszalonba, ahová barátaimmal gyakran jártunk suli után belehallgatni különböző lemezekbe. A lányok, akik ott dolgoztak, szinte már hiányoltak minket ha kihagytunk egy napot, és becsületünkre mondva, rendszeresen vásároltunk valamit, amint sikerült összespórolni párszáz forintot a kiflipénzünkből. Sőt, én még rendeltem is többször, mert a budapesti MCD-be csak néhány havonta jutottam el, hogy beszerezhessem a legújabb műsoros kazettákat.

Becsületből a Loadba is belehallgattam, de én akkor már eldöntöttem, hogy ez a lemez nekem nem tetszik. Utána azt is eldöntöttem, hogy az Until it Sleeps meg főleg nem tetszik, mert nirvanás, a klipje pedig művészkedő köcsögség, és egyébként is mit pózolnak selyemingekben, kihúzott szemekkel. Az, hogy akkoriban még a Motörhead és a Helloween egyes tagjai hordtak ilyesmit, a black metálosok meg a teljes arcukat festik, egyáltalán nem zavarta meg a biztos lábakon álló elméletet. Hatalmasat csalódva még inkább a death metal
felé fordultam, pláne, hogy egy helyi antikváriumban épp akkor találtam valami nagyon régi Hammert, amelyben Trey Azagthoth a fekete lemezt kritizálta, mondván, minek ír lírai számot a zenekar, ha az énekesnek nincs olyan hangja, és ő egyébként is Elton Johnt tesz fel, ha szép zenét akar hallgatni.

Ezt a gondolatsort aztán sajátomként tálalva én is rengetegszer mondtam el különféle kocsmai beszélgetések során, amikor két Borsoditól már spiccesek voltunk a Thália Büfében. Ilyenkor a hely vezetékes telefonjáról hazaszóltam, hogy még maradok épp addig, amiről azt gondoltam, hogy szüleim nem lesznek kiakadva miatta, és persze mindig két-három órával később mentem haza valójában. Ja igen, és persze bíztam abban, hogy a többiek biztosan nem olvasták a kérdéses interjút, hiszen a végén  rájönnének a turpisságra, annál pedig nincs kellemetlenebb egy egyéniség számára.

A Metallán a Hero of the Day klipje is rendszeresen feltűnt. Természetesen soha nem vettem fel őket a "Klippek '95 / Metal forever!" fedőnevű kazettámra, oda csak olyanok kerülhettek fel, mint a Cannibal Corpse meg a Ministry. Viszont mivel sokszor adták, sokszor láttam, azon kaptam magam, hogy számomra is meglepő módon nem kezdtem el kapcsolgatni közben, hátha találok a Sat 1-en valami jó kis tiroli szexfilmet, vagy ínségesebb időkben időjárásjelentést. Sőt, néha egy-egy mosolyt is elengedtem a metallicás fiúk által eljátszott tévéműsor-paródiák láttán. De hé, ez nekem nem tetszhet! Ők divatbanda lettek, és levágatták a hajukat.

Nem nehéz kitalálni a végét, de nem akarom már sokadjára zenei pálfordulásaim legújabb fejezetével untatni a kedves közönséget. Inkább jöjjön pár érdekesség a dalról, azon kívül, hogy ma épp húsz éve jelent meg kislemezen. Azaz ötféle kislemezen, hogy a gyűjtőket lekarmolja az ideg a seggükig. A Hero of the Day egyike a kevés dúr hangnemben íródott Metallica-számnak. Eredetileg a Mouldy címet viselte, ugyanis a dal főriffje Hetfield és Ulrich szerint teljesen olyan, mint egy tipikus Bob Mould-dal. Bob Mould amúgy a Hüsker Dü gitárosa volt, a zenekar feloszlása után a mai napig szólóban aktív, de róla és róluk majd máskor.

A Load lemez egyik legkorábban feldemózott dala volt, már 1994 decemberében elkészült az első változata. Elsőként amúgy a Wasting My Hate került sorra, azt november 28-án vették fel. Érdekes meghallgatni a demót az ilyen volt / ilyen lett - típusú dolgok kedvelőinek, hiszen értelemszerűen jóval nyersebb, mint a lemezre került változat, el is van rontva párszor*, és valódi ének sincs rajta, csak a refrénen némi dudorászás Hetfieldtől, mégis van hangulata, szinte látni. Emellett kitűnő példa arra, hogy a szöveg függvényében mennyit változhat egy dal, meg arra is, hogy Bob Rock akkor még néha mert szólni, ha kicsit tovább húztak egy számot a kelleténél.

A klipet, ahogy később a Mama Said kisfilmjét is, Anton Corbijn rendezte, akinek egy seregnyi legendás videót köszönhet a Depeche Mode, meg még sokan mások. Azóta hollywoodi filmrendezővé is avanzsált, nevéhez fűződik Az amerikai, George Clooney-val főszerepben, és Az üldözött a jobb sorsra érdemes Philip Seymour Hoffmannal.

A Hero of the Day nem számít amúgy alapdalnak a Metallica repertoárjában. A lemez megjelenése után stabil koncertszám volt, és az S&M albumra is felkerült, de élőben a kilencvenes évek óta nem játsszák. Kár érte, mivel jó szám, legalábbis biztosan sokkal jobb annál az izzadtságszagú erőlködésnél, amibe a ReLoad lemez óta rendszeresen belefutottak, itt természetesen elsősorban a botrányosan rossz St.Anger lemezre gondolunk elsősorban. A magam részéről bízom abban, hogy a következő tényleg jó lesz, az első kiszivárgott dal mindenesetre jó előjel. És bár a hatezernégyszázkilencvenhárom feldemózott riffről szóló híreken asztalt csapkodva röhögök mindig, ezúttal azért azt is eldöntöttem, hogy nem döntöm el előre, szerintem milyen lesz az új Metallica. Már csak pár hét.

*Ez azért van, mert Lars nem tud dobolni, Kirk pedig nem tud gitározni. 


dal napi metallica anton corbijn jubileum load bob mould hüsker dü kislemez napi könnyű hero of the day trey azagthoth



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brrrrrrrrrrrrr 2016.09.09. 12:50:20

Jó ez a duplalemez.A fotkon azért nem akadtam ki mer'mindig tudtam,hogy buzik.
:D
Meg aztán Rob Halford papa után meg aki mötálos kiakad az egy szar nímand!

arckönyv 2016.09.09. 13:14:44

nekem mondjuk tetszik a St. anger, kurva jó dalok vannak rajta (a címadót leszámítva). ha nem fazekat használnak kisdobnak meg vannak szólók az egyik legjobb albumuk lenne.