2016.09.11. 10:47 – Lángoló

Szélnek ment az Intim Torna Illegál háromnegyede

iti2016.jpg

Az Intim Torna Illegál a Facebooján jelentette be, hogy Kiss Sándor basszusgitáros- zenekarvezető mellől az összes tag távozott, helyére pedig három új zenész érkezett. Kiss az Ldkritika oldalnak adott interjújában részletezi az okokat, de ahogy mondja, ő maga sem érti miért történt ez, mert a többiek nem mondtak részleteket, Dorogi Péter énekes vezetésével azt mondták, hogy az, ami most van, az nem jó, másképpen kéne csinálni. Kiss ezért úgy döntött, hogy a három, szerinte összejátszó tag nélkül folytatja, és a helyükre már fel is vette az új zenészeket, Hermann Tamás énekest, Ruska Péter gitárost és Pusztai Gábor dobost. A felállás már el is kezdett dolgozni az új lemezen, illetve a következő Intim Torna Illegál-bulikon is már ők zenélnek majd. A másik három tag jelezte, hogy hamarosan egy közlemény adnak ki az ő verziójukkal. 

A facebookos kommentek alapján egyelőre nagyon nehéz dolga lesz az új felállásnak, hogy megtartsa az eddigi rajongókat. Volt aki a Republichoz hasonlította az estet, illetve volt olyan is, aki szerint lényegében Kiss lett kirúgva, csak éppen a nevet ő viszi tovább. Abban minden kommentelő egyetért, hogy ez már nem lesz az igazi.

Talán még sokan emlékeznek rá, hogy az Intim Torna Illegál úgy alakult meg 2010-ben, hogy Kiss Sándor basszusgitáros vezetésével négy tag is kilépett a Kistehén Tánczenekarból, Kollár-Klemencz László mellől, mivel nem egyezett a jövőre vonatkozó zenei elképzelésük. Az Intim Torna Illegál azóta kiadott három nagylemezt, és sikeres zenekar lett, a magyar fesztiválok főbb fellépői közé tartozott.

FRISSÍTÉS: A másik három tag is Intim Torna Illegál néven menne tovább. Itt a közleményük.


pop rock hír intim torna illegál



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcit 2016.09.11. 11:26:03

S ha megalakítja a 3 tag az új zenekart, akkor ki lesz a vezető, s ki lesz az a két fő, aki kilép a bandából 6 év múlva?

Anti Social (törölt) 2016.09.11. 14:31:33

na azért, azt hittem, már nem tudtok számolni... kétharmada...

SZ.A. 2016.09.11. 15:34:58

history repeats itself! :D if you know what I mean....
www.youtube.com/watch?v=4pDDlS3482Y