2016.09.30. 10:30 – dankógábor

Jön az első Dereng-nagylemez, itt egy dal róla Golfjátékos címmel, ami egy golfjátékosról szól

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

derengfoto.jpg

Október 17-én jelenik meg az új és egyben első Dereng-nagylemez, A műsorellenőrzés egyik fajtája feltűnően ritka címmel. A Dereng, ha valaki nem tudná, az Isten Háta Mögöttből 2010-ben kivált Bokros Csaba gitáros zenekara, ami úgy tűnik mostanra ért el egy stabil felállást.

Három kislemez után, új énekessel indult be annyira az ihlet, hogy érdemes volt kilenc számot rögzíteni. Az album tehát több mint három évig csiszolódott, így találtak egymásra a riffek és a ritmusok, így lett minden egyre bonyolultabb és egyszerre tisztább is. A lemezen lesz minden, zaklatott dal egy strandról, olasz szerelem, egy tojásétel és a mindennapok kapcsolata és üvöltő medvék.

- mondta Bokros.

Az albumról most meg is lehet hallgatni egy dalt, ami Golfjátékos címet viseli, és egy golfjátékosról szól.

Ez lesz a lemez borítója:

dereng_lemezborito2.jpg

Ez meg egy másik frissebb dal, csak itt a Lángolón még nem volt:

A poszt megjelenését az NKA és a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


premier rock hír dereng



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása