2016.10.14. 09:34 – Lángoló

A nagyvárosi élet cirkusza - Cabaret Medrano 15 éves születésnapi koncert a Gödörben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cabaretmedrano.jpg

A Cabaret Medrano zenekar Verebes György vajdasági magyar festő és Kamondy Imre fővárosi költő-színész barátságából született a pesti romkocsmákkal együtt 2001-ben. Dalaikban keveredik a 20-as évek berlini kabaréjának, a Brecht songoknak és Budapest éjszakai figuráinak világa. Minden dal egyben egy mini novella és minden koncert egy kicsit színházi előadás is, ahol a hangulattal együtt alakul a történet és az azt leíró zene is, hiszen minden alkalom elengedhetetlen kellékei az improvizáció és a játékosság. Szövegeik sok rokonságot mutatnak ismert kelet-európai írók (Hrabal, Mrożek) világával, akik szintén a kisemberek hétköznapjairól mesélnek.

A csapat tizenöt éves története során kiadott három albumot és a hagyományos koncerthelyszínek mellett – többek között – megfordult a Nemzeti Színházban és a Katona József Színházban, a Nemzeti Múzeumban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Müpában és a Fővárosi Nagycirkuszban. Legújabb, más műfajokat is bevonó műsorát a „Bohém világ” című darabot pedig idén nyáron a Bábel Sound Fesztiválon mutatta be Szalóki Ági és két kitűnő színész Tóth József és Krausz Gábor közreműködésével.

A zenekar tagjai: Kamondy Imre (ének, harmonika), Verebes György (zongora, ének), György Andrea (hegedű, ének), Horváth Gábor (basszusgitár), Szert Zsigmond (dob), Nagy Balázs Krisztián (gitár), Tamás Áron (klarinét – aki ezen a koncerten mutatkozik be először a zenekarral!).

Az évek során sok muzsikus megfordult a csapatban, és mindegyikük hozzáadott valamit saját zenei világából. A születésnapi koncerten a következő vendégzenészek közreműködnek:

Darvas Kristóf: tangóharmonika, Darvas Bence: zongora, hegedű, trombita (jelenleg: Vasárnapi Gyerekek, Európa Kiadó), Dudás Zsombor: ütőhangszerek (jelenleg: Vasárnapi Gyerekek, Balaton, Pluto, Űrhajó…), Grénus Tímea: altklarinét (jelenleg: Cosa Polska), Nemes Janó: szaxofon

Kiállítás

A koncert kísérőrendezvénye egy kiállítás is, amely a Cabaret Medrano tagjainak „kézzelfogható” műveit mutatja be. Verebes György (zongora) festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője olajfestményeit, György Andrea (hegedű) grafikáit, Kamondy Imre (ének, harmonika) fotóit, Nagy Balázs Krisztián (gitár) concept art alkotásait, valamint Rontó Lili, a zenekar legtöbb albumának borítóját és plakátját tervező grafikusművész munkáit nézheti meg a közönség.

2016. október 28. 19.30, Gödör Klub 

Vendég fellépők: Taraf de Akácfa (SWE, FR, HU, USA), Presszó Tangó Libidó

A poszt megjelenését az NKA és a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


hír cabaret medrano



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása