2016.12.23. 17:36 – Hirdetés

Sokszínű programok év végén és január elején a Gödör Klubban

hamori_gabriella.jpg

A két ünnep között és január elején számos izgalmas koncertet és előadást láthattok a budapesti Gödör Klubban. Irodalmi estek, táncház, zenés kabaré Koltai Róberttel, emellett Colorstar, Tereskova, Cloud 9+, Mini, Bikini, Müller Péter Sziámi ANDFRIENDS a fellépők között. További részletek a hajtás után!

Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriellában megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni, amely december 27-én, kedden este a Gödör színpadán lesz megtekinthető. Az est rendezője Seres Tamás.

Az előadást követően Rakéta Presszó, Góbé karácsonyi koncert, táncház a Tázlóval. A hattagú budapesti Góbé zenekar a Kárpát-medencei népzenei hagyományt szabadon variálja, lazán és izgalmasan kapcsolja a jazz, a blues, a reggae és a klasszikus zene elemeivel. Dalaik arányérzékről, iróniáról tanúskodnak, jól kihasználják a különböző műfajokban rejlő energiákat, hangulatokat. Egyaránt otthonosan mozognak a belvárosi klubokban, táncházakban és a fesztiválokon. Produkciójuk népzenének nem elég autentikus, könnyűzenének túl folkos, s a komolyzenei hatások miatt pedig végképp besorolhatatlan. Céljuk, hogy divatba hozzák a népzenét, új és mindenki számára élvezhető formában. Két lemez dokumentálja, mindazt, amit Kiss-B. Ádám, a zenekar prímása így fogalmazott meg egy interjúban: „Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. Mivel nem találtunk ilyet, ezért megcsináltuk mi."

December 28-án hasonlóan izgalmas program várja a közönséget. 19 órai kezdettel Kukorelly Endre "Az utolsó meccs című könyvét mutatja be Kőrösi Zoltán. A bemutatón közreműködik Mészáros Tamás, a Kalligram kiadó igazgatója, a moderátor Bárdos Deák Ágnes lesz. Ugyanezen a napon 21 órától a Colorstar lép színpadra a Minimyst és a Transnomad társaságában. 

Ugyanezen az estén Spicc Színpad: Willany Leó Improvizációs Táncszínház.  A fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő, 2008-ban Grecsó Zoltán által létrehozott improvizációs táncszínház, a Willany Leó, a táncszakma közösségépítő estjeként is funkcionál. A színpadon egy-egy téma különböző felállásokban kerül kidolgozásra, így a nézők mintegy beavatottakká válnak; megteremtődik a bennfentesség illúziója, miközben az improvizáció felszabadító ereje is hatást gyakorol rájuk. Az estek közvetlen hangulatát segíti a szintén ott születő zene. Az előadások megismételhetetlenek, az improvizáció műfajából eredően a csapat kreatív energiáinak függvényében születik meg estéről estére és változik az előadás. 

December 29-én "Bocs, de újra játszok" jeligére Nagy Kriszta Tereskova és zenekara ad koncertet. A magyar underground színes, olykor megbotránkoztató egyénisége ismét színpadra áll, hogy előadja az olyan legendás szerzeményeket, mint az Illatos a pinám, vagy a Dióskalács. Gitáron Rigó Tamás, dobokon Varga Zsolti, bőgőn Mezei András, vokálon Kozma Orsi közreműködik. 

December 30-án Los Angeles után a Gödörben: Volt egyszer egy Kaposvár: Los Angeles után a Gödörben, előszilveszteri zenés kabaré Koltai Róberttel. Az est mottója: kicsit lassan lendülünk bele, de a végén alig akarunk hazamenni! A műsorban természetesen a humoré lesz a főszerep, amelyet Koltai Róbert személye garantál!  Az előadás felidézi a legendás kaposvári színház büféjének hangulatát, a fergeteges éjszakákat, amelyeken a legtöbb poén született. Az este különlegessége, hogy a közönség interaktív részvétele inspirálja majd a kabaréjelenetek, dalok, versek, egymásutánját. Így sok improvizációra lesz lehetőség, és nem kevés nevetésre! Mindent egybevetve, egy szilveszterhez méltó, vidám, Nagy Utazásban lesz része a kedves közönségnek!

Ugyanezen a napon fennállásának legsikeresebb évét készül lezárni a Cloud9+. A több mint száz koncertet, új videoklipeket és az első szabadtéri headliner koncerteket is magába foglaló idei évet egy igazi, exkluzív klubbulival zárja a zenekar a Gödör Klub falai között. A Király utcában - évzáróhoz méltóan - elhangzik az összes fontosabb dal, mint a Lights, a Radio, vagy a Breathe, valamint egyéb speciális meglepetésre is számíthatnak a rajongók. Az afterpartyról a Black Trap csapata gondoskodik.

A jövő év első napjainak kínálata sem marad el az azt megelőzőtől. Január 1-jén újévi koncert a Korai Öröm, Sardinelli és Korai’s Banditos szereplésével. Január 5-én A Mini együttes akusztikus hangszereken, négy hegedűművész hölgy társaságában saját Bartók-feldolgozásait adja elő a Bartók Év alkalmából. Persze a legendás Mini szerzemények akusztikus előadása sem marad el és az egyedülálló világszínvonalú előadás magyarországi bemutatója után igazán izgalmas koncerttel várják január 5-én a közönséget. A zenekar tagjai: Török Ádám - fuvola, ének, Papp Gyula – zongora, Nagy István – basszusgitár, Tóth Dénes – akusztikus dobok, ütőhangszerek, Kézdy Luca - hegedű, Kalmus Boglárka - hegedű, Kakuszi Panna - brácsa, Pribay Valéria – cselló, Heronies Vonósnégyes Január 6-án Bikini koncert, előzenekar a TV Manci. 

Január 7-én feledhetetlen dalok kerülnek terítékre. Ki ne emlékezne a Százbolha, a Belépek egy helyre, az Előrelátó csecsemő vagy a Kicsi, kicsiszolt kő című dalokra? A Sziámi legjobb dalaiból válogatja össze műsora egy jó részét erre az alkalomra az ANDFRIENDS zenekar, a műsorban a legendás Sziámi dalokon kívül helyet kapnak URH, Kontroll Csoport és természetesen a legújabb ANDFFRIENDS slágerek is, úgy, mint a Cukortükör, vagy az Államosítani kéne. Müller Péter Sziámi a januári feltápászkodós alcímet adta a koncertnek. Az ANDFRIENDS zenekar előtt a legvagányabb, csak csajokból álló együttes, a HolyChicks mutatja be műsorát, a koncertek után DJ Donaldrágó zenél kifulladásig. 

Jegyek a Gödör Klub pénztárában, online pedig a TIXA és a jegy.hu oldalakon kaphatók.

További információk, jegyárak a Gödör honlapján és a Facebookon


mini programajánló koncert irodalom koltai róbert rendezvény bikini g3 könyvbemutató táncszínház gödör klub tereskova hámori gabriella colorstar kukorelly endre góbé cloud9+ sziámi andfriends rakéta presszó



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.