2016.03.10. 10:07 – dankógábor

Visszamenne az AC/DC-be a zenekar eredeti énekese

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dave-evans-ac-dc-web.jpg

Brian Johnson AC/DC-énekesnek orvosi javaslatra le kell állnia a koncertezéssel, különben megsüketül, írtuk meg pár napja. A zenekar viszont úgy tűnik befejezi nélküle is a turnét, igaz, vendégénekessel. Jöttek is különböző helyről az ötletek ki lehetne a frontember, de a leglogikusabb választás mindenképpen az ausztrál csapat eredeti énekese, Dave Evans lenne. Evans két kizárólag Ausztráliában kapható kislemezen énekelt a zenekarban, majd 1974-ben kilépett. Az éneklést viszont nem hagyta abba a most 63 éves zenész, jelentek meg lemezei, illetve rendszeresen haknizik AC/DC-dalokkal, még olyanokkal is, amikhez soha nem volt köze. Evans mellesleg be is állna szívesen Johnson helyére, de nem nagyon bízik benne, hogy ez össze fog jönni. Ő mellesleg úgy tartja, hogy jóval nagyobb szerepe volt a zenekar életében, mint az kívülről látszik, ami akár lehet igaz, de sértődöttség is. Evans szerint mellesleg amíg Angus Young gitáros képes felmenni a színpadra, addig lesz AC/DC, teljesen mindegy milyen énekessel.


rock hír acdc



2016.03.10. 09:49 – Lángoló

Dolgozd fel a Telekom VOLT Fesztivál himnuszát!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

welhello-halottpenz.jpg

Remix- és feldolgozásversenyt hirdetnek a Telekom VOLT Fesztivál szervezői. DJ-ket, producereket és zenekarokat buzdítanak arra, hogy gondolják újra az a VOLT himnuszát, a WellHello és a Halott Pénz közös dalát. Az Emlékszem, Sopronban idén is a VOLT himnusza marad, de minden bizonnyal egy kicsit másképp.


remix pop fesztivál hír volt halott pénz wellhello



2016.03.09. 13:54 – Hirdetés

Babel Sound Csütörtökök az Ellátóházban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Változatos műfajokból, gondosan válogatott zenei csemegék sorjáznak csütörtökönként az Ellátóházban. A Babel Sound Csütörtök sorozat márciusi programjában fellép a Pandamood, őket az AKT követi, egy hétre rá a Naked, majd a Cabaret Medrano és április elején pedig a KAL. A sorozat persze tovább is folytatódik, egészen a nyárba hajlóan.


hír naked babel sound



2016.03.09. 12:43 – Hirdetés

Taxisháború Budapesten!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

taxiwars.jpg

Egy egészen különleges produkció, aminek két vezéralakja a dEUS frontembere, Tom Barman, illetve a fiatal szaxofonos-sztár, Robin Verheyen. Kettejük meglepő együttműködéséből született a TaxiWars, ez a húzós, laza, groove-os jazzkvartett. Táncos szving, groove-os funk, cool, hiphop, kísérletezés és hagyomány keveredik a TaxiWars nagyon szabad és nagyon energikus zenéjében.


dzsessz hír taxiwars



2016.03.09. 11:54 – Lángoló

Feloszlik a Fókatelep, de itt egy búcsú-EP, és búcsúkoncert is lesz

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fo_1.jpg

A Fókatelep zenekar 2007-ben alakult. A Korai Öröm és colorStar zenészeiből álló zenekartörzs, és Oláh Annamari énekesnő egy különlegese ötvözetet hozott lértre a lemezeken és koncerteken. Rock alapokon nyugvó, sajátos stílusú világzenét, amelyben a magyar csujogatós találkozik a bolgár népdallal, a cigány tangó a sanzonnal, a latin ritmusok az afróval. A zenekar két lemezt adott ki, amelyek a szakma és a közönség is szeretett.


premier folk rock hír ethno fókatelep



2016.03.09. 11:30 – Lángoló

Jön Noel Gallagher és Sia is a Szigetre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sia-alfombra-grammy-2015.jpg

Előbbi természetesen a High Flying Birds nevű zenekarával lép fel a fesztiválon, míg utóbbi itt is majd titokzatoskodik egyet. A Crystal Castles az új énekesnővel is fellép Budapesten, de jön Jake Bugg és az Oscar And The Wolf is. De nem csak ők vannak a mostani bejelentésben, alább ott a teljes sajtóanyag.


fesztivál sziget hír



2016.03.09. 10:45 – dankógábor

Jön az új Kvelertak-album, itt egy dal róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kvelertak_1.jpg

Május 13-án jelenik meg a Kvelertak harmadik nagylemeze Nattesferd címmel. Erről lehet meghallgatni az 1985 című dalt alább. Azt szokták ugye mondani a Kvelertakra, hogy black and rollt játszik, de az új dal akár egy sima hard rock szám is lehetne, ha nem kárognának benne ének helyett. Egyelőre elég furcsa az egész, de kétség kívül van benne valami különleges. Jó, bevallom, ez kissé unalmas lett, főleg, hogy a végét elhúzzák nagyon.


rock hír black kvelertak



2016.03.09. 10:30 – Hirdetés

Brian May újra Budapesten koncertezik

A Queen gitárosa és Kerry Ellis márciusban két koncertet ad a Budapest Kongresszusi Központban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

brianmay.jpg

Brian May, a legendás Queen együttes gitárosa mindig hangsúlyozza, hogy milyen szívesen tér vissza Budapestre zenészként és magánemberként is. Minden bizonnyal belőle is sok emlék tör majd fel, amikor március 11-én és 12-én a londoni West End és a New York-i Broadway legújabb legnagyobb sztárjával, Kerry Ellis-szel lép majd fel a Budapest Kongresszusi Központban.


rock hír queen brian may



süti beállítások módosítása