2016.04.10. 14:55 – m.adi

Az ütem rúg, mint László Petra – hazai újdonságok

dalmegosztás

Annyi jó friss magyar zene született az elmúlt időszakban, hogy az bele sem fért volna egy megszokott hosszúságú dalmegosztásba. Mutatunk például rengeteg női frontemberrel rendelkező zenekart, akik mind új anyaggal jöttek ki, ilyen például a Péterfy Bori & Love Band, a Magashegyi Underground, a Jónás Vera Experiment, a kevésbé ismertek közül pedig többek között a Voler Mouche. Aztán van itt még politikakritkus paródia, indiándal, és punk rock a Bankrupttól, de mindet fel se sorolom, inkább nézzétek meg, aztán szavazzatok a legjobbra a poszt végén.


magyar újdonság dalmegosztás



2016.04.10. 10:00 – Gnosis

Belassult kecske - Goatess-koncert hamarosan

Valamint Ygfan, Burning Full Throttle és No Eves

gota.jpg
Április 29-én a Dürer Kertben egy igazi csemege várja azokat, akik imádják a sludge, doom, desert rock stílust.
Az est fő fellépője a Goatess lesz, aminek énekese nem más, mint Chritus Linderson (ex-Saint Vitus, ex-Count Raven, Lord Vicar), a zenekar pedig
nem tisztán tradicionális doom metalt játszik: van benne az is, de nagyjából ugyanannyira jellemző rá a sivatagi rockzenéktől megörökölt transzcendentális hipnotikusság és a sludge tonnás súlya is.
Stílusukra a Black Sabbath mellett a Sleep, az Acid King, vagy a Kyuss is nagy hatással volt.


no eves goatess ygfan burning ful throttle



2016.04.09. 17:39 – Gnosis

Kőkemény az új Lacuna Coil-dal

Már-már ultrabrutális, de csak majdnem

lacuna-coil-main-promo.jpg

Úgy látszik, hogy akik anno a Paradise Lost zenéjén nőttek fel és utána szintén zenészek (hihi) lettek, azok továbbra is mennek a nagy kedvencek után. Itt van ez az új Lacuna Coil-dal és szöveges videó, ami tele van hörgéssel és szirupos, fátyolkendős gótikázás helyett keménykedéssel. Egyébként ha nem lenne női ének a dalban, akár egy B-oldalas Sepultura-szám is lehetne a The House Of Shame. De az is lehet, hogy az idén 43 éves (igen, annyi) Cristina Scabbia énekesnő pasija szólt oda a zenekarnak, hogy keménykedjenek egy kicsit már, a sok évnyi uncsizás után. Merthogy a fiúja nem más, mint Jim Root Slipknot-gitáros és fő dalszerző (igen, ő).


rock metál hír lacuna coil



2016.04.09. 15:24 – Gnosis

Old school thrash nagyon-nagyon messziről

psychotron_band_photo_2.jpg

Virágozzék minden virág, szól a közmondás és kik vagyunk mi, hogy ezzel vitatkozzunk? Így esett, hogy a postaládánkba esett egy szokásos promóanyag:

Old-school thrash, némi újkori thrash-érzéssel fűszerezve, mindenesetre országuk legjobbjai jelenleg az ottani színtéren. 2011-ben alakultak Sylhet tartományban, ahol konkrétan ők indították be az addig nem létező metal színteret, úgyhogy innentől kezdve nincs megállás.

A Psychotron zenéje valóban thrash, kellően régimódi és poros is, és most már tényleg lelőhetjük a poént, a zenekar Bangladesben él és virul. Tudjátok, mint azok a bizonyos virágok.


premier hír thrash metal psychotron



2016.04.08. 14:02 – Dankó Gábor

Hullagyalázás mesterien - A Death To All a Barba Negrában

A Death akkor múlt ki, amikor Chuck Schuldiner 2001-ben meghalt. Ő volt a floridai zenekar gitárosa-énekese-agya, aki lényegében megteremtette a death metalt, majd szépen átalakult egyfajta death-es progresszív metál hibridbe. Viszont hiába volt kvázi egyszemélyes a zenekar, minden egyes lemezre, turnéra olyan zenészeket szedett össze, akik vagy már akkor elismertek voltak, vagy miatta lettek legendák. Ők állnak össze időről időre egy-egy turnéra Death To All név alatt, hogy a hivatalos szöveg szerint adózzanak egyet Schuldiner nagysága előtt, nem hivatalosan pedig Death-dalokkal keressenek pénzt. (Fotók: Artlasso)


metál death koncertbeszámoló death to all



2016.04.08. 11:56 – Lángoló

Új klip a Budapest Ska Nu-jazz Orchestrától, azaz a BuSKAnjótól

Lángoló Premier

BuSKAnjo azt jelenti, hogy Budapest Ska Nu-jazz Orchestra. Ezzel nagyjából le is írtuk a zenekar stílusát, erre tessék készülni.  Fentebbi videó már a harmadik klip a zenekar nagylemezéről. Dudás Viktor dobos mondja ezt róla és a csapatról:

A videót, mint ahogy az előző kettőt is, Kocsis Dániel rendezte és fotografálta. Ebben a harmadikban viszont az én elképzeléseimet követte nyomon. A vágást Babfilmcut barátom végezte, akinek a Youtube csatornája tartogat néhány nagyon vicces és ismert videót. Babbal több zenekarban is muzsikáltam korábban, évekig ő volt a basszusgitáros párom, de ide, a saját zenekaromba már nem jött velem, befejezte az aktív zenei karriert. Mivel nem ez a fő megélhetésünk, bár a zenekar többsége kiváló muzsikus, akik valóban a zenélésből élnek, ezért sok formációban muzsikálnak, ehhez a zenekarhoz mindenki különlegesen áll hozzá, örömből csináljuk.

Ilyen örömzenélés lesz április 15-én a Könyvtár Klubban és április 28-án Ellátóházban.


jazz ska hír nujazz buskanjo



2016.04.08. 10:31 – Hirdetés

EFOTT 2016: elektro kánaán a tóparton

A hazai kedvencek mellett öt külföldi dj pörgeti majd az ütemet

efottass.png

Az EFOTT fesztivál szervezői bejelentették, hogy július 12-17. között a Velencei-tó partján az elektronikus zene rajongóinak minden eddiginél erősebb kínálattal kedveznek. Az egyetemisták legnagyobb éves buliján zenél majd először Magyarországon a brit nagyágyú, Zomboy és a holland Headhunterz, de az EFOTT színpadára lép Borgeous (USA), a szintén holland Firebeatz, valamint a Pendulum & Verse (dj set) (AUS) is. 


fesztivál hír efott



2016.04.07. 14:00 – Gnosis

Áramlik a technika - új Atlantis Chronicles-dal és -klip

12189241_1213525185324264_1631661641058328116_o.jpg

Négy évvel a Ten Miles Underwater után máris itt a folytatás a párizsi csapattól a Barton's Odyssey képében. Az Atlantis Chronicles nagyon szépen játsza el a még éppen nem djentes, de már nagyon modern és nagyon technikás metalját, amiben a monoton acsarkodó éneket időnként dallamosabbnak szánt üvöltések próbálnak ellenpontozni. Az új albumról (ami március 25-én jelent meg) most ti is meghallgathatjátok az Upwelling - Part I című számot és közben nézhetitek is, ahogy a kezdő Serj Tankian-imitátor énekes kiüvölti a tüdejét, miközben a gitárosok a gitár nyakán pengetik el a fájdalmukat. Akik ilyesmire gerjednek illetve csípik a süllyedő világos sztorikat, azoknak jó választás lesz ez a zenekar.


metal technical modern metal atlantis chronicles



2016.04.07. 12:42 – Lángoló

Tankcsapda swingbe ültetve - Créme De La Pop-lemezpremier

Lángoló Premier

creme_20x202.jpg

A Créme De La Pop tök egyszerűen leírható. Popdalok swing köntösben. A zenekar már egy ideje adogatja ki a feldolgozásait, most azonban itt az első nagylemezük, amin még olyan eddig nem hallott számok vannak, mint a Hip Hop Boyz vagy a TNT slágerei. Meg persze itt van a Tankcsapda, a Sing Sing, a Venus vagy a Shygys örökzöldjei is sok más mellett. Nem is szaporítjuk a szót, alább a Swing szól a házban című album premierje, illetve Kertész Csaba gitáros dalról-dalra kommentárja.


pop rock hír swing créme de la pop