2016.05.22. 22:51 – dankógábor

Presser Gábor is megszólalt a Kanye West-es ügyben

Pár napja derült ki, hogy Presser Gábor 2.5 millió dollárra perelte Kanye Westet az Omega általa szerzett Gyöngyhajú lány című dalának jogtalan felhasználásáért.  A dalért informálisan West ugyan kért engedélyt, Presser pedig azzal a feltétellel egyezett bele, hogy rendes szerződést is kötnek, ami azonban máig nem jött létre. Megkerestük a TMZ-s hír felbukkanásakor Presser Gábort is, aki most kiadott egy közleményt az ügyről:

A Gyöngyhajú lány használata körül már három éve folyik az áldatlan és nagyon bántó huzavona. Kanye West cégeinek ügyvédei és a minket képviselő jogi iroda között mindmáig nem sikerült szerződést létrehozni. Három éven át csak vártam, néztem, hogy mi történik a dallal, de mostanra be kellett lássam, hogy nem maradt más, mint bírósághoz fordulni. Ez lehet, hogy újabb éveket emészt majd fel. A perérték maga nyilvánvalóan az amerikai zenepiaci viszonyokat tükrözi, és persze köszönő viszonyban sincs a magyar dalszerzők jövedelmével. Gondolom, azt is hivatott jelezni, hogy ez már egy „világpiaci” történet, és talán azt is, hogy ebben a Világsztár – kelet-európai szerzőviszonylatban mégsem az a legjobb módszer, hogy a nagyobb, az erősebb mindent visz. Lehet, hogy nyerünk, lehet, hogy elbukunk, de legalább nem fogok egész életemben arra gondolni, hogy meg sem próbáltam megvédeni magam.

A TMZ szerint Kanye West amúgy három éve küldött tízezer dollár előleget a dalért, de Presser a csekket soha nem váltotta be. 2014-ben egyébként maga az Omega zenekar elégedett volt az összeggel, amit kaptak a rappertől.


rock hiphop hír omega rap kanye west presser gábor



2016.05.22. 16:29 – dankógábor

Meghalt Nick Menza, a Megadeth klasszikus felállásának dobosa

nickmenzaimage.jpg

Szombat este, a színpadon esett össze Nick Menza volt Megadeth-dobos. Menza éppen az OHM nevű zenekarával adott koncertet a Los Angeles-i The Baked Potato klubban, amikor a harmadik szám közben összeesett. A kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni. Az első hírek szerint valószínűleg szívinfarktust kapott. Menza 1989-ben lépett be a Megadeth-be, és 1998-ig négy albumon is játszott, köztük a sokak szerint legjobb Megadeth-lemezen, a Rust In Peace-en, ami egyben a bemutatkozó anyaga is volt a metálzenekarban. Kiszállása után hat évvel Dave Mustaine visszahívta a csapatba, de még a próbák közben újra kirúgta, azt állítva, hogy a dobos nem volt felkészülve fizikailag egy teljes turnéra. Játszott még Marty Friedman volt Megadeth-gitáros szólólemezein is, de a metálzenekar miatt ismerte mindenki.


hír gyász megadeth nick menza



2016.05.22. 11:42 – Lángoló

Svéd punklegendák Budapesten - Crude SS-interjú

crudess.jpg

Ma este a legendás svéd crust punk zenekar, a Crude SS ad koncertet a DRRPNC-ben (Ajtósi Dürer sor 19-21.), ahol a vendég két magyar zenekar, a Dog Attack és a Diskobra lesz. A zenekar a nyolcvanas évek elején alakult. Rendkívül nyers, agresszív zenéjükkel, és a DIY hozzáállásukkal hamar belopták magukat a punkok szívébe, és annak ellenére legendák lettek, hogy csak egy EP-jük jelent meg 1983-ban, majd nem sokkal később feloszlottak. Az alábbi interjút a cseh Periferia Crew egyik tagja készítette a Crude SS alapító gitárosával, Ebbe-bel.


interjú punk hardcore crust crude ss



2016.05.21. 16:37 – Gnosis

Csihar Attila és Joey Jordison együtt zenél a Sinsaenumban

13256267_1106321746057464_2025628150778930755_n.jpg 

Sinsaenum névvel az új "szupergroup" a semmiből jött és ki tudja hova tart. Hogy mitől szuper, fogalmunk sincs, hisz metálosok játszanak metálzenét, maximum most nem a saját zenekarukkal, hanem másokkal. Az elkövetők a következők:

Csihar Attila (The True Mayhem, SUNNO))) )

Sean Zatorsky ( DAATH, Ex-Chimaira)

Frederic Leclercq (Dragonforce)

Stéphane Buriez (Loudblast),

Heimoth C. Krueger (Seth)

Joey Jordison (Ex-Slipknot)

A zenekarosdi ötlete Zatorsky fejéből pattant ki és amikor már nagyon készen volt a dalaival pont kapóra jött neki, hogy éppen akkor dobolta ki magát Joey Jordison a Slipknotból és szívesen vállalta a felkérést a Sinsaenumban is. A többi tag pedig már csak hab a torkán.

És hogy milyen zenét játszik ez a hat ember? Íme:


csihar mayhem joey jordison Sinsaenum



2016.05.21. 09:02 – dankógábor

Presser Gábor beperelte Kanye Westet


Mikor már lassan mindenki elfelejtette, hogy Kanye Westnek volt valami magyar ügye 2013-ban, most úgy robban újra a dolog, mint valami ottfelejtett taposóakna. A TMZ szerint ugyanis Presser Gábor beperelte Kanye Westet a Gyöngyhajú lány című Omega-dal illegális felhasználásáért. A szám ugye West New Slaves dalának a végén hallható, és már a megjelenésekor balhé volt belőle. Akkor West, ugyan megkésve, de kért engedélyt a dal felhasználására, és a mostani dokumentumok szerint Presser ebbe bele is ment, de csak azzal a feltétellel, hogy ha a szabályos úton is lezongorázzák az egészet. West még egy 10 ezer dolláros csekket is küldött előlegként három éve, amit viszont Presser nem váltott be. A TMZ szerint Presser most legalább két fél millió dollárt követel az általa szerzett dal felhasználásáért. Egyébként a Blikk 2014-ben kiszámolta, hogy kb. olyan 10 millió forintot kaphatott az Omega a dalért, amivel a zenekar teljesen elégedett volt. Úgy tűnik, a dal szerzője maga mégsem volt az.


rock hiphop hír kanye west presser gábor



2016.05.20. 14:00 – dankógábor

Így filmesítették meg a Perihelion új dalát

Lángoló Premier

perihelionfeneketlen.jpg

A Feneketlen című dal a Perihelion új EP-jén, a Holdon található meg eredetileg, de most kapott egy klipet is. Vasvári Gyula gitáros-énekes ezt mondja róla:

A klip Porkoláb Norbert (Bad Moon Films) munkája. A képi világ teljes mértékben Norbi elképzeléseit tükrözi. Eleve az volt a célunk, hogy bárki is lesz a klip készítője, legyen egy víziója a zene alapján, amit aztán megfelelő színvonalon filmre is tud vinni, ugyanakkor el akartuk kerülni, hogy túlzottan a dalszöveghez igazodó képsorok szülessenek.

A klipet látva úgy tűnik, hogy megvalósult a cél. Aki élőben is megnézni a debreceni post metal zenekart, az menjen el ma este a Showbarlangba, ahol olyan hasonlóan klassz csapatokkal lépnek fel, mint a Svoid, az Ygfan vagy az Enter The Void.


premier hír black post metal perihelion



2016.05.20. 12:11 – Hirdetés

Az Einstürzende Neubauten zenei rendezője ma este az A38-on

alexander_hacke_and_danielle_de_picciotto.jpg

Az Einstürzende Neubauten basszusgitárosa és zenei rendezője, Alexander Hacke az utóbi iidőben főleg feleségével a berlini képzőművész-filmes-divattervező Danielle de Picciottóval alkot együt. Legújabb közös lemezük, a Perseverantia májusban jelenik meg, ennek bemutató turnéján érkeznek - immár harmadszor - az A38 Hajóra. A kortárs experimentális zene egyik legnagyobb alakja Budapesten!


hír einstürzende neubauten experimentális alexander hacke



2016.05.20. 10:35 – Hirdetés

Szombaton ismét Hangfesztivál

Egy kis szakma, egy kis szórakozás

hangfesztival.jpg

Idén már kilencedik alkalommal látogathattok el a tavaszköszöntő szakmázásra a Hangáruház Udvarba, ahol délelőtt tíztől délután négyig bárki jól szórakozhat, akinek volt már, vagy lesz még valamilyen zeneszerszám a kezében. A hangszerbemutatók, szakmai előadások mellett sör, tepertőkrém, kötetlen beszélgetések és a szokásos jó hangulat várják azokat, akik nem félnek megsimogatni a kiállított hangszereket. További infók a hajtás után!


szórakozás programajánló szakma hangfesztivál



2016.05.20. 10:00 – dankógábor

Tökéletes az új Nails-lemez második kiadott dala is

Ugye, hogy az! Az elsőről itt írtunk. A harmadik Nails-lemez egyébként június 17-én jelenik meg és 21 perces lesz összesen a rajta található tíz dal. Ez ugye már így sem feltételes epikus hosszúságú számokat, de ha még azt is elárulom, hogy a záródal 8 perces, akkor az előtte lévő kilenc szösszenet elég gyorsan átszalad majd az emberen. Csuda jó lesz, meglássátok!


punk metál hardcore hír nails gindcore



2016.05.20. 07:53 – dankógábor

Meghalt John Berry, a Beastie Boys egyik alapítója

beastie-boys.jpg

Agysorvadás következtében elhunyt John Berry, a Beastie Boys alapító gitárosa (a képen jobbról a második). Berry nagyjából másfél évet töltött a csapatban, vele (és Kate Schellenbach dobossal) készítették el a Polly Wog Stew című debütáló EP-t is, amin csak hardcore punk szerzemények hallhatóak. A helyére szállt be a Beastie Boysba Adam "Ad-Rock" Horovitz, akivel a zenekar elindult a hiphop felé. Maga a Beastie Boys név is Berrytől származik, illetve az első koncertjüket is a gitáros Upper West Side-i lakásában tartották. Berrynek a Beastie Boys 2012-es Rock And Roll Hall Of Fame-es beitatásán is köszönetet mondott a csapat. John Berry 52 éves volt.


punk hardcore hír beastie boys



2016.05.19. 17:00 – Gnosis

Dallamosság és brutalitás - In Twilight’s Embrace-lemezpremier

Lángoló Premier

tw.jpg

Egy új, háromszámos Ep-vel jelentkezik a In Twilight’s Embrace nevű lengyel metálzenekar. Zenéjük az At The Gates és a dallamosabb deathmetál (The Crown például) között van valahol félúton, amit néhol punkos, néhol pedig black metalos elemekkel díszítenek. Megjelenési dátum május 25-e, addig viszont az egész Trembling című Ep-t meghallgathatjátok nálunk, zárószámként egy Armia feldolgozással:


death metal at the gates the crown In Twilight’s Embrace



2016.05.19. 12:22 – dankógábor

Szavazd meg kiknek kéne kapni a Fonogram-díjakat!

fonogram-nevezes-842x357-2016-160518-jeloltek_belso-oldal_0.jpg

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2016. június 8-án, szerda este rendezi meg a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestet. A Várkert Bazárban megrendezendő eseményen a szakma széles körének szavazatai alapján vehetik át az elismeréseket a tavalyi év legjobb zenei teljesítményeit nyújtó előadóművészek. A rendezvényt élőben közvetíti a Super TV2. A szavazás során 18 különböző műfaji kategóriában, a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai alapján alakul ki a jelöltek névsora. A második fordulóban a nyerteseket a Fonogram Bizottság tagjai választják ki az elkövetkező két hét során. Alább a jelöltek, de nem ám csak úgy simán felsorolva, hanem egyből egy szavazásba berakva, hogy a Lángoló olvasói már most megmondják, hogy kiknek kéne kapniuk a díjat. (A külföldi kategóriákkal nem foglalkoztunk, azokért ide kell kattintani.)


hír díj fonogram