2016.06.16. 14:26 – dankógábor

Az év egyik legjobb metállemeze lesz a Nails új albuma

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nails2016_1.jpg

Holnap, azaz június 17-én jelenik meg, de a premier már megvolt, és akár itt a Lángolón is végig lehet hallgatni. A You Will Never Be One of Us a dél-kaliforniai Nails harmadik nagylemeze, és egyben a leghosszabb is. Igaz, ez is csupán 21 percet jelent, de ha nem lenne rajta a nyolcperces záró tétel, akkor olyan negyed órát kaptunk volna. A producer most is a Converge-gitáros Kurt Ballou volt, akinek a neve egyet jelent azzal, hogy a hangzás leviszi a fejedet. A zene pedig egyfajta grindcore-metál hibrid, köpködő ordítással, jó erőszakosan előadva. Már írtam korábban, de most is kijelentem, hogy alig várom, hogy lássam őket élőben.


punk metál hardcore hír grindcore nails



2016.06.16. 12:23 – dankógábor

Elég jónak tűnik Phil Anselmo black metal projektje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

scourpromo.jpg

Volt neki már egy Eibon néven, norvég zenészekkel állt össze, de végül egy dal lett tán csak belőle, még az ezredfordulón. Most nincsenek norvég zenészek, a Scourban Anselmón kívül a Cattle Decapitation gitárosa, Derek Engemann, az Animosity gitárosa, Chase Fraser, illetve John Harvis basszusgitáros (Pig Destroyer) és Jesse Schobel dobos (Strong Intention) van. A hatszámos EP-jük július 15-én jelenik meg, két dalt pedig már meg is lehet hallgatni róla. Ezek alapján akár az amerikai Marduk címkét is rájuk lehetne sütni, és az igazat megvallva nagyon jó ez a két szám.


metál hír black scour phil anselmo



2016.06.16. 11:19 – Gnosis

Chino Moreno négyszáz láb mélyen ad koncertet egy vulkán belsejében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

itv-helicopter-1030x773.jpg

Három éve elég menő volt, amikor a Metallica az Antarktiszon mutatta be a fákkot a világnak, és adott ott vérfagyasztó koncertet, na meg az sem volt piskóta, amikor a norvég Shining egy hegy tetején szórakoztatta a közönségét. Tavaly a Secret Solstice fesztivál a hipszterek bajszát húzogatta azzal, hogy a normál fesztiválprogramok mellett egy gleccser belsejében tartottak is előadást, idén pedig emelték a tétet: 122 méter mélyen a földfelszín alatt, egy vulkán belsejében is lesz koncert.


vulkán deftones izland chino moreno



2016.06.16. 10:28 – dankógábor

Napijegyet már nem tudsz venni a Volt fesztivál Iron Maiden-es napjára

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ironmaiden_download.jpg

Merthogy elfogyott mind, ugye. Bérlet még van, tehát azzal be tudsz jutni pénteken is, de a napijegy ennyi volt. Egy igazi metálos mondjuk másnap is megy a fesztiválra, akkor lesz Slayer ugye (meg Prodigy, ami még a Hammerben is volt a kilencvenes években), így már jobban megéri a bérlet, már ha lemaradt az ember a pénteki napijegyről. Amúgy lesz még a Volton a Skillet, Wiz Khalifa, Gus Gus, Stereo Mc's meg még egy csomó minden. Ahogy az minden évben szokott.


metál fesztivál hír volt iron maiden



2016.06.15. 15:01 – Gnosis

Brazil old school death metal - Coldblood-lemezpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

coldb.jpg

"God is Dead, Satan Lives", ezzel a teljesen szokatlan kinyilatkoztatással kezdődik a Rio de Janeiró-i Coldblood zenekar új (sorban a harmadik), Indescibable Physiognomy of the Devil című új nagylemeze és kétségünk ne legyen, ez egy death metal zenekar, death metal lemeze. A braziloknál (olimpia ide vagy oda) teljesen megállt az idő, ez a zene amit művelnek simán elmenne bármelyik nagyon régi Morbid Angel-lemez B-oldalára simán. Mondjuk érthető is valahol, hisz 1992 óta ügyködnek a halálmetal bűvöletében több, de legyünk őszinték, inkább kevesebb sikerrel. A promószöveg is nagyon cizellált, azt mondja, hogy

A fenyegető énekhang, a lüktető dob, az éles és vastag basszus és a folyamatosan záporozó nyaktörő riffek egy olyan ördögi zenét teremtenek meg, amitől minden death metal rajongó meg fog őrülni.

Ennyi bolondozás után, aki még mindig ezt olvassa, nyugodtan kattintson a tovább gombra és hallhatja az egész albumot, mert hogy ez egy lemezpremier:


deathmetal coldblood



2016.06.15. 13:24 – Lángoló

Nem csak fesztivál lesz Orfűn, hanem Halott Pénz-Wellhello-hétvége is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

halottpenzband.jpg

Tulajdonképpen saját fesztivált csinál együtt a Wellhello és a Halott Pénz az orfűi Panoráma Kempingben július 30-án és 31-én. Amellett, hogy a két főhős csapat tagjai egy csomó mást is csinálnak majd a zenélésen kívül (sportversenyek pl.), fellép még a hétvége alatt a Margaret Island, a Blahalouisiana, Odett, a Hősök, Marge illetve a Mary Popkids is. Illetve pécsi zenekarok is lesznek természetesen a Halott Pénzen kívül is, fellép ugyanis a Punnany Massif hangszeres szekciója, a PunnaBand, a Junkie Jack Flash illetve a tiszteletbeli pécsinek számító Antonia Vai is. A zenekarok remélik, hogy ez a két nap a koncerteken túl valódi közösségi élményt is jelent majd az idelátogatóknak, pláne, hogy a Wellhello tagjai is egy hip-hop táborban találkoztak először Balatonalmádiban. A szervezők kifejezett célja, hogy ne legyen nagy tömeg és a baráti-családias jelleg domináljon, ezért az eladható jegyek számát 2.500 darabban korlátozták, a belépők időben történő beszerzése tehát erősen ajánlott, ismerve a két csapat népszerűségét.


pop hír halott pénz wellhello



2016.06.15. 12:10 – dankógábor

ULTRANAGYBRÉKING! Újra összeáll a Rapülők

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rapulok.jpg

Igen, jól olvastátok, újra lesz Rapülők. Ezt nem lehet elégszer elmondani: koncertet ad a Rapülők. A koncert február 25-én lesz a Budapest Sportarénában, szóval itt áll majd újra egy színpadon MC Gesztenye (Geszti Péter), T-Boy (Berkes Gábor ) és Michael de Lux (Szentmihályi Gábor) triója.

Mi kéne, ha volna? Miután egy Piti vument a Túr dö flancról elvisznek a Party zónába, majd a szemébe mondják, hogy te vagy itt a Némber one, a lány már tudja, hogy a következő kérés annyi lesz csak: Ringasd el magad! MC Gesztenye Szívzuhogás közben halkan a füledbe súgja majd, hogy Áj láv jú, de amikor egy Átmeneti csók után Lapátra tesz, tudod, hogy a háttérben hiába Zúg a Volga, Lesz még rosszabb, ezért befizetsz egy Holiday-re, mert hiába a Helyi terminátor, a jelszó továbbra is az, hogy Nem adom fel!

Ezt nem mi írtuk, de van egy sejtésünk ki. A koncert az Áj láv jú címet kapta, és olyan kort szeretnének vele megidézni, amikor még "divat volt szeretni és nevetni". Legalábbis egy van a jegyportál oldalára írva.


pop hír rapülők



2016.06.15. 10:20 – dankógábor

Anthrax és Cult helyett Children Of Bodom és Yngwie J. Malmsteen lesz a FEZEN-en

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

childrenofbodom.jpg

Az Anthrax és a Cult nemrég, szinte teljesen egyszerre mondta vissza a székesfehérvári fellépést, így a FEZEN a két húzónevét vesztette el hirtelen. Helyettük korábban már bejelentették Yngwie J. Malmsteent és a Ronnie James Dio előtt tisztelgő DIO Disciplest, most pedig a Children Of Bodomot. AMúgy hülyeséget írok, mert van itt húzónév, csak nem metál. Jön ugyanis a Faithless, hogy pótolja a szünetelése alatt kihagyott bulikat, meg amúgy lesz még egy csomó minden: Within Temptation, Infected Mushroom, Guano Apes, Milky Chance, Skindred, Devildriver és persze egy rakás magyar fellépő, akiket mindenki ismer, szóval lesz Halott Pénz és Wellhello is. A FEZEN egyébként idén látványosan eltávolodik a rockfesztivál státusztól, és már nem csak ebbe e műfajba tartozó külföldi előadókat hívtak. A buli egyébként augusztus 3-án indul, 6-ig tart, megnövelt fesztiválterülettel, dupla nagyszínpaddal, és több mint száz fellépővel.


fesztivál hír fezen



2016.06.14. 16:00 – Gnosis

Takarodj, Sátán!* - Rotting Christ-videopremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rottingchrist.jpg

A február 12-én megjelent csodálatos Rituals albumon szereplő Apage Satana című dalhoz videócsippet készített a Rotting Christ görög black/death veterán csapat. Akik vevők az efféle muzsikára azok nem csak a youtube-on gyönyörködhetnek a látványban, hanem október 25-én kötelező jelenésük lesz a Barba Negrában. Itt a Rotting Christ mellett az Inquisition, Mystifier és Schammasch is mesedélutánt fog tartani ugyanis.


rotting christ lángoló premier



süti beállítások módosítása